Pár gondolat egy velőtrázó, őrületes előadásról és fantasztikus szereplőiről…

Visszatekintés az elmúlt négy évre...

Baján mutatta be a Budapesti Operettszínház az István, a király című rockopera Székely Kriszta rendezésében készült változatát 2018. augusztus 24-26-án három alkalommal. A kőszinházi bemutatót 2018. szeptember 20-án tartották hatalmas sikerrel. A darab sikere a színházban a mai napig töretlen.

Adva van egy mű, amit az ember nagyon szeret és nagyon sokra tart, hiszen a mi történelmünk egy meghatározó darabja. Kinek és miért mutatták be a darabot? A beharangozó sajtótájékoztatón Lőrinczy György, a színház akkori főigazgatója reményei szerint…

„Érdemes lenne egy fiatalos előadást csinálni. Vajon készült-e olyan adaptáció mostanában, ami a fiataloknak szólt, amiből a mai tizen- és huszonévesek rá tudnak jönni, hogy a szüleik, nagyszüleik miért szerették annyira ezt az alkotást?"

Azóta bebizonyosodott, hogy készült. Ez az előadás olyan lett, amely fiatalok és idősek tömegeit vonzza az előadásokra 2018. óta immáron századszor.

A Budapesti Operettszínház és vele együtt a boldog közönség 2022. november 16-án ünnepelte a darab 100. előadását. Egy olyan pazar kiállítású előadással, melyben az elmúlt négy év összes szereplőjét felvonultatta, hiszen a darab sikere mindenkié, aki valaha játszott benne.

Az előadás bevezetőjében a színház főigazgatója Kiss-B. Atilla köszöntötte a hálás közönséget és a darab szerzőpárosát, Szörényi Leventét és Bródy Jánost, akiket hosszú percekig állva ünnepelt az egész színház. A bevezetőben elhangzott, hogy a színház kettős jubileumot ünnepel, a fennállásának történetében a századik évadot és egyben ennek a nagysikerű darabnak a századik előadását.

Az István széria jubileumi előadására úgy indultam el, történjék bármi, nem fogok róla írni, hiszen olyan sokan-sokszor leírták, leírtuk már a darab nagyszerűségét, kielemeztük a szereplők minden apró megnyilvánulását, gesztusát, pillantását… És mégis, hiszen a tegnap esti István a király előadás az Operettszínházban olyan katartikus élményt adott a nagyérdeműnek, amit egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni, mert a néző lelkébe égették az előadás szereplői a darab minden egyes pillanatát.

Az eltelt immár közel húsz év alatt sok magas színvonalú előadásban gyönyörködhettem ezeken a világot jelentő deszkákon, de most olyasfajta szárnyalást tapasztalhattam meg a színpadon, mint eddig talán még soha. Ez a darab és benne mindenki egytől egyig egy hatalmas energiabomba, végtelen drámaisággal. Miközben érzékelhettem az eddigi előadások során művész és művész között a különbséget, láthattam az egyes szereplők hogyan közelítenek ugyanahhoz a szerephez, hogyan viszik bele a saját érzéseiket, elképzeléseiket a karakterek megformálásába, és ezáltal egy sokkal összetettebb képet alakítottak ki a nézők számára az adott karakterről. Láttam a különbségeket is, hatalmas különbségeket… Minden ember különböző, minden művész más, mint ahogy nincs két egyforma levegővétel sem, nem szólal meg kétszer ugyanúgy egyetlen dal sem… A szembeszökő különbségek azért érdekesek az egyes művészek előadásában ugyanazt a szerepet megformálva, mert ilyenkor döbben rá a néző, hogy egy és ugyanazon szerepben többen is kiválóak lehetnek, csak más nézőpontból…

A jubileumi előadás minden eddiginél fantasztikusabb, katartikus, szívbemarkoló, nagyon ütős előadás volt. Ennek azt estnek a megálmodóját köszönet és hála illeti a fantasztikus elgondolás megvalósításáért.  A darab különlegessége, hogy valamennyi szereplőjét, akik az évek során játszottak az előadásokban váltakozva vonultatta fel az egyes jelenetekben, nem csak a végén énekeltette meg közösen a teljes szereplőgárdát.

Hatalmas energiák tomboltak a színpadon. Valódi harc, gigászi indulatok dúltak… és mindeközben hatalmas, borzongató hangok. Hihetetlen mennyi érzés, emlék, élmény kavarog bennem az elmúlt években látott előadásokat felelevenítve.

Álljon itt néhány gondolat színészi játékról, amit a darabról az évek során a sok-sok beszámolóban már ezerszer leírtam-leírtunk, mert az elismerés mindenkit egyformán megillet, hiszen fantasztikus játék valamennyi szereplő részéről most és mindig…

„Valakinek holnap át kell írni a régi meséket

Mondd, te kit választanál?”

Az Istvánok…

Kocsis Dénes – Sándor Péter

Mindkét művész teljesen más Istvánt tár fel, mindkettő tökéletes a maga nemében.

Kocsis Dénes leendő királya visszafogottabb, több fájdalommal és elfogadással teli. Egy nagyon érzékeny lélek, minden előadáson, (a main talán még jobban) kicsit belehal szerepébe… István gyengeségét, vívódását olyan mélyről jövő értéssel tárja a közönség elé, hogy a néző szíve vérzik érte. Dénes elsősorban kiváló énekhangjával játszik.

Sándor Péter játékában jobban érezhető a jellembeli fejlődés, ahová a végére eljut, ahogy az elején még fiatal, tapasztalatlan és bizonytalan István a végére egy erőskezű, határozott nagy királlyá vált. Ő minden alkalommal, amikor láthattam az előadás végére „ért fel a feladathoz” minden szempontból… Mindketten fantasztikus átéléssel a szívüket rakták elénk ezen az estén. Vívódásuk olyan életszerű volt, hogy az ember szíve belesajdult… Azonban mindketten a gyenge szellőtől is elcsukló kisfiúnak tűnnek Dolhai Attila Koppánya mellett…

Saroltok…

Polyák Lilla – Siménfalvy Ágota

Siménfalvy Ágota István anyjaként domináns, határozott, erős akaratú, teljesen lehengerlő. Ő a szerep adta lehetőségeivel élve egy véreskezű, bosszúálló amazon jellemét hozza inkább. Ahogy azt üvölti Rékának: pusztulj vagy meghalsz, az embert elfogja a rettegés a hangjától, vehemens mozdulataitól.

Polyák Lilla egy erőskezű nő, egy gyermekéért aggódó, kőkemény anyatigris volt… akié valójában az irányítás. Mindkét művésznő szenzációs alakítást nyújtott a szerepben.

Gizellák…

Maros Bernadett – Halasi Bianka – Drahos Evelin

Maros Bernadett az igazi Gizella, aki tudja a titkot, igazi férfit csinál a darab végén Istvánból, felemeli magához.

Drahos Evelint csodaszép hang jellemzi. Remekül állnak neki Gizella szólamai. A darab elején az idegen országba kiházasított nő távolságtartását jeleníti meg tökéletesen.

Halasi Bianka nagyon jól tárta a néző elé az unatkozó, a történéseket kívülállóként, méla közönnyel szemlélő elkényeztetett feleséget, játszadozása Vecellinnel megmosolyogtató.

Rékák…

Gubik Petra – Kálmán Petra – Kardffy Aisha

Gubik Petra minden alkalommal, most is, bámulatos Réka szerepében. Gyönyörűen, végtelenül kifejezően mutatja meg Réka szelíd, tiszta lelkét. Egyszerűen lenyűgöző, hangja, játéka és e kettő összhangja nála. A szerepben megcsillantja a nőiesség minden báját, gyöngédségét, kedvességét, de alázatát is. Könyörgése Istvánhoz apja holttestéért szívszorító. Hangja megindít, ellágyít, ajkán a dallam valósággal kivirágzik.

Kálmán Petra Rékája elszakad a népdalénekes és a klasszikus énektechnikai közhelyektől. Erős, érzelemmel teli, kicsit popos-rockos hangszínével állt Koppány és István között. A két szemben álló fél közötti vívódása megható.

Kardffy Aisha hangja csodálatosan zeng. Lágy mozdulataival ártatlan lányként állt István mögött. Az ő Rékája jelképezi az őszinte gyermeki szeretetet és a békevágyat.

Laborcok…

Kerényi Miklós Máté – Serbán Attila

A darab elején a felforrósított hangulatért felelősek. Fantasztikusan erősre sikerült közös jelenetük:

„Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul

Szabad magyaroknak nem kell ilyen úr!”

Kerényi Miklós Máté Laborca szinte az őrület határán fantasztikus energiával, felfokozott indulatokkal tombolva minden előadáson, ezen az estén még inkább, mint amikor egy megbokrosodott ló elragad magával valakit, most épp az egész közönséget.

Serbán Attila hitelességét Laborcként az énekesi teljesítményével hangsúlyozta nagyszerűen.

Tordák…

Szomor György – György-Rózsa Sándor

Az előadás egyik legtüzesebb pontja Torda sámántánca.

Szomor György fantasztikus teljesítményt varázsolt a néző elé minden alkalommal, ezen a mostani előadáson is. A révületben táncoló Tordát elsöprő erővel játszotta, hangja szinte már az őrület határán, transzban, delejezően hipnotikus hatást keltve a nézőkben az Áldozatunk fogadjátok alatt. A nézőt egyszerűen a hideg kirázza tőle, olyan érzés keríti hatalmába, mintha ő maga is a szertartás része lenne.

György-Rózsa Sándor hasonlóan fantasztikus hangorkánnal alakította Koppány jobbkezét a Véres kardot hoztam dalban Feke Pálnak nyújtva. Brutálisan erős énekhanggal hozta a Deák Bill Gyulától megismert karaktert.

Asztrik…

Homonnay Zsolt – Magócs Ottó

Mindkettőjük karakterformálása fantasztikus teljesítmény minden alkalommal.

Homonnay Zsolt főpapja végtelenül erőszakos figura, egy kegyetlen, irányításhoz szokott szigorú egyházfi, aki kéjes élvezettel kínozza a pogányokat. Alakításával nem teszi szerethetőbbé a papságot.

Magócs Ottó tökéletesen ábrázolja a papok álszentségét és a kenetes képmutatást, főpapja egy-egy határozott intéssel, pillantással képes rendet teremteni. Egy hatalmi pozícióban lévő férfi, aki némi hálaajándék fejében segíti a végcél felé a kereszténység szekerét.

Vecellin…

Gömöri András Máté – Pesák Ádám

Gömöri András Máté tökéletesen hozza a német lovag szerepét. Nagyon hatásos német akcentusú kiejtéssel, aki csupán anyagi érdekből áll István mellett, nem a hazáért, de aki kívülállóként tökéletesen átlátja István és az ország helyzetét. Nagyszerűen formálja meg az arrogáns, nagyképű, szadista zsoldost.

Pesák Ádám mind hangban, mind játékban egyenrangú váltója Vecellinként.

Koppány asszonyai…

Ábrahám Gabriella – Dancs Annamari – Kelemen Fanni – Faragó Alexandra –

Szendy Szilvi – Fekete-Kovács Veronika

A Koppány feleségeit alakító színésznők bár a darab során szerepük kevés van, mégis jelentős alakjai az előadásnak. Ott vannak Géza temetésén, elsiratják a csatamezőn elesetteket és István végső megkoronázásakor is jelen vannak. Szexi kvartettet mutatnak be Koppánnyal, szemet gyönyörködtető koreográfiával, kéjesen és féltékenyen. Szexi kvartettet, ahol „külön szólamot” ad elő mindenki a csábításban. Dolhai Attila Koppánya körükben egy gyarló emberi lény, aki nem tud ellenállni az érzéki csábításnak, buja vágyainak. Miközben három csodálatos asszonya kényezteti, ő már a lábai előtt heverő negyediket akarja. Dancs Annamari és Szendy Szilvi kiemelkedő a kettős szereposztás asszonyai közül mind hangban, mind táncban, a többiek pedig a csábítás nagy mesterei.

Magyar urak…

Szabó P. Szilveszter – Langer Soma – Földes Tamás – Pálfalvy Attila – Mészáros Árpád Zsolt – Kiss Zoltán

Valamennyien lubickoltak a szerepben, még jobban, mint eddig bármikor. Kokettáltak a közönséggel. Végtelen humorral és iróniával mutatják be a visszataszító haszonlesőket, igazi köpönyegforgatókat, akik pénzért, hírnévért a lelküket, a hazájukat, de még az anyjukat is eladnák.

Krónikás…

Angler Balázs – Soós Máté Bátor – Czikora István László

Hont: Imre Roland... Pázmány, német lovag: Miklós Attila

Mindkettőjük játéka a totális erőszakot szimbolizálja. István befolyásolása, a Felnégyelni jelenet alatt, a legyőzöttek eltiprására való kényszerítés egyszerűen fantasztikus. A színpadi mozgás, a mimika, amit ebben a jelenetben egyetlen hang nélkül megmutatnak, az külön elismerést érdemel.

A darab vitathatatlan győztese ezen az előadáson is, mint mindig mégis Koppány…

Dolhai Attila – Feke Pál

Dolhai Attila színpadra lépése első pillanatától egész lényével sugározza az erőt, magabiztosságot, férfiasságot, még akkor is, ha meg sem szólal, egy olyan összetett Koppány az ő alakítása, amivel nagyon magasra tette a lécet… Ahogy az ő Koppánya tüzeli a népet, nem sokon múlt, hogy az egész nézősereg fölpattanjon, és szembe menjen Istvánnal, de egy egész sereggel is, ha kell. Dolhai Attila az igazi őserőt képviseli a darabban. Koppánya a temetés alatt meg sem szólal, de az egész lényével játszik, sürgeti a ceremóniát, „na haladjunk”, sürgetné a papot is. Hatalmas, markáns hangján, amikor megszólal az félelmetesen hat. Mintha az ég dördülne meg, vagy a menny akarna ránk szakadni, amikor „Géza trónja engem illet…” felkiáltással István fölé tornyosul. Úgy tudja megteremteni a pillanatot, felforrósítani a hangulatot a színpadon és a nézők soraiban egyaránt, hogy az valami elképesztő.

Feke Pál Koppányában kevesebb tüzet és energiát érez a néző, az ő karaktere visszafogottabb, nem érződik benne olyan robbanékonyság, megfontolt szerepformálás jellemzi. Hangilag fantasztikus a szerepben. Az est fénypontja kettejük közös előadásában a Szállj fel szabad madár, melyben a két nagyágyú azért tudott olyan felszabadultan szárnyalni, mert mindkettőjük rockos énje, az igazi valója kerekedhet felül, önmagát adva tiszta szívvel. Olyan tüzet szítottak, mely mindent elsöprő volt.

Ez a darab hosszú évek óta a legfantasztikusabb előadás, katartikus, felemelő élmény… Az István a király mostani szériája nem csupán egy jól sikerült darab, hanem egy érzés, ami fantasztikus hatással van a nézőre. Ez a darab csak a miénk, a mi múltunk, saját történelmünk egy meghatározó része, és nem utolsó sorban egyik legnagyobb múlttal rendelkező szerzőpárosunk csodálatos alkotása.

A darab nagy kérdése „Mond, te kit választanál”… én szívem szerint mindenkit, mert ugyan másért-másképp, de mindenki nagyszerűt alkot előadásról-előadásra a saját szerepében, el tudtak most és mindig varázsolni… Természetesen minden néző egyéni érzékenységén is múlik, mikor melyik pillanat érinti meg jobban, kinek melyik hang, vagy szerepformálás szebb, erősebb, kifejezőbb, mi áll a lelkéhez közelebb éppen akkor ott…  

Szíven szerint felsorolnám az estéről estére hatalmas munkát belefektető tánckar, énekkar és zenekar valamennyi tagját is név szerint és mindenkit, aki részt vett a megvalósításban, mert minden elismerés megilleti őket is a darab ilyen fergeteges sikeréért.

Az est karmestere Makláry László és Szabó Mónika volt.

Mindenkinek köszönet ezért a felejthetetlen előadásért.

Írta Kókainé Ibolya

Fotók: Budapesti Operettszínház/Mahunka Balázs/

Kötetlen beszélgetés, örömzenélés.

2022. 11. 11.

 Az első Dolhai Klub krónikája…

A Premier Kultcafé adott otthont november 11-én este Dolhai Attila új kezdeményezésének a Dolhai klubnak és ezzel egy új fejezet kezdődött a Dolhai rajongók életében.

Lassan elérkezünk az év végéhez, ilyenkor a legtöbben számot vetünk az elmúlt időszak, nem csupán az elmúlt év történéseivel. Elgondolkodunk azon, számunkra mennyi változást hozott az elmúlt pár év. Nem várt eseményeket tartogatott a sors, sokszor éreztük, hogy próbára teszi a hitünket, az elszántságunkat és a kitartásunkat. Ha visszanézünk, láthatjuk, milyen messzire jutottunk és rájövünk a bennünk rejlő hatalmas belső erő segítségével valóra válthatjuk a legmerészebb álmainkat. Nem volt ezzel Dolhai Attila sem másként. Az elmúlt két év történései, a nehézségek és a sikerek rávilágítottak belső iránytűinek megtalálására. A bennünk létező láthatatlan útjelzők őt is figyelmeztették az új utakon való elindulásra, önértékelése mélyebb alapjainak megteremtésére, hogy merjen önmagáért tenni, cselekedni. 

 Az elmúlt két év számára is bizonyította, amiben hinni tud, jóval nagyobb esélyt kap a megvalósulásra. A körülmények rávilágítottak, hogy végre elkezdje a saját, egyéni útját járni, a sors pedig mellé állt... Minden arra ösztönözte, hogy merjen nagyban gondolkodni, régi álmát megvalósítani, merjen végre elrugaszkodni… tenni önmagáért! 

Attila a 2020-ban felénekelt Genezis albummal újra visszatért a gyökerekhez, ahhoz a műfajhoz, ami a kezdet kezdetén elindította a zenei pályán. Ahhoz a műfajhoz, ami szíve mélyén örökre ottmarad és ami időről-időre, főleg a nehéz időkben előtör belőle, ez a jó öreg rock… Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a Genezis dalok születésének körülményeiről a pandémiás időszak alatt. Saját bevallása szerint: "a bezártság miatti nagy kétségbeesésből, nagy csöndből született album lett... " 

"Amikor már annyi minden történt, musical, opera, operett, hogy nem tudjuk merre van tovább, már nem nagyon tudtam, hogy hol lakik a Jóisten... Azért lett Genezis a címe, hogy kicsit újra fogalmazzuk, kicsit újra szülessünk a gondolatokban" 

A Genezis dalok megszületéséről így nyilatkozott a megjelenéskor:

„A Madách Színház Once című előadása gitárt adott a kezembe és bátorságot, hogy a bennem megszülető gondolatok dalokká formálódjanak. Folytatni kívántam azt a munkát, amit megkezdtem az Ébredjen a nap és a Ragyogás című albumokkal.”

Elmondása szerint az István, a király Koppányaként újraéledt benne a lázadó erő és azzal, hogy újra gitárt ragadott visszatért a számára mindig is legkedvesebb műfajhoz a rockzenéhez, mert lelke mélyén mindig is rock zenésznek tartotta magát.

Ezt a zenei irányt minden korban a lázadás szülte, és a folytonos különbözni akarás és az útkeresés tartotta életben. Nem volt ez másként Attilánál sem, régen és most sem. Kezdeti rockos korszakának rajongói közül sokan vannak, akiket szép emlékek fűznek régi nagysikerű koncertjeihez. Ezeken anno első lemeze, az Ébredjen a nap dalai mellett, melyekben akkor a fiatal lelkű, boldog, sikertől mámoros zenész életigenlése és öröme volt érezhető, mindig elhangoztak saját kedvencei, a nagy példaképek, rock legendák örökérvényű dalai is.  Koncertjei elmaradhatatlan dalai között olyan legendás dalok szerepeltek, mint a magyar rockzene egyik legismertebb dala, az eredetileg P. Box dal, A zöld, a bíbor és a fekete, de repertoárjában mindig jelen voltak régi Edda és Piramis dalok is. 

                                                                 Képek a múltból

Azt hiszem sokunk számára maradandó, meghatározó, mindent elsöprő élményt adtak egykor ezek a koncertek. Sosem titkolta, a lénye egy darabja az igazi rocker. Adott egy ilyen lírai beállítottságú operett és musical színész és mégis ennyire lázba tud jönni és ennyire képes feloldódni az igazi vérbeli rockban… kell ennél több bizonyíték arra, hogy Dolhai Attila világában több műfaj is harmonikusan, egymást kiegészítve megfér egymás mellett.

A rock iránti olthatatlan vágya és igénye arra, hogy végre szabadon kifejezhesse saját gondolatait hozta létre azután a Genezis dalokat.

                                                              Lemezbemutató koncertek

 A lemezbemutató koncertek sikere pedig ösztönözte régi álma megvalósítására, hogy találjon egy olyan helyet, ahol saját maga gyönyörűségére igazi örömzenéléssel kicsit közelebb kerüljön azokhoz, akik szeretik és követik ezen az új úton.

A régi nagy elődök példáját követve ezután már egyenes út vezetett egy saját klub létrehozásához, csupán az alkalmas helyszínt kellett meglelni hozzá. Nem véletlen, hogy az első klubkoncertre pár óra alatt elfogyott az összes jegy, hiszen az őt szerető közönségnek mindig nagyon jó látni, ha azonos önmagával és azt csinálja, amit szeret, és azt őszinte elkötelezettséggel, önfeledten teszi… Az önkifejezés valódi értékén semmit nem változtat az, ha százötven, vagy ötszáz ember kíváncsi a dalaira és az őszinte gondolataira. Hiszen sokan szeretjük a színpadon az operett bonvivánt és a musical hőstenort, de sokunknak hiányzott eddig a rocker, a blues énekes is, aki régi szépemlékű koncertjeire emlékeztet. A műfaj is hiányzott Tőle. Most végre kaphattunk egy „darabot a szívéből”. Hisz Dolhai Attila művészi portréja ezzel a műfajjal együtt teljes, ez a sokszínűség teszi tökéletes egésszé.

Ezen az estén végre elindult valami, ami reményeink szerint sokáig kell, hogy tartson…

Végre egy meghitt, intim, kicsit családias, beszélgetős est, egy szál gitárral, zongorával magávalragadó dalokkal, őszinte gondolatokkal. Az est mottója lehetne: KÖZELEBB… nem a sztárhoz, közelebb Dolhai Attilához, az emberhez. Ajándék volt. Fantasztikus hangulatú...

Ezt az estét a bizalom, a szeretet, a lelkesedés és a kölcsönös tisztelet hatotta át mindkét részről. Amikor közelebb lehet kerülni művésznek és közönségének egymáshoz, nyitott szívvel, mosollyal, kapcsolódással. Lélektől-lélekig, mert az igazi ajándékok csak így adhatók át, szívvel-lélekkel egymásnak. Adni és kapni örömöket a legjobb dolog, ezt Attila tudja jól, mert boldogsághormont és lélekemelő pillanatokat ajándékozott. A meghittséget és az intimitást a feltett kérdésekre adott őszinte válaszok adták, melyet Attila személyisége, kisugárzása tett még élvezetesebbé és az a szeretet, mely belőle árad a zene, a hangszere és a közönsége felé.

Dolhai Attila Hivatalos oldalát a rajongók már jó előre elárasztották kérdéseikkel…

Az elhangzott legérdekesebb kérdés az est folyamán és a rá adott legszebb, őszinte válasz mindent elmond Dolhai Attila igaz emberségéről, művészetéről... 

A kérdés az volt: mire a legbüszkébb pályafutása során? A válasz pedig a Szétszakítottak.

Érezhető volt milyen boldogsággal tölti el a tudat, hogy ez az Ő műve. Örömmel mesélt az alkotás öröméről, nehézségeiről. Végtelen szeretettel, elismeréssel, hálával kollégáinak odaadó, segítőkész munkájáról.

"A művészet legjobb része, amikor saját magad hozol létre egy dalszöveget..."

Mesélt kicsit arról is milyen fogadtatása volt a filmnek az ALTER-NATIVE Nemzetközi Fesztiválon Marosvásárhelyen. Beszélt a Szétszakítottak jövőbeni színpadra állításáról. Érezhető volt, azt szeretné, ha egyszer ez az anyaszínházában, a történet komolyságához méltó kiállításban kerülne színpadra. Elmondta, az elgondolást a színház Főigazgatója, Kiss-B. Atilla teljes mértékben támogatja.

Veszélyes dolog a kérdések lehetőségét megcsillantani, hiszen ezer kérdés fogalmazódik meg ilyenkor, nem csak művészetről, tervekről, de magáról az emberről is, hisz mindenki szeretné kicsit jobban megismerni, kicsit többet megérteni az emberi kapcsolataiból is. Minden kérdésre képtelenség volt választ adnia a közel két és fél óra alatt, de becsülettel megpróbálta teljesíteni a lehetetlent. Beszélt az elkövetkezendő időszak  elfoglaltságairól, saját terveiről, a klub folytatásáról. 

                                                                     Washingtonban...

Kirobbanó lelkesedéssel mesélt washingtoni élményeiről. Végtelen szeretettel emlékezett vissza a három fiatal zenésztárssal, Balázs-Piri Somával, Lugosi Alival és Schwartz Zolival töltött időre, őszinte elismeréssel adózva laza fiatalságuknak. A fantasztikus élmények felelevenítése még most is örömmel töltötte el, mi pedig általa kicsit színesebben láttuk a világot abban a pillanatban.

                                         Balázs-Piri Somával, Lugosi Alival és Schwartz Zolival

Folyt belőle a szó a közönség legnagyobb örömére. Akik régebbről ismerjük (és itt a többség ősrégi Dolhai rajongó volt) már nagyjából tudtuk, mire számíthatunk, ha Attila elkezd mesélni, hisz ismerjük, szeret beszélni is, nem csak énekelni. Szereti hallatni a saját hangját, mi pedig imádjuk hallgatni, ha belefeledkezik a sztorizgatásba, ugyanúgy, mint azt, amikor saját maga hatása alá kerül egy-egy szívhezszóló dal előadása közben… Akár hajnalig is elhallgattuk volna.

Az est különlegessége, hogy végre megmutathatta kicsit saját zenei ízlésvilágát. Most nem mi kértük a dalokat. Ő nyújtotta szeretettel különböző életszakaszainak meghatározó, kedves dalait.

Voltak csodaszépen előadott musical dalok, Szekeres László zongora kíséretével. Gitárjával eggyé válva megszólaltatott szívünknek oly kedves régi rock dalokat a Piramison, Eddán keresztül a Bikini együttes régi ikonikus dalait. A nagyívű, szimfónikus jellegű musical dalok ugyanannyira jól állnak neki, mint a vadabb rockzene.

Az est nagyon szép indítása volt a Fényév távolság melynek utolsó két sora meghatóan őszintére sikerült: 

"Nekem itt van dolgom
Nekem itt vannak álmaim..."

Ez akár burkoltan válasz is lehetett egy feltett kérdésre, gondolkodott e azon, hogy pályafutását máshol folytassa, akár itthon, akár külföldön... Őszintén beszélt társulatról, színházról és mi azt éreztük őt minden ehhez a színházhoz köti minden nehézség ellenére is, a Budapesti Operettszínház a második otthona.

A következő csodálatos musical részlet a Nyomorultakból az Áldott légy. A dal a romantikus merengőbb, mélyérzésű Attilát mutatta meg… egy kis melankóliától átölelve, lágy dallamokon ringatózva… és mi azt éreztük, egyszerűen tökéletes volt a pillanat, a szárnyaló melódia, valódi öröméneklés, ahogy teljesen átadta magát a zenének, arcáról leolvadt a mosoly, igazi átszellemültség sugárzott róla. Percekig szívhezszóló átéléssel, a föld felett lebegve… meghatóan szép volt.

Piramis: Ha volna két életem... Vannak dalok, melyek egy életen át végigkísérik az előadóját… amik szinte róla szólnak, mintha az ő vágyainak megtestesítője lenne és mégis minden egyes alkalommal más és más az érzés, amit közvetít, mert más a tűz ami hajtja. Dalok, amelyek válaszutakról szólnak és bizonyos élethelyzetekben megszólaltatva hangzanak el a leghitelesebben. Egyik ilyen vissza-vissza térő dal Dolhai Attila életében: Ha volna két életem, mely válaszútjai előtt, hűen visszaadja kétségeit, vívódásait. A legmeghatóbbra sikerült előadásában 2014. április 28-án az Átriumi zenés esten, amikor bejelentette, búcsút int a musical karriernek az opera kedvéért. Akkor művészi okokból és igényességből keresett új utakat. A mostani élethelyzetben pedig a hogyan tovább kérdés miatt nagyon aktuális a dal mondanivalója. Egy sokszínű, magát több műfajban is jól érző ember vívódását tükrözi:

"Mennyivel könnyebb volna,
Hogyha két életem volna..."

Ahogy megszólaltatta a gitárját, ahogy búgó hangon beleénekelt a mikrofonba, ahogy hatással tudott lenni ránk… fantasztikus érzéke van hozzá, az adott pillanatban, az adott hangulatban mire van szüksége a hallgatóinak és tudja teljesíteni is azt.

Az est zárásaként egy régi szépséges Edda dal, az Érzés varázslatosan szép előadásban. Nagyon kell ez a fajta jó zene is az ember lelkének, amitől lerázhat magáról mindent, ami eddig nyomasztotta, ha csak rövid időre is, ami kicsit felvillanyozza, kis reményt ad a folytatáshoz...

"minden út összefut,
Az árnyékból a fény kijut..."

Dolhai Attila különleges élménnyel ajándékozott meg mindenkit ezen az estén. Volt minden, amit szeretünk tőle, amit szeretünk benne: szerénység, alázat, humor, önirónia, hangjának szépsége, nemessége, nagy szív, finom érző pillanatok tették varázslatosan széppé az estét.

Hangjának színes árnyalatai az egy szál gitárkísérettel még jobban érvényesültek. Gyönyörűen, gazdagon, árnyaltan, lágyan, mégis erőteljesen szólt.

 Volt egyszer egy fiú, akit zenésznek teremtett a Jóisten. Az évek múlásával vérbeli muzsikus lett belőle. Aki mára az egyik legsokoldalúbb zenész, színész, MŰVÉSZ. Aki mégis meg tudott maradni annak az egyszerű, őszinte valakinek, akit közel húsz éve megismertünk.

Kezdődjön hát egy varázslatos sorozata a Dolhai klubnak, amelyben Dolhai Attila őszinte önmagát tudja megmutatni szóban és dalban, mert a jelenlevők már ezen az első estén ráéreztek, hogy a szeretet működteti, hozza őszinte közelségbe művészt és követőit egymáshoz, és fogja fenntartani ezt a nagyszerű kezdeményezést.

Köszönjük, amit ezen az estén kaptunk és még kapunk…

Erőt, kitartást, hitet, lelkesedést hozzá… mindenkinek, aki részt vállalt a megvalósításban.

 Írta: Kókainé ibolya

Fotók: Dolhai Attila Hivatalos Oldala / Art&Lens /

2022. október 24.

Az operettirodalom elkötelezett hívei 2002-ben Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján október 24-ét, a zeneszerző születésnapját a Magyar Operett Napjává nyilvánították. A műfaj szerelmesei ezen a napon kettős évfordulót ünnepelnek, Kálmán Imre születésnapját és Lehár Ferenc halálának évfordulóját is egyben.

A Budapesti Operettszínház minden évben nagyszabású, színvonalas gálaműsorral emlékezik az operett nagyjaira, hiszen, ha akad ma Magyarországon olyan színházi műfaj, melyben hajlamosak vagyunk nagyhatalomként tekinteni magunkra, ami a legigazibb Hungarikum, az egyértelműen az OPERETT: felhőtlen, bohókás, kacagós, szerelmes, és mindez csuda dalokkal fűszerezve…. Kálmán Imre és Lehár Ferenc vérpezsdítő, lázongó, lázító, andalító muzsikája a mai napig egyszerűen csodálatos.

A Budapesti Operettszínháznál az évek során szép hagyománnyá vált, hogy ünnepélyes keretek között ezen a napon adják át az Operett-napi díjakat az évad legjobbjainak. Kiss-B. Atilla a színház főigazgatója köszöntője után röviden, de annál meghatóbban méltatta mindazokat, szavait idézve: akiket szolgál…

„Egyszer azt mondta valaki, önmagunk dicsérete olyan fontos dolog, hogy nem bízhatjuk másra…

Ezért én azt az intézményt, azt a műfajt, azt a társulatot, amelyet szolgálok, a nagyszerű szerzőket, alkotókat, művészeket, akik életben tartják és magas színvonalon önök elé viszik estéről-estére az operettet, ahol tehetem, dicsérem. Évente egyszer a Magyar Operett napján megveregetjük szimbolikusan azoknak a művészeknek a vállát, akik a vállukon viszik ezt a műfajt jelezve, hogy a munkájuk nem hiába való…”

A közönség legnagyobb örömére ezen az estén az Évad Operett Színésze díjat Homonnay Zsolt érdemelte ki odaadó munkájáért.…  az Évad Musical Színésze díjat Polyák Lilla  vehette át.  Az évad  Legígéretesebb Ifjú Művésze, a marsallbot tulajdonosa  Kardffy Aisha lett.  Az Életmű díjat Vásári Mónika kapta. Életműve elismeréséért, hatvan éve a pályán mindenki szívében, a 2022. évad  Nagydíját Lehoczky Zsuzsa vehette át.

Bár az operett, mint olyan, egy konkrét korhoz, a két világháború közötti boldog békeidők világához köthető, mégis örökérvényű. Illanó könnyedsége ellenére azért olyan népszerű a mai napig, mert a felnőtt emberekből sosem tűnik el a tündérmesék iránti vágy. Az operett az egyetlen olyan műfaj, ami ezt tudja pótolni. Mesél érzelmekről, szerelemről, szenvedélyről, barátságról, büszkeségről, emberségről, tartásról, örökérvényű igazságokról....

Kálmán Imre művei úgy tárják elénk a meséknek ezt a csodálatos birodalmát, hogy közben dalait átitatja életbölcsessége, életigenlése. Operettjei a való életből vett történetek örök érvényű mondanivalóval… Több, mint mese… reményt, vigaszt, felüdülést nyújt mind a mai napig, ezzel a többlettel ez a „könnyű műfaj” máris fajsúlyossá válik.

Nem volt ez másként ezen az előadáson sem. A több mint háromórás gála koncerten az operett kalandozás során részletek hangzottak el a két zeneszerző legnagyszerűbb műveiből:  Csárdáskirálynő, Marica grófnő, Bajadér, a Chicagói hercegnő, az Ördöglovas, Víg özvegy, Cigányszerelem, A mosoly országa, Giuditta…

Akik boldogságunk okozói voltak ezen a nagyszerű estén, mert mindenki megérdemli, hogy a neve említésre kerüljön:

Bojtos Luca, Fischl Mónika, Kiss Diána, Lévai Enikő, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Széles Flóra, Dénes Viktor, Dolhai Attila, Földes tamás, Homonnay Zsolt, Kiss Zoltán, Laki Péter, Ninh Duc Hoang Long, Vadász Zsolt.

Fischl Mónika:

Még mindig az operett koronázatlan királynője. Gyönyörű hangja igazi primadonna-hang, különlegesen szépen szól, betöltötte a termet. Játéka brilliáns, csodaszépen énekelt. Hangja, mint mindig, most is megingathatatlanul csengett, tökéletesen csillogott. Elegáns, arisztokratikus, valódi díva a színpadon, hangja igazi izgalmasságot sugároz, melyet legszebben Homonnay Zsolttal közös duettjük, az Emlékszel még alatt lehetett élvezni.

Fischl Mónika a legjobb választás volt anno Kálmán Imre Maricájának izgalmas szerepére, arra a kissé szeszélyes, bolondos, ám nagyon szenvedélyes primadonnaszerepre. Ezen az estén Marica belépőjét a színház egyik fiatal tehetsége, Kiss Diána énekelte.

Kiss Diána:

Varázslatosan szép hanggal megáldott ifjú művésznő. Marica belépője mellett, Giuditta Szeretni születtem én dalával csábította a férfiak hadát csillingelőn, borzongatóan izig-vérig igazi, tüzes szeretőként. Nem csak a megjelenése, hangja is fantasztikus, csodásan csengett. Előadását élvezve a nézőnek méltán jut az eszébe, hogy egyszer majd Fischl Mónika nyomdokaiba lép.

Míg Mónika az est királynője volt számomra, addig Laki Péter vitathatatlanul a show császára…

Laki Péter:

Adott egy táncos-komikus aki a tánckar és kórus nélkül is képes megfelelő módon kitölteni a teret és szórakoztatni a közönséget. A Marica grófnőből a Ringó vállú csengeri violám dalában Lévai Enikővel fergeteges volt, legvidámabb perceket nekik köszönhettük.

Szendy Szilvi:

Szeretni való jelenség, vérbeli szubrett, nem lehet nem szeretni, és nem lehet az örök vidám arc mögött a drámai mélységet is felfedezni, miközben könnyedén komédiázott a Hajmási Pétert énekelve.

A szubrettek közül Szendy Szilvi volt eddig is a személyes kedvencem. Oszvald Marika méltó utódjaként szokták emlegetni, és belátom, hogy van is ebben valami, bár sosem szerettem az összehasonlítást, mert mindenki más, mindenki egyedi.

Szilvike még mindig a legjobb revütáncos is. A Bajadérból a Shimmy Laki Péterrel igazi show volt hatalmas sikerrel. Összhangjuk már nem meglepő. Legjobb formájukat adták, kedvesek, humorosak, mindezt végtelenül természetes bájjal…

 Lévai Enikő:

A csodálatos hanggal megáldott Lévai Enikő varázslatosan szép duettel kápráztatta el a közönséget Ninh Duc Hoang Long társaságában Lehár Víg özvegyéből az Ajk az ajkon dalával. Egy törékeny, finom lelkű fiatal nő, akinek drámaisága megható tudott lenni abban a pillanatban. Hangja és egyénisége egyszerűen ragyogott. Enikőt egyszer rég egy kollégája úgy konferálta fel egy gálán: tündéri, aranyos, cuki és csibész egyszerre.  Ezt az oldalát is csillogtatta ezen az estén, amikor Laki Pétert és Dénes Viktort az ujja köré csavarva fergeteges sikert aratott a Ringó vállú csengeri violámmal a közönség legnagyobb örömére.

Széles Flóra:

Adott egy nagyon törékeny fiatal nő, akinek drámaisága szerepeiben megható tud lenni a színpadon. A közönség nagy része ez idáig nemigen találkozott még vele vérbeli szubrettként, csupán varázslatos hangját és egyéniségét ismerte. Ezen az estén sikerrel mutatta meg ezt az oldalát is. Bojtos Lucával közös kánkánjuk hatalmas sikert aratott.

Dolhai Attila:

Pályája során számtalanszor bizonyította sokoldalúságát. Az évek során számtalan műfajban kipróbálta magát és ért el sikereket akár musical énekesként, rock sztárként, operában, vagy épp operettben. Ugyanúgy tud előadni nagyívű, drámai musical dalt, mint egy rock balladát, vagy mint ezen az estén érzelmes operett slágert, mert legyen az bármely dal, azt érzelmi oldaláról közelíti. Talán ez lehet sikerének egyik titka, nem csak technikával énekel, hanem szívvel-lélekkel…

El lehet énekelni minden dalt jó technikával, tökéletesen eltalált hangokkal, de az már adottság, hogy mindezt nem fülsértő élekkel teszi, hanem olyan bársonyos hangon, amely a néző lelkét megérinti, előadása maradandó élményt nyújt… 

Ezen az estén az Ördöglovasból a Sándor áriával bűvölte el a nagyközönséget. Nem csak hangja, előadásmódja is hiteles, díszlet és háttértörténet nélkül is képes szerepbe helyezni magát egyetlen dal erejéig is. Ehhez társul az a kisugárzás, amivel már akkor leveszi a közönséget a lábáról, amikor színpadra lép. Olyan igazi snájdig, nyalka huszár volt, égig szálló hanggal. Nagyszerűen érvényesült bársonyos hangja, játéka… személyiségének elementáris sodrása mindenkit magával ragad. Attila legnagyobb érdeme, hogy a magyar népdal bűvös, érzelmes hangulataival, érzékenységével, lüktető szilajságával teljes mértékben tud azonosulni, mert valahol belül ez Ő maga…

Ez a lüktető szilajság a Chicagói hercegnőből Homonnay Zsolttal közösen előadott Boris dal alatt a végletekig fokozódott. Kettejük vérbő mulatása szinte felrobbantotta a színházat. A hatalmas sikert boldog mosollyal nyugtázták mindketten.

 Földes Tamás:

Földes Tamáshoz első operett élményem egy régi-régi Csárdáskirálynő előadáshoz köthető. A darab Feri bácsijaként nyújtott drámai alakítása már akkor lenyűgözött. Ezen az estén Kálmán Imre megszemélyesítőjeként emlékezett a zeneszerző életének apró epizódjaira, keserédes humorral fűszerezve. Ugyanezt tette Kiss Zoltán Lehár Ferencként. Érdekes, de nagyon szép elgondolás volt a rendező részéről a dalok között így bemutatni a két zeneszerző életét, kettejük kapcsolatát, korhű életképekkel a háttérben.

 Homonnay Zsolt:

Az idei évad Operett színésze díj megérdemelten a legjobb helyre került. Operett énekesként már szinte az operett irodalom összes bonviván szerepét elénekelte. Rendezőként mára már bizonyította rátermettségét az operett gálák megrendezésével is.  Áprilisban a Szabadság szerelem címet viselő, Huszka Jenő munkássága előtt tisztelegve, míg a mostani évad kezdéseként mindjárt a Te rongyos élet gálával Kálmán Imrére emlékezve…. Új megvilágításba helyezve ezzel az operett gálákat, megújítva, frissítve azokat… Gáláinak érdekessége hogy a legtöbb dalt többszereplős előadásban varázsolja a néző elé. A közönség pedig kiélvezheti a bársonyosnál bársonyosabb férfi hangok csodás, különbözően csillogó, andalító hangszíneit. Ilyen fantasztikusan előadott dal volt ezen az estén Lehoczky Zsuzsa csodaszép köszöntése az estén fellépő összes férfi közreműködésével a Ma önről álmodtam megint, hatalmas sikerrel, ovációval.

A lányok legszebb ilyen többszereplős előadása a Messze a nagy erdő volt Lukács Anita, Fischl Mónika, és Lévai Enikő drámai előadásában csoda hangokon előadva, lenyűgözve a nagyérdeműt.

Gratulálunk a díjhoz Homonnay Zsoltnak, magunknak pedig még sok ilyen színvonalasan megrendezett gálát kívánunk.

A műsor valamennyi fellépőjét köszönet illeti, mert egyenként mindannyian végtelenül színvonalas előadást varázsoltak a néző elé dalaikkal. Csodálatosan fénylő hangok, csillogó alakítás jellemezte mindannyiuk játékát… tiszta szívvel játszottak… és én minden pillanatban azt éreztem, hogy igen, ez az én közegem, itthon vagyok, mindenki értem és miattam van a színpadon és teszi azt, amit tesz. Miattam játszanak és énekelnek és improvizálnak és bohóckodnak. Ezt hívják minőségi szórakoztatásnak.

Az operettek lényegét, hogy mit is várunk tőle még ma is, Lehár Ferenc fogalmazta meg talán a legtalálóbban „Fejlődésem útja” című írásában hajdanán:

„ A zenekedvelő emberek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mély problémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jó kedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt lelkében is...”

A tegnapi előadáson a színészek, táncosok, az énekkar és a zenészek mellett a közönség sem maradt el elhivatottság tekintetében, a vérpezsdítő dallamokat tapsolva kísérte végig. A műsor végén az állótaps kiérdemelt volt, hiszen fergeteges előadást varázsoltak a színpadra.

A társulat igazán kitett magáért, hogy a közönség jól érezze magát, és jó volt látni, hogy ők is élvezték a játékot. Ilyen előadások után mindig rácsodálkozom a színház, és a zene mágikus erejére.

Az operett rajongók számára ez a koncert igazi csemege volt, igazi felüdülés, csodás dalok, csillagpor, pompás varázslat... Igazi lélekwellness a nézőnek, örömjáték a művészeknek... üdítő, látványos, igazán könnyed szórakoztatást nyújtó este volt. Minden megvolt benne, hogy erre a pár órára a néző elfeledje a mindennapi gondokat és elrepítse egy csodavilágba...

Megmarad a varázslat, a hatás, a csodás emlék a hétköznapokban is, mert:

„ Korunkat elfeledjük, egyéb bajunkkal együtt…” – ha csak pár órára is.

Olyan este volt, ahol az élmény a tapsrenddel nem ért véget… emléke hosszú időn át fényesen ragyog, szívmelengetően. Igazi ünnep volt minden nézőnek, színpadi szereplőnek és az OPERETTNEK!

Írta: Kókainé Ibolya

Fotó: Budapesti Operettszínház /Mahunka Balázs/

Avagy mire számíthat a nagyérdemű Dolhai Attila rock koncertjein...

2022. július 2.

Az egyik legjobb hagyománnyá vált az évek során, amit Dolhai Attila nyaranta évről évre felelevenít: Ha nyár, akkor Kalocsa és a végtelen nyugalmat árasztó Érsekkert, buja növényzetével, a lemenő nap fényében vidáman csobogó szökőkútjaival, melyek felerősítik az esti szellővel tovaszálló dalokat. Voltak itt koncertjei évekig, amik csak a musical rajongókat csalogatták, volt amikor ötvözte a musical dalokat operett egyveleggel. Ezeknek a koncerteknek azután mindig fergeteges mulatás a vége. Van azonban egy műfaj, ami szíve mélyén örökre ottmarad és ami időről-időre előtör belőle, ez a rock..

Egy rendhagyó koncert volt az elmúlt hétvégén Kalocsán, egy rock koncert. Egy szerzői est, Dolhai Attila saját szerzeményeiből, régi és új dalaiból. A 2006-ban elsőként megjelent Ébredjen a nap, az Olasz szerelem, a Ragyogás és a 2020-ban kiadott Genezis CD dalaiból összeválogatva. Tizenhat év érzései, gondolatai az életről, szerelemről, kapcsolatok kuszaságáról, érzésekről őszintén… Kicsit visszatekintés volt a múltba a kezdetekhez, a gyökerekhez, dalok melyek a szabadságvágyról szóltak akkor forró vérű fiatalként és a szabadságvágyról immár érett művészként. Azt szokták mondani, a férfi nem öregszik, csak érik. Ez főként akkor igaz, ha egy olyan emberről van szó, aki nap nap után bizonyítja a színpadon, hogy micsoda hatalmas energia és életöröm lakozik benne.

Ha ezt a kalocsai koncertet egy mondattal kellene jellemezni, talán csak annyit mondanék: Szokatlan volt, de szokatlanul JÓ volt! Mint a régi szép időkben, Attila szépemlékű koncertjein anno a Csiszi féle zenekarral.

Ez most új formáció, új csapat Brandenburg Máté zenekarával. Új dalok, új gondolatok, érzések, de ugyanaz a régi tűz lobog Dolhai Attila lelkében, a rock iránti szerelem örök tüze, az olthatatlan vágy, hogy kicsit újra régi önmaga lehessen, eggyé válva a kedves gitárral, felszabadultan, őszintén tombolva kiénekelhessen magából minden feszültséget, minden gondolatot, mert „egy gondolat a fejébe szállt…

A koncertet mi mással lehetett volna indítani, mint az első önálló CD, az Ébredjen a nap, Van ami sikerül dalával, melynek szövege ma is aktuális, Őszinte gondolatok érzéseiről…

„Mindenki azt akarja más legyek.

De én nem akarok semmit se már,

néhány gondolat a fejembe száll.

Ha hallod, hát ketten vagyunk, így többre jutunk…”

Genezis: Hello, Hello…

„Hello, Hello… Téged ismerlek régről,

Hello, Hello… Te vagy egy új barát… Jó volna tudni azt, hogy hogyan is élsz…” Ez a dal egyértelműen a közönséggel való szorosabb kapcsolat, kicsit a jobban megismerés érzését, vágyát sugallta.

A koncert repertoárja széles volt. Csupa őrületes rock és zúzós dal, néha lágyítva régi csodaszép érzelmes szerzeményeivel… ilyen andalító szépséges dalok voltak a Ragyogás lemezről a Nézőpont, az Olasz szerelemről az Ég tudja miért, vagy épp az első lemezről a Pillanat…

Ébredjen a nap: PILLANAT

Bár a dal egy szerelem szépségeiről, megélt pillanatairól szól, de mindeközben a vágyról is, a régi érzések újbóli megtalálásáról..

„Ami rég volt, megint újra várom,

Ami eltűnt azt, megtalálom…”

Pillanat… mely elszáll és egy életen át próbáljuk újra megtalálni… tulajdonképp minden dalban az emberi kapcsolatok szépségéről, gyötrelméről énekel, buktatókról, szakításról és a vágyról az újrakezdésre.

Ennek az érzésnek a hatására a továbbiakban olyan dalokat csalogatott elő gitárja húrjaiból a lelkünket megérintve, mint a Genezisről az Őrző város, a Ragyogás lemezről Két perc, az Olasz szerelem albumról a rólad szóló zene… mind-mind a boldogságkeresésről. A húrok közé csapva kicsit erőteljesebb hangot megütve pedig a Genezis CD-ről a Veled miért volt jó? következett.

Janicsák Veca, Dolhai Attila

Az est sztár vendége Janicsák Veca volt, akivel duettben adták elő a Halálos csók című dalt. Két erőteljes hang, mely a hangosítási problémák ellenére is nagyon jól szólt együtt.

Vecával közösen énekelték a Színpad a szeretőm című dalt a Genezis albumról, mely egy őszinte vallomás. A dal, mely hivatása ars poetica-ja. Dolhai Attila igazi hitvallása a világot jelentő deszkákhoz fűződő viszonyáról, erről a varázslatos helyről, ahol, ahogy a dalban találóan megfogalmazta: „Hitből lesz tutajom, s vágyból evezőm…” Színpad, ahol meg tudja mutatni, hogy mit is érez valójában. Ahol felszabadultan kiteljesedik. Ez a színpad volt most az Érsekkerti szabadtéri színpad, ahol egy új rockcsapat született Dolhai Attilával az élén. Majd Janicsák Veca külön blokkja következett olyan tőle ismert dalokkal, mint a Könnyek az esőben, Gravitáció, majd a Most múlik, kicsit másként előadva… kicsit eljátszva a dal gyönyörű sorainak értelmét.

Attila visszatérését a színpadra ezután a blokk után talán úgy lehetne jellemezni, igazi együttlélegzős, őrületes tombolás volt a koncert végéig. Ilyet nagyon rég éltem át, utoljára régi szépemlékű rockos korszakában, azokon a felejthetetlen koncertjein… A műsor végére hagyta a Genezis album zúzós dalait: elhangzott a Mi van még? az Adrenalin, az Így volt. A végére tartogatott egy kis színházat is a nagyérdeműnek a nagysikerű Koppány dallal a Szállj fel szabad madárral. A közönség ovációjának a „következménye” volt azután az igazi ajándék, a régi nagysikerű Zöld a bíbor és a fekete…

Vannak dalok, melyek egy életen át végigkísérik az előadóját, amik szinte róla szólnak és mégis minden egyes alkalommal más és más az érzés, amit közvetít, mert más a tűz, ami hajtja. Ez a dal Attila előadásában hatalmas élmény minden ritka alkalommal. Életemben először 2008. júniusában hallottam tőle egy emlékezetes koncertjén Kerepesen, ami azt hiszem akkor meghatározó, mindent elsöprő élmény volt sokunk számára. Sosem titkolta a lénye egy darabja az igazi rocker. Az évek során megismerhettünk egy lírai beállítottságú operett és musical színészt, akit mégis ennyire lázba tud hozni és ennyire képes feloldódni az igazi, vérbeli rock dalokban… Ilyenkor látni, ez mennyire az ő közege, mennyire a lénye egyik oldala. Örül, ha végre gitárt foghat a kezébe és jó látni, mennyire élvezi. Mindig nagyon jó látni, ha azonos önmagával és azt csinálja, amit szeret és azt őszinte elkötelezettséggel, önfeledten teszi…

A közönség boldogan énekelte vele:

„Csillagok hullnak, születnek újak és te messze jársz…”

Valóban messze jár attól a Dolhai Attilától, akit anno a Kifutóban egy ország a szívébe zárt az Apáink útján dalért… ma már állócsillagként ragyog a zenés színházi élet egén, mégis a Genezis albummal és ezzel a koncerttel sokmindenki örömére most visszatért a gyökerekhez…

Őrületes tempóban táncolta, tombolta végig a koncertet. Az igazi, régi Dolhai Attila volt, akit régen annyira szerettünk ezért. Aki kicsit megőrül és ezt az őrületet átragasztotta a közönségre is. A tűz, ami benne ég, eszméletlen energiákat mozgósít. A közönség egyszerűen imádta mindegyik dalát, együtt-éneklésben, tapsolásban nem volt hiány, pedig a nézők összetétele nagyon vegyes volt a fiatal korosztálytól az idős nénik-bácsik is megtalálhatóak voltak a közönség soraiban ugyanúgy, mint az Attilát szerető, évek óta követő rajongótábora.

Jómagam még nem voltam olyan előadáson, koncerten, egyéb fellépésen, amiről a közönség minden tagjának ugyanaz volt a véleménye. Nem vagyunk egyformák, nem szeretjük ugyanúgy az egyes műfajokat, dalokat. Más-más lelkiállapotban ülünk be a nézőtérre, más elvárásokkal, vagy elvárások nélkül… Attila törzsközönségének egyetlen elvárása volt az estével kapcsolatban: Nagyot szóljon!  Dolhai Attila ezt maximálisan teljesítette, élveztük az este minden pillanatát és érezhető volt ugyanez rajta is. Bár a végén elárulta számára ez egy nagyon régen várt koncert volt és ezért nagyon izgult az elején. Hálás, hogy bizalmat szavaztunk ennek a fellépésnek és megtiszteltük a jelenlétünkkel a koncertet.

A közönség ovációjának hatására a végére tartogatta a Genezis album talán legszebb dalát ráadásként, egy szál zongorával kísérve, Nagy Zsolt (Liszi) kíséretével énekelte, a Ha volna kedved dalát…

„Ha volna kedved velem lenni még…” Igen, volna kedvünk veled lenni még kedves Dolhai Attila, sok ilyen fergeteges hangulatot közösen átélve.

A koncert végén egyetlen dolog motoszkált a gondolataimban:

Lehetett volna hosszabb… a jóból sosem elég!

Írta: Kókainé Ibolya

Dolhai Attila és a Budapesti Operettszínház közös produkciója

magyar zenés történelmi film, 2022

Trianonról a hétköznapi ember szemével, avagy egy karanténfilm utóélete…

 Az Örök hűség című film keletkezéséről, az alapjául szolgáló eredeti mű, a Szétszakítottak létrejöttének rendhagyó körülményeiről:

 Volt egyszer egy pandémia, mely az egész addigi életünket gyökeresen megváltoztatta. A bezártság, az egymástól, szeretteinktől való elszigeteltség 2020 tavaszán sok embert késztetett arra, hogy átértékelje addigi életét, mi a fontos számára valójában… A kényszer szünet negatív hatásai az élet minden területén megmutatkoztak, így a színházi élet hiányában a művészeknél is.

A közönséggel kialakult személyes kontaktus hiánya sarkallta a művészeket, hogy home office-verzióban egy újfajta internetes kapcsolatot keressenek a közönségükkel. Ennek nagyszerű eredményeként jött létre azután a színházak részéről sok-sok otthon készült videó, és így újra a kapcsolattartás a nézőkkel. Az online térben lassan megszületett egy új műfaj, a karanténfilm, melynek kiemelkedő darabja lett 2020 tavaszán Dolhai Attila a Budapesti Operettszínház művésze és Cári Tibor zeneszerző a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház állandó munkatársa, alkotása Szétszakítottak címmel.

A darab szövegkönyvét Dolhai Attila eredetileg a százéves centenáriumra a Budapesti Operettszínház által meghirdetett Trianon-pályázatra írta, de a vírus közbeszólt… ennek ellenére a mindenki számára idegen helyzetben sem adta fel a darab rövidített változatának megalkotását, mert nagyot álmodni… Nem véletlen a művész definiálás, hisz Dolhai Attila nem egyszerűen színész, nem egyszerűen énekes, egy sokszínű egyéniség, aki számtalanszor, több műfajban bizonyította már sokoldalúságát, de szerzőként, szövegíróként, rendezőként most mutatta meg lelkének egy darabját először. A Budapesti Operettszínház csapatával, kiváló kollégáival színpad és díszlet nélkül hoztak létre egy rendhagyó alkotást, ami ezekben a hónapokban a kialakult kényszerhelyzetben, komfortzónájukból kilépve színpadi szerep helyett, otthoni környezetben, telefonjaik kamerája előtt, egy rövidfilmes alkotás lett. Nagyon szép családi vállalkozás volt minden művész részéről, és egy nagycsalád: a Budapesti Operettszínház részéről, hisz ennek az összetartó csapatnak a színe-java részt vállalt ebben a nem mindennapi alkotásban. A sikeres megvalósításhoz nagyban hozzájárult, hogy Dolhai Attila barátai, kollégái közül kitűnő emberismerettel úgy válogatta össze a szereplőket, hogy minden egyes karaktert megformáló művész saját magát tudta adni, jellemében mélyen rejlő sajátosságait csillogtatta… Ebben az elszigetelt helyzetben mindenki kreativitására szükség volt a hiteles helyzetek képi megteremtéséhez. Példátlan összefogás egy társulat részéről: egy mindenkiért, mindenki az ügyért szívvel lélekkel.

 Egyedülálló vállalkozás lett ezután a Budapesti Operettszínház részéről az ebből a rövidfilmből készült zenés színház-film megvalósítása.

Az akkor Szétszakítottak címmel létrejött kisfilm megismertetését a nagyközönséggel Kiss-B Atilla az intézmény főigazgatója biztosította a színház online felületén. A vetítésre a 100. évforduló alkalmából 2020. június 4-én került sor. A rövidfilm bemutatásának a sikere erősítette meg abban a hitében, hogy ennek az alkotásnak az üzenetét minél nagyobb közönség elé kell tárni. Így jött létre a Nemzeti Filmintézet színházak és filmesek együttműködését támogató pályázatának keretében Dolhai Attila Szétszakítottak című drámájából egy zenés történelmi film a Budapesti Operettszínház és Iványi Marcell rendező-producer közös alkotása immár Örök hűség címmel.

Az eredeti ötlet, a szövegkönyv és a dalszövegek szerzője Dolhai Attila, zeneszerzője Cári Tibor, forgatókönyvírója Németh Ákos, operatőre Tóth Zsolt, zenei vezetője Bolba Tamás, hangmérnöke Péterffy Máté, vágója Lőrinc Attila és gyártásvezetője Fehér Nikoletta.

Rendezte: Iványi Marcell

Szereplők: Dénes Viktor, Földes Tamás, Gubik Petra, Janza Kata, Melis Gábor, Németh Marcell, Oszvald Marika, Sándor Péter, Mészáros Árpád Zsolt, Csuha Lajos, Kiss-B Atilla, Dolhai Attila

A film iránt érdeklődő közönség részére az Örök hűség egyszeri, előzetes, közönségtalálkozóval egybekötött vetítésére 2022. május 26-án került sor Szombathelyen az AGORA-Savaria Filmszínházban.

Milyen indíttatásból született meg ez a film?

Trianon évszázados nemzeti tragédiánk, melynek hatása mind a mai napig érezhető, máig feldolgozatlan trauma, a magyarság számára el nem múló fájdalom. Sok adat, történelmi tény ismert, de ezek a mai ember számára bár megdöbbentőek, de csupán számok és nagyon távolinak tűnnek. Mi az, ami segíthet a történések mélyebb megismerésében és ezáltal a feldolgozásában? Dolhai Attila meggyőződése volt, hogy Trianonról nem a számok tükrében, hanem emberi sorsokon keresztül érdemes beszélni, hisz az egyes emberek átélt személyes tragédiájáról nem sokat tudunk…

Mészáros Árpád Zsolt, Sándor Péter

„Feltevésem szerint, ha többet tudnánk a hétköznapi ember életéről, talán mélyebben megélhetnénk érzéseiket, döntéseiket” – fogalmazott Dolhai Attila, akinek hitvallása: „Gyógyírunk és feladatunk az emlékezés! Míg emlékezünk, a békét őrizzük.”

Filmjével rávilágít, az akkori történelmi események milyen képtelen helyzeteket teremtettek a családokban, milyen tragédiákat éltek meg szeretteiktől elszakítva sok ezren azokban az időkben, mert ez nincs megírva a történelemkönyvekben. A személyes megélt gyötrelmekről keveset lehetett olvasni, talán csak a mindenki által szeretett mesemondó, Benedek Elek családjának tragédiájáról lehetett tudni. A székely író, aki Budapesten rekedt, míg felesége Erdélyben a hat gyerekkel, köztük súlyos beteg fiukkal. Hosszú hónapokba telt, amire egyáltalán hírt kaptak egymásról. Mire az író 1921-ben végre haza tudott menni a trianoni békeszerződés által Romániához csatolt Kisbaconba feleségéhez és gyermekeihez, János fia már halott volt…

Ilyen és ehhez hasonló tragédiákat éltek át ezrével a hontalanná vált emberek. Egy ilyen család életén keresztül mutatja meg a szerző a nemzeti tragédiát. A zenés TV film a temesvári Dér Zoltán családjának valós történetén alapul, akik 1920-ban hontalanná váltak, mert a családfő nem volt hajlandó aláírni a Román Királyság iránti hűségnyilatkozatot.

Trianon óta eltelt több mint száz év. Az egykori igazságtalan béke történelmünk részévé vált. Az utóbbi évtizedekben a szomszédos országokkal egyre inkább az együttműködésben partnerré vált Magyarország. Trianon centenáriuma a 2020-as év a nemzeti összetartozás éve, a békediktátum aláírásának napja, június 4-e pedig a nemzeti összetartozás emléknapja lett, hiszen a békés egymás mellett élés a magyarság érdekeit szolgálja határon innen és túl. A nemzeti összetartozás és a közös emlékezet ebben a tudatban kell, hogy megerősítsen bennünket. Az emberek szívében végre kitárult valami, elindult egy folyamat és lassan végre már tudunk beszélni az oly mélyen őrzött, szívünkbe zárt fájdalmakról, sebekről… ennek feltárásában segít Dolhai Attila és Cári Tibor megindítóan szép története, mely az első világháború végét és az azt követő időszakot öleli fel. Középpontjában egy három fiút nevelő temesvári értelmiségi család élete áll. A mű az ő sorsukon, személyes történetükön keresztül mutatja be történelmünk fájdalmas részleteit. Mint azt Dolhai Attila Jászai Mari-díjas, érdemes művész egy interjúban elmondta, a megértést szeretné elősegíteni ezzel a filmmel, bízik benne, hogy egyetemes mondanivalójának köszönhetően nyitottságra talál az emberek szívében.

Az Örök hűség…

Az igaz történeten alapuló filmben a legkisebb fiú, az akkor tízéves Bor Mihály meséli el családja megrázó történetét. A Trianoni békeszerződés aláírásakor a gimnáziumigazgató édesapa és az édesanya három gyermekükkel Temesváron élnek, nagy tisztelet övezi őket a város polgárai körében. Legidősebb testvére, Miklós bemutatja a családnak szíve választottját, egy felvidéki, pozsonyi lányt, Ibolyát, aki Budapesten tanítónőnek tanul. Imre bátyját behívják katonának, annak ellenére, hogy egyetemistaként felmentést élvez. Az országban dúló zavargásokkal nem törődve Miklós Pestre indul, hogy megmentse testvérét. A helyzet kilátástalan, a magyar katonák tömegesen özönlenek haza a frontról, sorra jönnek létre az új államok. Városok, falvak esnek el. Temesvár román kézre kerül, míg a Felvidék Csehszlovákia részeként kerül a térképre. Az ott élő magyar családok teljesen kilátástalan helyzetbe kerülnek. Szétszakítja a két szerelmes életét is ez a kényszerű helyzet… A családnak el kell hagyni otthonát, mert az édesapa nem hajlandó aláírni a Román Királyság iránti hűségnyilatkozatot. Az addigi életüket hátrahagyva egy marhavagonba zsúfolódva várják évekig, hogyan tovább…

Gubik Petra, Dénes Viktor

Az első dolog, ami a néző eszébe jut ezt a szép, mélyérzésű filmet nézve: méltó tisztelgés, mely emléket állít a száz évvel ezelőtti szomorú események elszenvedőinek. Szívből jövő főhajtás minden magyar előtt határon innen és túl, azok előtt a magyarok előtt, akik gyötrődtek anno ennek a gyászos történelmi eseménynek a súlyától. Őszinte, szívből jövő alkotás. Szép és igaz történet, aminek legfőbb érdeme, hogy a mai kor emberével megérteti ennek a szomorú történelmi eseménynek a következményeit, igaz, egyszerű emberi sorsokon keresztül. Az akkor élt emberek tragédiáját mély érzéssel mutatja be, érzékeny húrokat pendítve meg a szívekben.

Mivel a darab szülőatyja Dolhai Attila, és valamennyi szereplője a magyar zenés színházi élet, a Budapesti Operettszínház kiválóságai, mi más lehetne a film, mint zenés színház-film. A szereplők 13 szívhezszóló dalban kétségbeesetten éneklik, kiáltják világgá fájdalmukat, így  mesélve el a megható történetet.

A zeneszerző, Cári Tibor fülbemászó dallamai csodálatos, egyenrangú társa a megindító történetnek. Zenei világa nagyon szépen illik Dolhai Attila lelkivilágához, gondolataihoz. A daloknak súlya van. Az erdélyi zeneszerző tökéletesen átérzi a történet jelentőségét és zenéjével hűen támogatja azt.

A film megrázó képsorokkal indul. A frontról hazatérő, vagonokba zsúfolt, sebesült katonák látványa, szívszorító. Daluk megíndító, könnyeket csal a nézők szemébe: 

„Csak hősök akartunk lenni, győztesként vissza térni… Én vártam dicső jövőt,
Most látok sok dombtetőt, melynek mélye rejt ember testeket…”

Az emberi sorsok megejtő tragédiáját talán legszebben a darab során a falu öreg vargájának dalában mutatja meg… Tökéletes a szívszorító dallam és a dalszöveg között az összhang:

„Mikor szerettem, rózsám, kedvesem büszkén szólt,

Nézz ide tán, fiunk születik, ő első volt.

Mikor szerettem, rózsám, kedvesem csillag gyúlt,

Őt is neveltem. Férfi lett, fényem volt.

Mikor szerettem, rózsám, kedvesem hozzám bújt,

Legkisebb gyümölcs, még tán hazajön.”

Meghatóan tárja a néző elé a távolba futó vonatsíneket reménytelenül kémlelő édesapa fájdalmát, aki már két fiát elvesztette, de él még a hite, a legkisebb talán még hazajön… Pár röpke pillanat csupán, de mégis a néző szívéig ható alakítás Csuha Lajostól. Zseniális, ahogy a szerzőpáros egyetlen dalban meséli el egy egész élet tragédiáját. Dolhai Attila dalszövegei meghatóak, gyönyörű szófordulatokkal: „legkisebb gyümölcs” szerelmük gyümölcsére, a legkisebb fiúra gondolva… dalaiban számtalan ilyen szép példával: „fakasztom örömkönnyeidet”...

Földes Tamás

Valamennyi dal végtelenül megindító, ahogy a kiszolgáltatottságot, kilátástalanságot, kétségbeesést, gyötrődést mesélik el vele a szereplők.  Az édesapa, a családfenntartó, akit mardos a kiszolgáltatottság, a hogyan tovább érzés. Hogyan lehet tovább élni az életet, ha már mindent elvettek, az otthonukat, a földet, ahol születtek. Földes Tamás játékával szívszorítóan érezteti a kétségbeesést, lehet e hűséges egy más világhoz, mint amiben a családja beleszületett, ahol eddig boldogan élt. Örök hűséggel ragaszkodik a szülőföldhöz, hazájához, inkább vállalja, hogy elhagyja otthonát, de hűsége megingathatatlan. Útnak indul a család, cipelik a batyukat, ócska koffereket, az óvatosan, vigyázva becsomagolt kis életüket, az édesapa kisfiának a féltve őrzött kisvasutat, viszik magukkal az álmaikat, a reményeiket, de nem alkusznak meg…

Ibolya, Gubik Petra egy fiatal, tiszta lélek, dalának hatása alatt a néző átérzi a vesztesége súlyát, mert szeretett bátyja elvesztése után szerelmétől is elszakítják…Megható a szerelmesek búcsúja és újbóli találkozása évek múlva. A rájuk kényszerített élet a marhavagonokba zsúfolódva embertelen. Szívszorító pillanat, amikor Ibolya már más gyermekét hordja a szíve alatt, de a véletlen találkozáskor egymás látványa még  mindig a beteljesületlen szerelem szívfájdító érzésével tölti el őket.

Az édesanya, Janza Kata drámai alakítása láttán az ember szíve összeszorul a fájdalomtól. Mi mindenre képes az aggódó anyai szív, hogy megmentse gyermekét a fogolytábortól…

„Fogolycsere, csak egy elkeseredett anya ötlete. Istenem és mégis megvalósulhat? Mi van, ha nem sikerül? Az nem lehet, hiszen ők is várják haza az övéiket, pont, mint mi!”

A legmegrázóbb a darab végén elhangzó Engedjétek őket haza már című dal, abban minden fájdalom benne van… könyörgés, ima fia életéért:

„Engedjük őket haza már! Hagyd elhinnem, rá jobb sors vár,

és amit mi elrontottunk, ők jóvá teszik majd!

Sebükre gyógyírt a Jóisten ad…”

Janza Kata

A film végén mindannyiunk szeme könnybe lábad az édesanya fájdalmát átérezve, mely szívbe markol, fogva tart. Mennyire kiszolgáltatottak voltak ezek az emberek a hatalomnak. És mégis milyen hatalmas az isteni kegyelem. Amit a törvény szigora eltakar előlünk, de a szív bátorsága megmutatja.

A filmet fekete fehérben láthatjuk, viszont így tökéletes a különböző helyszíneken felvett összhatás, és nagyon illik az eredeti háborús jelenetekhez, amelyek keretbe foglalják a történetet, így lesz hiteles egész. Nagyszerű rendezői elgondolás a film végi finálé, mely összefoglalja a film igazi üzenetét, amelyet már megszínesedve a mai nemzedék közösen énekel: SZERESS MAGYARORSZÁG... 

A film keserédes, megható, nagyon emberi történet mesél el, az egyszerű emberek életének egy nagyon nehéz időszakát, de általa közelebb hozza az embereket, minket, magyarokat egymáshoz… Ezzel az alkotással Dolhai Attila nagyon találóan sok mindenre rámutat, próbál segíteni, megértetni, hogy mik az igazi értékek… erőt ad, tartást, hitet, mások elfogadását, az igaz összetartozás érzését erősíti az emberekben…

"A darabomnak pont az a célja, hogy ne feledjük el a múltat, mert az jelenünk része is"  Dolhai Attila indíttatása.

A film témája most talán még aktuálisabb, mint bármikor, hiszen a mostani háborús helyzetben, sokan élik át ezt az elszigeteltséget, távol szeretteinktől, azok fájdalmas hiányával. A mostani menekültáradatot látva sokkal jobban át tudjuk érezni az akkor élt emberek kétségbeesését, fájdalmát, akik azokban a vészterhes történelmi pillanatokban szenvedtek a politikai döntés súlyától.

Ezek az emberi sorsok, ezek a történetek szívszorítóak nekünk, Kárpát-medencében élő magyaroknak, határon innen és túl. Meghatóak persze másoknak is a nagyvilágban, de alapvetően azonban mégis nekünk-rólunk szól. Mi kell, hogy tisztán lássuk, megértsük azt. A mi belső húrjainkat pendíti meg, de kevés az olyan ember, aki erre önmagától ráébred, kell valaki, aki erre rávilágít, aki „meghallja” és „megérti” ezeknek a sorsoknak az üzenetét, és aki megérteti velünk annak minden szépségét és megpróbáltatását és ezen keresztül a sok-sok abban a helyzetben élt magyar kilátástalan sorsát, elszakítottságát a gyökereitől.

A film nagyon szép példája annak, hogy az összetartozás érzését így is lehet erősíteni az emberekben, hittel, szeretettel emlékezni. Megmutatni mások fájdalmát és ezzel a kiállással kicsit enyhíteni is azt. Ennek a nagyszerű alkotásnak az alapgondolata lehetne József Attila csodálatos verse:

„A harcot, amelyet őseink vívtak,

békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

(József Attila: A Dunánál)

„s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.”  Ilyen érzésekkel, gondolatokkal telve a szerzőpárosnak, Dolhai Attilának és Cári Tibornak nagyon szép, megható, komolyan elgondolkodtató művet sikerült megálmodnia. Az Örök hűséggel nagyszerűt, maradandót alkottak…

Köszönet Kiss-B Atillának a Budapesti Operettszínház főigazgatójának, hogy ezt a nagyon szép kezdeményezést felkarolta és ezzel értéket teremtettek.

A néző egy produkcióból már csak a létrejött tökéletes egészet látja, a befektetett rengeteg háttérmunkát nem. A rendező a film vetítése utáni közönségtalálkozón kicsit bepillantást engedett az elkészítés menetébe. Elmondta, a produkció létrejöttén közel háromszáz ember dolgozott másfél éven keresztül: díszlet, jelmez, látvány, MÁV-osok, a korhű látványvilág megteremtése érdekében.

Köszönet Iványi Marcellnek és a stáb valamennyi tagjának, akik a „színfalak”, kamerák mögött segítőtársaik voltak a művészeknek és azon fáradoztak, hogy minden kis apró részlet tökéletesen sikerüljön úgy, ahogy azt ők szeretnék, hogy átjöjjön az érzés, amit meg szerettek volna mutatni… 

Dolhai Attilának és Cári Tibornak pedig köszönet a hitéért és kitartásáért, hogy a rengeteg akadály ellenére sem adták fel, hogy végre méltó megemlékezéssel tárják elénk ennek a több mint száz évvel ezelőtti eseménynek minden szomorú következményét az egyszerű emberek számára.

Aki még nem látta, szívből, szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe. Kicsit másként látjuk a világot tőle…

A filmet a Duna Televízió tűzi műsorára a Nemzeti összetartozás napján, június 4-én 15:40-kor.

Feliratozva a teletext 333. oldalán.

A Magyar Mozgókép Fesztivál részeként Veszprémben 2022. június 10-én kerül vetítésre.

Helyszín: Latinovits-Bujtor Játékszín

 Írta: Kókainé Ibolya

AJÁNLÓ

Erkel színház, 2022. május 7. esti előadás 

Az előadás mottója lehetne:

„Az erő mögöttem hatalmasabb, mint az akadály előttem. A szeretet szabadsága, amikor tudod, hogy minden lehetséges, boldog állapot. Isten ereje a legdrágább ajándék, ami rajtunk van. Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy az Istenem. A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön.”                                                                                                                                             Zsoltárok 143:10

 Az Ég tartja a Földet musical a világ legismertebb magyar szentje, Árpád-házi Szent Erzsébet történetét dolgozza fel Zsuffa Tünde azonos című regénye alapján.

A SZERZŐ AJÁNLÁSA:

„Az Ég tartja a Földet. Ez a titok egy olyan kislány szívében ölt alakot, akinek születését a csillagokból jövendölték. II. András király gyermekét a hatalmi érdekek elszakították a családjától. Messze hazájától jelölték ki a jegyesét, a türingiai őrgróf fiát, miközben anyját, Gertrúdot idegen származása miatt gyilkolták meg. Hogyan lehet ennyi veszteséget túlélni? Árpád-házi Szent Erzsébet szívét azonban a tragédiák nem keményítették meg. Sőt! Csordultig telt életörömmel és szeretettel.

A musical története a XIII. század Európájába kalauzol bennünket és megismerhetjük, hogyan vált a magyar királylányból egy életerős, tettrekész nő, akit anyósa ármánykodása, szeretett férjének kényszerű távolléte, járványok, szegénység, halál sem tudott megtörni. Olyan nőt ismerhetünk meg, akit már életében szentként emlegettek. Akinek lelkét nem torzította el a fájdalom, sem a ráruházott hatalom. A történet jóval több egy szent életrajzánál. Szembenézés az emberi gyarlósággal, az emberi lélek önzetlen nagyságával.”  

                                                                                                  (Zsuffa Tünde)

Az előadás fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás.

A musical alkotógárdája:

író: Zsuffa Tünde, zeneszerző: Szikora Róbert, Dalszövegek: Lezsák Sándor együttgondolkodásából egy csodálatos zenemű született, melyben valamennyien a történeti hűség megtartására és a vallásos üzenet fontosságára törekedtek. Méltó emléket állítva a világ legismertebb magyar szentjének Árpád-házi Szent Erzsébetnek, egy különleges életút bemutatásával. A 800 éves történet üzenete a mai kor emberének is példát mutathat önfeláldozásból, szeretetből, együttérzésből, segítőkészségből, hisz amikor önzetlenül adunk valamit másoknak, azzal mi leszünk többek, értékesebb az életünk.

A néző döbbenten látja, milyen fantasztikus a hasonlóság a 13. század és napjaink történései között. A járványok, tűzvész, különböző természeti csapások. Ma is elszenvedői vagyunk ezeknek.  II. András és Walter lovag párbeszédéből pedig kiderül: a király milyen veszélyt látott a muszlin terjeszkedésben, mely az akkor széthúzó Európát fenyegette, és ami mai életünket hasonlóképpen, az országra zúduló iszlám menekültáradattal ismét veszélyként árnyékolja. A mű az akkori és mai események párhuzamokkal teli korrajza is lehetne.

Nagyon szép kiállítású, nagyon összetett alkotás született, mely szépen ötvözi a látványt, a zenei világának a kettősségét, a táncokkal. Nem csak az ünnepélyes, egyházzenei hagyományokat felelevenítő zenéje lenyűgöző, hanem a csodálatos díszlet, a gótikus stílusjegyeket őrző templombelső, mely Szendrényi Éva díszlettervező munkája, vagy a korhű jelmezek, melyek megálmodója Berzsenyi Krisztina. A fantasztikus látványvilághoz szervesen hozzátartozik az eseményeket alátámasztó vetített háttérképek ugyanúgy, mint a különleges koreográfia a fantasztikus táncbetétekkel vagy az olykor lélegzetelállító akrobatikus elemek, melyek kitalálói Benkő Dávid és Benkő-Morvai Veronika kreativitását dicsérik.

Szikora Róbert a darab zeneszerzője nem egy klasszikus értelemben vett musical zenei világát követte. Az Ég tartja a földet nem egy tipikus musical, sokkal inkább nevezném történelmi zenedrámának. Dallamvilágában egymást kiegészítve keveredik az egyházi zene pátosszal teli érzései és a világi slágerekre hajazó gyönyörű dalok, a mai popzene lírai vonalát követve. Meghatóan lírai és erőteljes, lendületes számok követik egymást. Szikora még mindig tudja, hogyan kell jó zenét írni. A zeneszerző legnagyobb érdeme, hogy Szent Erzsébet történetét hittel, hitelesen, a mai kor zenéjének nyelvén, minden korosztályt megérintő, a ma élő emberek számára érthetővé, átérezhetővé téve, közel tudta hozni.

A darab indításaként az egész mű hangulatát megalapozva, a Papok kórusát hallhatjuk, a szentté avatás ceremóniájával, ami első hallásra a nézőt Carl Orff kantátájára a Carmina Burana dinamikus zenéjére emlékezteti, megalapozva ezzel a fennkölt hangulatot. Ebben az egyre gyorsuló tempójú kórusban és a következő, tisztán zenekari tánctételben találkozunk először azzal a ritmusorgiával, ami azután az egész darabot jellemzi.

A művet a végén visszatérő, grandiózus kórus nyitja és zárja, keretbe foglalva ezzel a csodálatos történetet. A darab különlegessége, hogy nem egy egybefüggő történetet lát a színpadon a néző, sokkal inkább úgy tűnik Szent Erzsébet életszakaszaiból kiragadott pillanatokat látunk felvillantani filmkockákként. A musical Erzsébet halála után négy évvel kezdődik, amikor is az 1235-ös év pünkösdvasárnapján Perugiában IX. Gergely pápa (Varga Miklós) szentté avatja, és közben számba veszi életének fő eseményeit, sorolja jócselekedeteit, amelyek azután filmkockákként elevenednek meg, peregnek a végkifejletig a nézők szeme előtt. A történet végül ugyan ide tér vissza Erzsébet halálával.

Erzsébet koporsójánál II. Frigyes császár e szavakkal búcsúzott, miközben levette saját fejéről a koronát és Erzsébet fölé helyezte: „Ha nem tudtalak császárnévá koronázni a földön, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, aki Isten országában már királynő vagy.”

A magyar királylány, akit már életében szentként tiszteltek, ötévesen, a hatalmi érdekek összefonódása miatt kiválasztott jegyeséhez küldték Türinigiába. Elszakították testvérétől, otthonától, hazájától. Erzsébet szívét azonban nem keményítették meg a szörnyű veszteségek. A kislányból tudatosan cselekvő, életerős nővé vált Istenbe vetett hite segítségével.

Azt hiszem, egyszer mindenkinek érdemes lenne így útra kelnie nem csak fizikai értelemben, de lelki síkon is, hogy megtalálja önmagát, mert csak így jöhetünk rá olyan dolgokra, amikre másképp nem sikerülne. Mint például, hogy bárhol otthonra lelhetünk, barátokkal, szerelmekkel, mindennel együtt, ha szívünkben szeretet él minden ember iránt, legyen bármilyen szívszorító az otthon elvesztése, a szülőföld utáni vágy. Utunk során okkal kerülünk kapcsolatba emberekkel ezért is érdemes őket úgy fogadni, mintha tanáraink lennének, hisz mindannyian tanulók vagyunk az úton… Erzsébet utazása Türingiába, az új család, új ismeretségek mind-mind egy-egy tanítás volt, élete meghatározó ismeretségei, jók és rosszak egyaránt.

Szent Erzsébet: Békefi Viktória

Békefi Viktória érzékeny játékával nagyon szépen jeleníti meg az önfeláldozást, azt hogy Erzsébet a szegény emberek fájdalmát magáénak tudta…

A színpadon a szemünk előtt nő fel Árpád-házi Szent Erzsébet.  Látjuk, milyen nehéz percek voltak az elválás percei szüleitől, és milyen nehéz napok, évek következtek számára és mégis kitartása által meg nem tört soha, a sok megalázás, megpróbáltatás nem ütött szívén sebet soha, nem keseredett meg, mert lelke mélyén az isteni szeretet élt. Ősi igazság az, hogy Isten bennünk van. Nem máshol kell keresni őt, hanem önmagunkban. Isten nem igyekszik máshol megjelenni, mert már ott van bennünk születésünk pillanatától. Erzsébet már kicsi gyermekkorától végtelen szeretettel fordult az emberek felé, felnőve pedig segítette az elesetteket, magát nem kímélve ápolta, gondozta a betegeket. Felnőtt nőként a sorscsapások alatt megedzett uralkodónővé vált.

A kislány Erzsébet: Bakos Kinga

A kis Erzsébet búcsúja családjától könnyfakasztóan szép, szívszorító pillanat, amint búcsúzik édesanyjától és mindentől, amit addig oly nagyon szeretett...

„Búcsúzom tőled szép Duna folyó…

Ez itt a világom eleje, elvisznek engem most messzire, visznek a világ végére itt marad a hazám a világ közepe..."

A hű lovag, Erzsébet földi védelmezője megindítóan vele énekli:

"Ez itt a világod eleje, elviszlek téged most messzire, viszlek a világ végére itt marad a hazád a világ közepe..."

Ez a kicsi lány tökéletes választás volt a kis Erzsébet megszemélyesítőjének csodálatos hangjával és felnőtteket meghazudtoló igazi színészi játékával. Sugárzó, angyali jelenség. Legszebb jelenete Walter lovaggal, amikor úrnőhöz méltón, de mégis kisgyerekként sírva parancsolón követeli tőle, vigye őt haza szüleihez. Dolhai Attila a lovagként térdelve előtte, hangjában valódi együttérzéssel, őszinte elérzékenyüléssel nyugtatja. A darab egyik megrendítő, szép pillanata.

Édesapja, II: András szent meggyőződése volt, hogy Erzsébet Kiválasztott… álmai valósággá váltak… A híres rózsacsoda legendává vált, amikor Erzsébet kötényében a szegényeknek kicsempészett kenyerek a kérdőre vonáskor rózsákká változtak... 

A mai emberek többsége már nem hisz a csodákban. Ennek a 800 éves történetnek legszebb tanítása a mai felnövekvő generáció számára sok más mellett ez is lehet, hogy a legtöbb dolgot nem ésszel kell megérteni. Az imákat, a velünk történő eseményeket, a lelkünkkel kell felfogni. Ezért kellene, hogy ne mindig az agyunkkal akarjuk meglátni a világot, hanem a szívünkkel-lelkünkkel, szeretettel, ahogy azt Szent Erzsébet élete során tette, mert úgy sokkal többet láthatunk, tapasztalhatunk meg belőle…

Dolhai Attila fogalmazta meg nagyon találóan egy interjúban Szent Erzsébetről:

„Eljut odáig, ahhoz az isteni ajándékhoz, hogy feláldozza magát. Az egész rövid élete arról szól, hogy mindig csak ad, ad, ad.” Számára minden ember egyenlő, szolgáló szeretettel segített mindenkin kivétel nélkül.

Lajos Türingia tartomány grófja: Vastag Tamás

Vastag Tamás jó választás volt Lajos gróf szerepére. Nagyszerűen hozza az erőskezű, igazságos uralkodó karakterét, aki ellentmondást nem tűr, még anyjával is képes szembe szállni Erzsébet védelmében. Nagyon szép érzékenységgel formálja meg azt a fajta szerelmet, amely a pajtási, gyermeki rajongásból válik szerelemmé. Ami nem az a mindent elsöprő, forróvérű lángolás egy nő iránt, sokkal inkább mély, őszinte érzelem, a tiszta szereteten alapuló megbecsülés a másik iránt. Kettőjük kapcsolata megingathatatlan.  Ez a bizalom segíti Erzsébetet abban, hogy férje nélkül, a ráruházott felelősség súlya alatt, egyedül is meg tud küzdeni az országot sújtó sorscsapásokkal és egy megedzett uralkodónővé válik, míg a férje a császár oldalán háborúzik. Lajos a szentföldről hazatérve pedig egy megmentett országot talált. Vastag Tamás játéka hiteles alakítás. Búcsúja Erzsébettől megrázó erejű, érzékelteti hogy talán utoljára látják egymást:  "Erzsébetem, a szerelem szentje vagy nekem..." 

Szerelmi duettjük a Szívemből énekelek, a musical egyik legszebb dala, melybe rengeteg érzelmet sűrítenek.

 Gertrúd, Erzsébet anyja: Szekeres Adrien

Rövid epizódszerep csupán, de végtelenül megható az aggódó anyai szív dala, a kis Erzsébet elengedése, mert érzi, a kislányra hasonló sors vár messzeföldön, mert úgy mint őt, soha nem fogadják be, mindig idegen lesz új hazájában:

„A búcsú fáj és ez túl nagy ár, de el kell engedni már. Ó féltelek drága gyermekem… ó tudd meg féltelek.”

Cseke Péter színész-rendező, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, a darab rendezője egyik leg megdöbbentőbb, végtelenül hatásos rendezői megoldása Gertrúd halála, ahogy Erzsébet álmaiban megjelenik…

Zsófia, Erzsébet anyósa: Auksz Éva

Alakítása fantasztikus játék. Annyira jól hozza az utálatos anyós szerepét, hogy az már szerethető. Hatalmas intrikus, kapzsi, haszonleső, igazi főgonosz, akinek életcélja volt Erzsébet életének megkeserítése attól a pillanattól, hogy a kislány a türingiai udvarba megérkezett. Karakterének megformálása során nagyon szép ívet rajzol, ahogy a történet elején a kegyetlensége domborodik ki, majd a sorozatos sorscsapások alatt (férje és fiai elvesztése) a darab végére rádöbben, hogy az életben soha semmi nem történik véletlenül, mindenki megbűnhődik azért, amit mások ellen élete során elkövetett. A sors igazságot szolgáltat Erzsébetnek, midőn a bocsánatáért esedezik. Tökéletesen megformált alakítás.

Magister Konrád, Erzsébet gyóntatója: Szabó P. Szilveszter

A Budapesti Operettszínház művészének kimért, távolságtartó személyisége nagyon jól illik a szigorú, sokszor nagyon kíméletlen, szinte már kegyetlen, kicsit őrült gyóntató szerepéhez. Alakítása nagyon hasonlatos egy korábbi nagysikerű szerepformálásához Claude Frollo kegyetlen papjához a Notre-Dame-i toronyőrből.

Béla, Erzsébet báttya: Papp Attila

Isteni ajándék a példaértékű testvéri szeretet, melyet Papp Attila játéka nagyon szépen érzékeltet.

A távolságtól és attól, hogy van akivel évekig nem találkozunk még nem lesznek az emlékek és a magunk mögött hagyott szeretteink kevésbé értékesek, hiszen pont ez a tiszta szeretet jele, ha képesek vagyunk elengedni őket, hogy ők is éljék tovább a maguk életét és azután, hogy elváltunk sem ér véget a kapcsolat. Erzsébet és Béla kapcsolata tökéletes példája, attól hogy nem látják egymást mindennap, akkor is összeköti őket a szeretet. Ennek a tiszta szeretetnek a legszebb példája Erzsébet és Béla (későbbi királyunk IV. Béla) egy életen át tartó testvéri szeretete. A darab címadó dala melyet kettőjük csodaszép előadása tesz hitelessé, Az ég tartja földet… a darab legszebb tanítása ez a gondolat, mert valóban fentről átölelnek bennünket…  Csodálatos, szívet melengető a dal előadásukban.

 Erzsébet és Béla és a darab egyik legszebb dala a sok közül... A nagyon nagy titok:

"Mit láttunk, mit láttál? Fenn az égen két kezet, vigyáz bennünket, mert tartja a földet, mert Isten magasból ó ránk ügyel, családra, népünkre az egész földünkre... Képzeld el, képzeld el, fentről angyal énekel, hogy az élet szép és ezt néked tudni kell ...  úgy tűnt nekem, hogy az ég tartja a földet..." 

Ez az igaz testvéri szeretet ihlette az írónőt, Zsuffa Tündét is az eredeti mű címének megálmodásakor. Ennek a húga iránti őszinte szeretet és a gyerekkori szép emlékeik köré építette fel csodálatosan Erzsébet történetét, beleszőve hitét, gyerekkori közös, csodás emlékeiket, mert ők már akkor is így látták, valóban a Jóisten, az „Ég tartja a földet” karjaiban…

Izolda, Zsófia udvarhölgye: Katz Zsófia

Zsófia zsarnoki hatalmának egyik áldozata, akitől születésekor elszakítja gyermekét. Izoldát a bűntudat gyötri elvesztett lánya miatt, ezért titokban a lovag segítségét kéri és Erzsébet mellé áll, mert az anyai szeretet a legfontosabb számára. Fájdalmát világgá kiáltja egy csodaszép, megrendítő dalban:

"Mennyi értelmetlen fájdalom mit a szívemben hordozok, de élni és menni kell amíg napról napra a nappal ébredek fel..."

Walter lovag: Dolhai Attila

Nagyon szép alakítás. Őszinte, határozott, mélyérzésű játék. A nézőben olyan benyomást kelt, ebben a szerepben megtalálta önmagát. Walter lovag a mű szerint nemes ember… Dolhai Attila alakításában valóban nemes ember, a szó legszebb értelmében, nem csak rangját illetően, de emberi mivoltában is. Követendő emberi példa sziklaszilárd tartásával, szívjóságával… Ilyen példaképekre nagy szükség van a mai világban, mert meghatározó lehet sokunk számára, hiszen maradandó élményt nyújtva tanítják a mai kor emberét a színpadon, magánemberként pedig egy példás élettel.

Walter lovag a darab kulcsfigurája, hiszen végig kíséri a főhőst születésétől a haláláig. Erzsébet mellett a darab egyik főszereplője és bár az események nem vele történnek, de cselekvő résztvevője, az események háttérből irányítója. Attila kifinomult játékával eléri, hogy amikor nem ő van egy jelenet középpontjában, akkor is érdemes rá figyelni, érdemes reakcióit értelmezni a nézőnek, mert csupán jelenléte a szinpadon némán is a biztonságot sugározza.

 A lovag a korabeli krónikák szerint valós személy volt, nem csupán az írónő fantáziájának szüleménye. II. András bizalmasa, mindenki lelkiismerete, akinek némán, a háttérben van rálátása az eseményekre és őszinte segíteni akarásával, hűségével eléri, hogy az uralkodó megszívleli a tanácsait. A magyar király kérte meg a lovagot, hogy kísérje el lányát Türingiába és maradjon mellette, vigyázzon Erzsébetre. Alázattal szolgálja egy életen át királyát, majd élete végéig Szent Erzsébetet.

Dolhai Attila Walter lovagként a szív hangjait szólaltatta meg dalaiban. Erős bástyaként óvja, védi, apja helyett apja, szinte az árnyéka Erzsébetnek. Lányos apaként a legtöbbet tud erről a szerepről. Szívből jövő őszinteséggel, énekli:

„Vigyáztam minden lépted, s az égre nyíló arcod…”

A színészektől sokszor hallani egy-egy szerep megformálása kapcsán: „saját magamból építkezem…”, de a néző ezt megérteni csak az ilyen őszinte alakítások láttán, az ilyen megható pillanatokban tudja igazán.

Aggódó védelmezője Erzsébetnek, kezét fogva kíséri egy életen át a mennyország kapujáig. Megható az elengedés, a legszebb dalt a darab végén Ő énekli. Elbocsátó szép "üzenet" melyben a Mindenség urához így fohászkodik Erzsébetért:

"Mennybe megy Erzsébetünk, imával mondjuk együtt... Menj, csak pár lépés a menny. Ó menj, téged vár a menny. Hallgasd meg a beteg imáját és tégy vele csodát... Menj, csak pár lépés a menny. Ó menj, téged vár a menny. Walter lovag kéri, most menj, Úrnőm, menj!" 

Megrendítő pillanat, csodálatos végszó, végtelenül elérzékenyült előadásban, könyörgés a megváltásért, bársonyosan símogató, szívszorító hangokkal előadva. Dolha Attila dalával könnyeket csal a nézők szemébe. Megható előadása nyomán az ember úgy érzi, dala nem csak Erzsébetet védelmezi, hangja abban a pillanatban a nézőket is körbeöleli.

Erzsébet halálakor egy új élet született. A darab méltóbb befejezése nem is lehetne, minthogy életét adja egy új életért...

Az előadás végére azután a néző rádöbben, mennyire találó ennek a csodálatos történetnek a címe… mert valóban: Az ég tartja a földet… Isten kegyelme tartja az emberi életet. A titok ott van mindannyiunk szívében…

 Vannak helyek, élmények, ahol időnként érdemes megállni és megvárni, hogy a lelkünk utolérjen, mert a Jóisten kopogtat a lelkünk kapuján… Ilyen hely volt ezen az estén az Erkel színház és ilyen magasztos, felemelő élmény ez a darab, mert olyan erősek a gyökerek és a hit benne, hogy ilyenkor érzi az ember igazán: Jó magyarnak lenni. 

Végtelenül szép, megható drámai előadást hoztak létre az alkotók, művészek, mely méltó emléket állít a magyar szentnek. Zsuffa Tündének és alkotótársainak köszönhetően Árpád-házi Szent Erzsébet végleg hazatért Türingiából hogy mostantól méltó helyen tündököljön Európa csillagai között hazánk egén.

Epilógus:

„A hited az az erő, mely áttör mindenen,

és biztonságot nyújt majd egy egész életen,

hiszen a hit nem más, mint bízván bízni abban,

hogy a Jóisten segít, minden gondban, bajban.”

                                (Kun Magdolna verse)

 Írta: Kókainé Ibolya

Gondolatok egy mélyen megrendítő előadásról

Budapesti Operettszínház, 2022. április 13-i előadás

Hegedűs a háztetőn, az örök klasszikus… Kedves humorral megáldott musical mely egy zsidó család külső kényszerek és belső vágyak által irányított életéről szól egy viharos történelmi időben. De leginkább a változó világunkról és az örök emberi értékekről, arról, hogy mit jelent az emberség, család, hit, közösség és összetartás.

A Hegedűs a háztetőn musical története Sólem Aléhem Tevje és lányai című könyvén alapul. Aléhemet a zsidó Mark Twain-ként is emlegették. Szövegkönyvét Joseph Stein írta, zenéjét Jerry Bock szerezte, a dalszövegeket Sheldon Harnick írta. A Broadway-en 1964-ben mutatták be, és sikere azóta töretlen. A csodálatos zene, ne feledjük, nagyjából akkor született, amikor még a szintén New York-i és ugyancsak zsidó George Gershwin volt a mérce…

A musical címének magyarázatát egy Marc Chagall festmény táján kell keresni, de a titokra azért az előadásban is fény derül, mikor Tevje, a tejesember filozofálgat, és ezt mondja: „Márpedig itt, Anatevkában, ebben a kis eldugott faluban mindnyájan hegedűsök vagyunk a háztetőn. Kínlódunk, gyötrődünk, hogy kicsaljunk valami kellemes, egyszerű dallamot anélkül, hogy kitörnénk a nyakunkat”.

Chagall, a világhírű festőművész álmodta meg a kísérteties hegedűs figuráját, aki valójában a darab cselekményét bonyolító, démoni alak, aki egy kis falu házai fölé emelkedve muzsikálja el közössége álmait, szenvedéseit, megaláztatásait és teremt átjárást ég és föld között, kapcsolatot az ember és a Jóisten között. A világhírű Brodway-musical legfőbb mondanivalója szól a kisebbségi élet terheiről, a hagyományok erejéről, önironikus lírával fogalmazza meg az esendőségeinket. Szeretettel szól az emberről, huncutul a vágyról, a „ha én gazdag lennék „ állapotról, méltósággal a kisember kisemmizéséről, a hontalanságról. Mégis derű és az élet végtelen szeretete árad a történetből.

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

Mit keres valójában a hegedűs a háztetőn? Válaszokat számtalan ma is aktuális kérdésre:

Át lehet e hágni a hagyományokat? Szabad maradni akkor is, ha menni kell? Mit jelent a hit, a közösség, az összetartás? Mi lesz akkor, ha férjhez akarnak menni a lányok?

A történet 1905-ben, a cári Orosz Birodalomban játszódik, egy kis faluban, zsidók és oroszok vegyesen lakta Anatevkában, ahol a közösség életét a vallás és a mindenre kiterjedő hagyományok határozzák meg. Itt él többek között Tevje, a tejesember is feleségével, Goldéval, és öt eladósorban lévő lányukkal. Az apa mindent elkövet, hogy a családot összetartva lányait a tradíciók szerint adja férjhez. A fiatalok azonban a hagyományok helyett, szerelemből akarnak házasodni, így a legidősebb lány, Cejtel a dúsgazdag hentes férj helyett a szegény szabólegényt, Mótelt választja. Húga, Hódel Szibériába utazik fogvatartott kedvese, Perchik után. Háva, a harmadik lány pedig egy más vallású fiú mellett talál rá a boldogságra. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek számtalan megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: az egyre erősödő antiszemitizmussal, a politikai megmozdulásokkal és végül a cári rendelettel, hogy vagyonukat hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét.

A darabot Magyarországon először 1973. február 9-én mutatta be a Fővárosi Operettszínház, Vámos László rendezésében, a dalszövegeket G. Dénes György, a prózai részeket Reményi Gyenes István fordította. A főszerepet Bessenyei Ferenc játszotta, akinek élete egyik leghíresebb, legemlékezetesebb alakításává vált Tevje figurája.

A Budapesti Operettszínház  2021. május 28-án mutatta be újra melyet ekkor Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus álmodott színpadra. A darab újragondolása során a koreográfiába nagyon szépen belecsempészve balett részleteket, melyek kifejezetten emelik a darab fényét. Az egyik ilyen tökéletesen a történetbe illő jelenet Cejtel esküvőjén az ifjú pár alteregójának csodaszép tánca a szertartás alatt.  A rendezőnek és munkatársainak az egyes jelenetekben rengeteg embert kellett mozgatnia a színpadon, ahogyan az előadások sikere is mutatja, ehhez is nagyon ért, pedig nem könnyű szinte egy egész társulatot mozgatni a színpadon úgy, hogy abból ne a káosz tűnjön fel a nézőnek.

Hogy ki mennyit ér, ha egy valóságos embert kell megformálni a színpadon, akkor láthatjuk, mit tudnak igazán a színészmesterségből. A társulat minden egyes tagja a legkisebb szerepekig jelesre vizsgázott. Megannyi jól körvonalazott karakter, még a tömegjelenetek szereplői is, az énekkar tagjai kiváló alakításokkal mutattak meg nagyon ismerős arcokat, jelenségeket, mint például a pletyka megszületését…

A csodálatos zene, a fantasztikus hangzás Tassonyi Zsolt vezetésével a színház nagyzenekarának, a monumentális látványvilág, a darabban központi szerepet játszó égig érő lajtorjával, mely erősen húzza a szemet az ég felé és melynek segítségével a főhős eléri az Istent, Khell Zsoltnak köszönhető.

Hegedűs a háztetőn történet lényege, Tevje változni és változtatni kényszerül, ám a problémák nem csitulnak, a békés kis falu életét ellenségeskedés és zavargások háborgatják. A zsidó közösséget a megsemmisülés fenyegeti, kiűzik a faluból, ám az újrakezdés reménye tovább élteti a hitüket.

Tevje, a tejesember: Földes Tamás

Az előadás a főszerepet alakító színészen áll vagy bukik. Amit Földes Tamás produkált ezen az előadáson, arra nincsenek szavak, csak az őszinte könnyek…  könnyek a színpadon és a meghatódott közönség soraiban. Élete talán legszebb alakítása Tevje szerepe.

Melegbarna hangja van Tevjének… Földes Tamás alakításában a tejesember egy végtelenül szeretetreméltó figura, aki hűséges, a hagyományokat megtartja, a szegénységét elviseli, amije nincs, azt Istentől kéri, aki szemlátomást nem úgy adja, ahogy azt ő szeretné… de az ő Tevjéje nem haragszik, nincs benne neheztelés. Ahogy kitárulkozik, ahogy hirtelen felcsattan, hogy pillanatokon belül megenyhüljön, ahogy kiokoskodja, miért is nem kell haragudnia Istenre és hogyan tehet eleget a hagyományaiknak is, meg a szeretetnek, az a szívünkbe költözik.  A játékával életre hívott figura átütően szeretetreméltó. A természetes érzelmesség a jeles zenés színpadi művész számos korábbi alakítását is átszínezte már. Isten szeretetének jó nagy adagja került bele ebbe a kis emberbe.

Földes Tamás tejesembere a maga egyszerűségével, a felesége és lányai iránt érzett szeretetével azonnal belopja magát a nézők szívébe, éppen ezért olyan fájdalmas az a jelenet, amelyben ő is elérkezik a határaihoz, és eljön az a pont, amikor azt mondja, hogy „nem, ezt már nem lehet.” Ekkor törik meg lelkében, haragját, szíve szomorúságát mindvégig megőrzi, de szeretetét a hagyományt felrúgó lánya iránt megvonni végül mégsem tudja.  A lányok döntései jelképezik a történet során az egész zsidóság sorsát, a hagyományok tiszteletének és a reform gondolkodásnak, az új eszméknek az összeütközését. A Hegedűs a háztetőn egyik központi problémája a változó világ és a régi hagyományok összeegyeztethetetlensége.

Tevje egyszerre tragikus és humorral megáldott figura. Állandóan pöröl Istennel, a Bibliát idézgeti, legtöbbször helytelenül és nem odavalóan, aranyból van a szíve, ám a hagyományoknak nem szívesen mond ellent ő sem. Közösségének vezéregyénisége, pedig normális esetben ezt a szerepet a rabbinak kellene betöltenie. Eladósorban lévő lányainak jó partit akar, de a szerelem láttám mindig megenyhül, és a fiatalokra bízza a döntést. Titokban hinni szeretné, hogy ő az úr a házban, de a felesége haragjától azért rendesen retteg.

Tevje nemcsak, hogy nehezen válik el a gyerekeitől, de meg is nehezíti a saját dolgát azzal, hogy görcsösen ragaszkodik az elveihez, amikor a hagyományok felrúgásáról van szó, ő is a sarkára áll. Lányát nem hajlandó nem zsidó emberhez adni, még annak árán sem, hogy gyermeke elhagyja a családot. Innentől fogva a keserédes komédiázás már drámába hajlik… szeretetét kiölni a „meghalt” lánya iránt azonban végül semmi sem képes. Földes Tamás alakítása, ahogy kedélyesen társalog a Jóistennel az szívmelengető, megható… ahogy meghányja-veti Isten parancsait, ha nem tud rögtön engedni, hogy aztán a maga és Isten megelégedésére is úgy tegyen, ahogy a legfőbb parancs, a szeretet diktálja. Olyan szív dobog ebben a színészben, akiben nagyobbá nőtt a szeretet nála. Ki is csordul… a nézőkben is iránta.

Ez odaadás, tehetség, művészi érzék és elkötelezettség nélkül nem megy. Felkavaróan emberi alakítás, azt hiszem, itt kezdődik az igazi színjátszás.

Hit nélkül élni lehet, de nem érdemes. Ami megragad mindig ebben a musicalben, az az a hit, amit Tevje az Úristennel való beszélgetésekből tapasztal meg. A szerzők rengeteg humorral fűszerezve mutatják meg a főszereplő Istenhez fűződő viszonyát: hol perlekedik vele, hol kéri, hol könyörög, hol pedig csak beszámol neki végtelen szeretettel. Istennek egy törvénye van: a szeretet…

Golde, Tevje felesége: Szulák Andrea

Egészen hasonló erények váltak felismerhetővé Szulák Andrea Golde alakításában is, mint Földes Tamáséban.

Tevje alakja körül, mint bolygó csillagok keringenek a szereplők, lányok, asszonyok, a felvágottnyelvű feleséget alakító Szulák Andrea gondossága, pénzéhsége, később férjének asszonylányos szerelmet beismerése végtelenül szeretetreméltó, megkapó alakítás.

Az ő Goldéjából sugárzik a kedvesség, a szeretet, ugyanakkor megtalálható benne az az őserő, ami a nők sajátossága, és amiért még a férje is tart tőle. Golde nem csak a komikus vonalat viszi a történetben, hanem a drámait is, még ha nem is annyira látványos módon, mint ahogyan Tevjénél láthatjuk. Sokszor inkább csak asszisztál a fejleményekhez. Egy anyához hűen a lányai iránt érzett szeretete minden esetben feltétlen és megingathatatlan.  Golde a hagyomány szerint mindig is a családi tűzhely melegét biztosította, de férjét furfangos női logikával irányítja úgy, hogy Tevje azt higgye, ő az úr a háznál… Meghatóan szép, hiteles alakítás, melynek a legszebb jelenete Tevje Szeretsz engem dala alatt teljesedik ki… Tevje és Golde 25 együtt töltött évének  minden küszködése és minden szeretete benne van ebben a képben. Kéz a kézben…

Cejtel: Haraszti Elvira, aki a legidősebb lányként elsőként töri meg a mindenki számára oly fontos hagyományokat, ezáltal ő lesz az első, aki a szemünk láttára válik gyermekből felnőtté. Végtelenül megindító alakítás, ahogy könyörög apjának, hogy ne kényszerítse olyanhoz feleségül, akit nem szeret. Választottját Mótelt, a szegény szabólegényt alakító Bálint Ádámmal remek párost alkotnak a színpadon.

Hódel: Zavaros Anna, aki határozottságával kicsit az anyjára ütött. Fontos neki a család, de a választottja mellett kiáll, követi őt a száműzetésbe. Párja Percsik, a bolsevik diák, Nagy Lóránt.  Dalának bolsevik világforradalmat megelőlegező beállítását igazi forradalmi hevület fűti.

 Hávának, Fekete-Kovács Veronika, (akinek nagyon jól áll ez a szerep)  őszinte, szenvedésekkel teli alakításában pedig a tiltott szerelemmel és apja ellenkezésével kell megküzdenie, amikor beleszeret Fegykába.

Siménfalvy Ágota aki Jenteként, a házasságközvetítőként üde színfoltját képezi az előadásnak, igazi pletykafészek. Igazi jelenség a színpadon, aki olyan hatalmas rutinnal rendelkezik a színészet és a szórakoztatás terén, hogy pillanatok alatt képes elérni, hogy pusztán a mimikájával mosolyt csaljon az arcokra.

Pálfalvy Attila Lejzer-Wolfként szintén emlékezetes alakítást nyújt. Minden rezdülésében hitelesen hozza a falu hagyományaihoz szokott, vidéki hentes figuráját, akinek a lelkében szintén háborúk dúlnak, miután Tevje megszegve a korábbi ígéretét, máshoz adja Cejtelt.

Mészáros Árpád Zsolt keserű szájízzel pogromot levezénylő Csendbiztosa tökéletesen megformált figura.

A darab egyik legszebb jelenete az esküvő ahogy útjára engedi a két fiatalt az összesereglett násznép:

„Hajnal, alkony, hajnal, alkony, újból új nap jő.

Így mennek homokórán évek, kíséri kacagás és könny.

Tevje: Mit mondjak okosat most nékik?

Útjukra ami támaszt nyújt.

Golde: Éltük már közös út lesz végig, hosszú út…”

A legforróbb hangulat pedig a lakodalmi mulatás, a férfiak fantasztikus üveges tánca. A férfitáncosokat méltán megillető zajos siker frenetikus volt.

A legmegrázóbb pedig a darab végén elhangzó Anatavka című dal, abban minden fájdalom benne van… A több mint 3 és fél órás előadás végén mindannyiunk szeme könnybe lábad, amikor látjuk, hogy a falu lakói elhagyják otthonukat és közben felcsendül az "Anatevka", majd a síró hegedűszóló. Mindeközben arra is rájövünk, hogy hiába játszódik a történet több, mint 100 évvel ezelőtt, hiába született meg a darab több, mint egy fél évszázada, a mondanivalója, a szeretet mindenek felett álló hatalma, a gyűlölködés esztelensége, a láthatatlan ellenség ábrázolása semmit sem veszített aktualitásából, sőt, talán most még aktuálisabb, mint valaha.

Megy a menet, cipelik a batyukat, ócska koffereket, az óvatosan, vigyázva becsomagolt Tórát, viszik magukkal Anatevkát, az álmaikat, a reményeiket. A hegedűs ott cincog majd minden háztetőn, amely alatt lehajtják fejüket, mert Anatevka velük marad, amíg csak élnek.

Szívbe markol, fogva tart, velük megyünk mi is.  A végén a színről, eddigi életterükből le és kivonulásuk döbbenetét, a némán elviselt sorscsapást sokáig cipeltem magammal előadás után. Mennyire kiszolgáltatottak a gonoszságnak. És milyen hatalmas az isteni kegyelem. Amit a törvény szigora eltakar előlünk, de a szív bátorsága megmutatja. Amit a kötelesség nehéz bilincsnek érezhet, azt a lélek reménysége megkönnyíti.

A zsidó történet istenestől, esküvőstől, pogromostól távoli, romantikus, egyetemes lett, nem csak az övék, mindenkié, aki tiszteli a hagyományt, fél elveszteni a gyerekeit, a szülőföldjét, az identitását.

Igazi klasszikus, amit legalább egyszer látni kell. A zenéje is megragadó, magával ragadó. Élvezhető, szórakoztató, ugyanakkor a jó humor mellett mondanivalója és történelmi vonatkozása is van.

Ez a darab, ez a történet, ez a zene nem évül el. Ennek a musicalnek lélekbemarkoló története van, vidámsággal, fájdalommal és hatalmas szívvel átitatva.

Mélyen megrendítő előadásban volt része a közönségnek ezen a szerda esti előadáson. Talán mert minden kimondott szónak, mondatnak sajnos a mostani élethelyzetben lett egy plusz jelentősége, nagyon mély aktualitása... Perlekedés a Jóistennel a sorscsapások: árvizek, járvány, háború miatt... a katona Kijevből, a kitelepítés, az ellenséges hangulat, pedig élhetnénk egymás mellett egymást elfogadva, békében is... Nagyszerű, őszinte, szívből jövő alakítások. Igazi könnyek, valódi szomorúság volt látható-érezhető a szereplőkön.

A rendezőt csak dicsérni tudom, a színészeknek, a színháznak csak köszönetet mondani ezért a rendkívüli, megrendítő élményért. A nagyszámú színészcsapat szerepeik jól meghatározottak, és úgy építik fel őket, hogy közben a többiektől is energiát kölcsönöznek, így élték túl a zsidók a történelem borzalmait, amelyekből bőven részesültek. Számukra a „mindenki egyért” nem egyszerű szójáték, és az „egy mindenkiért” sem merült feledésbe…

Írta: Kókainé Ibolya

Kedvcsináló egy döbbenetes előadáshoz…

Egy néző szemével a 2022. március 19. esti előadásról.

A Budapesti Operettszínház legújabb bemutatóját a Kálmán Imre Teátrumban, Kovács Adrián, Müller Péter Sziámi, Kiss Csaba alkotó trió zene drámáját, ha egy mondattal kellene jellemezni, talán csak azt írnám: Hat fantasztikus művész, egy kanapé és egy döbbenetes előadás… Ez a darab viszont ennél sokkal többet érdemel!

A kosztümös filmek és színdarabok soha nem tartoztak a kedvenceim közé, nem az én műfajom, mégis a Veszedelmes viszonyok az egyik kedvenc filmem volt régen, most pedig az egyik kedvenc darabom lett a Teátrumban. Ehhez persze nagyban hozzájárul a Budapesti Operettszínház parádés szereposztása, olyan művészekkel, mint Janza Kata, Peller Anna, Széles Flóra, Kardffy Aisha, Sándor Péter, Angler Balázs… Ehhez az elragadtatáshoz nagyban hozzájárult a hihetetlen színészi munka, az érdekes, mélyen elgondolkodtató történet, meg persze egy nagyadag undor a részemről, már ami a nők helyzetét illeti az akkori társadalomban.  Sajnos a darab mondanivalója, a cselszövés az intrika, mások gátlástalan kihasználása az álságos képmutatás bármely korban érvényes.

A darab izgalmas romlottsággal fűszerezett, erotikus történet férfiak és nők cselszövéseiről, praktikáiról, szövevényes testi és lelki kapcsolataikról.

Az eredeti mű, melyet több nagysikerű filmben is feldolgoztak, Choderlos de Laclos azonos című regénye, melynek középpontjában a XVIII. század Franciaországának fülledt és gátlástalan erotikája áll, izgalmas romlottsággal fűszerezett, erotikus történet ez, melynek szenvedélye a rontás, az erény megfertőzése. Úgy tologat emberi sorsokat, mint játékos a sakkfigurákat. A mű középpontja a megrontás, ahogyan a már romlott, erkölcstelen, semmiben sem hívő ráteszi a kezét a tisztára, a naivra, hogy aztán diadalként mutassa meg a felső tízezernek rombolása végeredményét.

Az eredeti mű egy levélregény, levelek, baráti, szerelmes, ellenséges levelek összessége. Nagyon erős, de torz, beteges személyiségű emberek levelezése egymás között naiv, egyszerű lelkű lányok behálózásáról, férjes, hívő asszonyok elcsábításáról, és bár a történetek összefüggenek, külön-külön is egyedi tragédiákat tárnak elénk, melyben mesterien kidolgozott karaktereket ismerünk meg.  Choderlos de Laclos (1741-1803) műve fülledt erotikája miatt a tizenkilencedik században tiltott olvasmány volt.

A történet sokak számára ismerős lehet, hiszen számtalan filmes és színházi feldolgozás született belőle, nem véletlenül. Legismertebb talán ezek közül Stephen Frears 1988-as filmje olyan színészóriásokkal, mint John Malkovich, Glenn Close, Uma Thurman, Michelle Pfeiffer.  

Erotika, intrikák, bosszú… Ami azonban a mai napig érvényes remekművé teszi Choderlos de Laclos több, mint kétszáz éves levélregényét, az az emberi lélek működésének, rezdüléseinek mesteri ismerete. Férfiak és nők harcának, kicsinyes játszmáinak félelmetesen bölcs elemzése, és az a rengeteg kérdés, amit az emberi erkölcsökkel kapcsolatban felvet.

Erre érzett rá nagyszerűen az ifjú zeneszerző Kovács Adrián, amikor színpadra álmodta a történetet, egy fantasztikus zenedrámát létrehozva. Dalaiban a szereplők ki nem mondott gondolatait, lelkük legmélyén megbúvó érzéseit zenésítette meg. A gyönyörű dalok nagyban különböznek a megszokott musical dalok világától, mégis csodálatos tükrözik a szereplők érzelemvilágát, mint például a darab egyik legszebb dala az Érintés, mely borzongatóan gyönyörű. Adrián dalai néhol klasszikus, néhol korhű melódiák, mai modern dallamokkal ötvözve. Vannak köztük már most nagyon slágergyanús, fantasztikusan megkomponált dalok, ilyen például az említett érintés, mely gyönyörű szerelmi vallomás, vagy a Nem az én hibám…

Kiss Csaba rendező szövegkönyvének és rendezésének zsenialitását dicséri, hogy végig a darab során az erotikát ízlésesen jelenítik meg a színpadon, nem a lepedőakrobatikára helyezi a hangsúlyt, sokkal inkább a szöveg jelentőségét és az atmoszféra megteremtését tűzi ki célul. A sziporkázó párbeszédek, a humor sem hiányzik, főleg az első felvonásban, megteszik hatásukat, a nézőket hamar rabul ejti a történet. Az események előrehaladtával azon kapjuk magunkat, hogy imádunk elveszni az intrikákban. Jólesik Valmont márkit gyűlölni, azután ahogy összekuszálódnak a szálak, egyre elszorulóbb szívvel figyeljük az eseményeket. Egyszer csak azután ráeszmélünk, mekkora ereje van az érzelmeknek az ész felett. A néző ekkor elgondolkodik, vajon meddig játék a szerelem és hol van az a pillanat, amikor már pusztítóan ölni is képes, és nem felemel a felhők fölé?

Az előadás látványvilágát és jelmezeit Berzsenyi Krisztina álmodta színpadra. A díszlet és a jelmezek tökéletes rokokó stílusban, melyet rizsporos parókák, fűzők, abroncsos alsószoknyák, minden csupa selyem, kecses, finomkodó, mesterkélten díszes formák jellemzik. A Kálmán Imre Teátrum intim térré, egy igazi budoárrá alakult erre a három órára, közepén stílusosan egyetlen kanapé, az akkori élet örömeinek és csatározásainak színtere, hiszen a rokokó emberének a célja az élet örömeinek kinyilvánítása és hajszolása volt. A kor szalonjainak központi figurája a szerető, a kegyencnő, legfőbb jellemzője pedig a túlfűtött erotika, a feslett erkölcs és a könnyed felszínesség volt.

Mivel az eredeti mű egy levélregény, tulajdonképpen szerelmes levelek sokasága, az égből hulló levelek és a postagalambokkal küldözgetett szerelmes vallomások nagyon ötletes megoldás.

A darab fő témája a szerelmi viszony, de nem a klasszikus gyönyörszerzés, a szenvedély keresése, hanem a hatalmi vágy kielégítése, mások legyőzése. Főhőse Valmont vikomt, nőcsábász arisztokrata, "főfoglalkozása" asszonyok és lányok megrontása, tönkretétele. Három nővel kerül kapcsolatba a darab folyamán. Cécile ártatlan fiatal lány, aki csalódásában végül szerelmét is visszautasítja. Tourvelné, a polgárasszony, aki bűne feletti lelkifurdalásába szinte beleőrül. A hasonszőrű, gátlástalanul magabiztos, nagyvilági szerelmi ellenfél, Merteuil márkiné aki a férfi halála miatt válik a végén boldogtalanná. Maga a vikomt párbajban veszti életét. A darab végén a történet hősei kivétel nélkül megfizetnek így, vagy úgy a bűneikért…

Az egykori Moulin Rouge mulató rejtelmes zegzugai, páholyai a régmúlt légyottok emlékeivel tökéletes helyszín, gyönyörű jelmezekben pompázó fantasztikus szereplők, szenzációs alakítások. A mű, ahol mindenki mást mond, mint amit valójában gondol, mindenki másnak mutatja magát, mint aki a lelke mélyén valójában…

A szenvedélyes Valmont Vicomt: Sándor Péter

Aki ugyan nem a klasszikus értelemben vett férfiideál, mégis van benne egy olyan sárm, ami miatt a legtöbb nő döglik utána, és ebben a darabban ez hatványozottan előjön. Tökéletesen hozza a darab során a gátlástalan, cinikus, velejéig romlott nőcsábászt, a hódító férfit, akinek a tudománya abból áll, hogy mindenkit képes manipulálni, bűvkörébe vonni, egy ideig magáról pozitív benyomást keltve és kedvező látszatot fenntartva. Taszítóan, érzelemmentesen csábítja el valamennyi áldozatát, félelmetes, mennyire kiszámított minden cselekedete. Ugyanakkor, amikor szerelmes lesz Tourvelnébe, nem tud vele valódi párkapcsolatot létrehozni, hiszen ahhoz már nem ért. Sándor Péter zseniálisan érzéketlen alakításából látszik, mennyire nincs szerelem a Vicomt szívében. Csak a birtoklási vágy, a szép nő, birtoklása. Nem volt szerelmes egy percre sem, csupán a friss hús után vágy, a „bármit tehet vele” érzés motiválta minden nőnél.

Megdöbbentő az a kegyetlenség, amely folyamatosan ott bujkált Péter tekintetében.  Az ő Valmont márkija hideg, számító, kegyetlen, mégis ellenállhatatlan a behízelgő modorával. Romlott, aljas, tele emberi gyengeségekkel, mégsem lehet igazán gyűlölni. Alakításával eléri, szurkolunk neki, hogy az igaz szerelem hatására megváltozzon. Zseniális alakítás, mint ahogy a hidegen számító márkinét alakító Peller Anna játéka is finoman kidolgozott…

A gazdag és öntelt Mertuil márkiné: Peller Anna

A darab központi szereplője, aki marionett bábuként mozgatja a szereplőket. Ő az igazi cselszövő, ő a felbujtó. Erős, érzéki nő, aki birtoklásra, uralkodásra született.

Ellenálhatatlanul csábító perszóna, egy valóságos nőstény ördög, aki végtelenül szexi bájait bevetve, beteges hiúságától vezérelve abban leli örömét, hogy kapcsolatokat tesz tönkre, erényes embereket ront meg. Peller Anna borzongatóan hiteles alakítása lenyűgöző. Egyszerűen fürdik a szerepében, mint egy játékmester, akinél minden szál összefut és kedvére bonyolíthatja, gubancolhatja azokat. Aki egy kósza gondolattal életeket tehet tönkre egy pillanat alatt. Kéjes élvezettel tobzódik mások megalázásában, egyszerű lelkű emberek vívódásai repítik a csúcsra.  Eufórikus élvezettel bemocskol mindent, ami tiszta, mindegy neki, hogy az egy erényes férjes asszony makulátlan hírneve, vagy egy fiatal lány ártatlansága. Játékával nagyszerűen érzékelteti, hogy minden cselekedete a jóság iránti irigységéből, gyűlöletéből fakad. Fegyvere az erős szexuális kisugárzása, mely nála a bosszúállás, a bűvkörébe vonzás, a megrontás, és a kompromittálás legfőbb eszköze. Ellenállhatatlansága teljes tudatában fölényesen játszik minden porcikájával. Félelmetesen magávalragadó játéka közben a néző azon gondolkodik, Ő erre született, a csábítás istennője.

Kettejük katartikus élményt nyújtó dala, „Nem az én hibám” mely gyilkos indulatoktól túlfűtött, a darab borzongatóan nagyszerű alakítása mind játékban, mind hangilag. Egyszerűen bravúros.

A szépséges, álszent Madame de Tourvel: Széles Flóra

A darab központi témája a megrontás, vagy inkább a megronthatóság jelensége. Széles Flóra nagyszerűen alakítja Tourvel elnök mélyen vallásos feleségét, akinek elcsábítása igazi kihívást jelent Valmont számára, aki szereti a „nehéz eseteket” bűnbe vinni, az olyanokat, akik mélyen vallásos beállítottságukhoz hűségesek. A valóságban azonban csak az olyanokat lehet könnyen megrontani, akik valójában gyöngék, naívak, önbizalomhiányosak. Széles Flóra tökéletesen ábrázolja ezt a kettősséget, egy lelke mélyén boldogtalan asszony boldogság utáni vágyát. Egyfelől makulátlan, sziklaszilárd hit, másrészről naív gyengeség bemutatása tökéletes.

Ahhoz képest hogy Madame de Tourvelné az erény maga, eléggé könnyen megadja magát. Az erényes nő sanyarú boldogtalan sorsának ábrázolását finoman érzékelteti. Egy olyan nőét, aki a lelke mélyén szép, tiszta érzelmekre vágyik, de az érzelem veszélyes, mert kiszolgáltatottá teszi az embert. Széles Flóra megformálása által a nézőben olyan kép alakul ki Tourvelné alakjáról, aki inkább szenvedésre született, mint boldogságra.

A hiszékeny Volanges-né: Janza Kata

A darab talán leg megvezethetőbb karakterét Janza Kata alakítja. Volangesné-ként barátságába fogadja az álszent Mertuil márkinét, aki valójában lánya tragédiáját okozza. Kifinomult játékához ekkor még jobban illik a magát megjátszó „újgazdag” nagysága megformálása. Nagyravágyása jeleként előkelő partit szán férjként neki és lánya valódi érzéseit semmibe veszi.

A darab elején a néző azt érzi végtelen erőt ad ugyan a lányának, de annak valódi érzéseit felületesen ismeri csupán. A darab végén, amikor arról énekel lánya kisbaba kelengyéjével a kezében, mennyire nem ismeri már, mennyire eltávolodott tőle, az ember szíve összeszorul, erőt ad színpadon és nézőtéren egyaránt mindenkinek… A darab legszebb pillanatát teremti meg, melytől szem nem maradt szárazon. Játékával tökéletesen ábrázolja a lélekben már kiüresedett, magányos asszony tragédiáját.

Méltósággal, majdnem mártíromsággal viseli sorsát, amikor fájdalmában, a megesett lány szégyenét takargatja… erről többé nem beszélünk…

A hamvas ártatlanság Cécile de Volanges: Kardffy Aisha

Gyönyörű hanggal megáldott, fiatal tehetség, aki nagyon hitelesen hozta a darab elején a büszke, nevetős, ártatlan fiatal lányt, aki csodálattal vegyes rajongással néz fel a magávalragadó márkinéra és akiből árad az életöröm.

Játékával nagyon szépen elénk tárja egy tiszta lelkű, még romlatlan lány jellemét, akiben az egyszerű, végtelenül szemérmes lelke ellenére ott bujkál a szerelem és a szenvedély utáni vágy. Nagyszerűen ábrázolja a megerőszakolása utáni kétségbeesést, majd fásultságot, majd a már „minden mindegy” romlott erkölcsű nőt.

Danceny lovag: Angler Balázs

Angler Balázs a darab kellemes meglepetése. Eddig csupán epizód szerepekben jeleskedett az Operettszínház színpadán, bár énektudását azokban is csillogtatta, Danceny lovagként viszont nagyon eltalálta a karakter.

A félénk, fiatalember csetlő-botló figuráját, tökéletesen alakította.  Egy végtelenül egyszerű, kicsit „földhözragadt” de nagyon szerethető figura. A darab szép szerelmes pillanatait és legszebb dalát, az érintést Kardffy Aisha-val szívbemarkolóan éneklik.

A darab összessége pikáns jelenetek sokasága. Az első felvonás játékos könnyedsége ellenpólusaként a folytatás döbbenetes drámaisága borzongató.

A darab vége egyszerre szívbemarkoló, felemelő és megríkató. Hatalmas igazságokkal szembesíti a nézőt.  Bár a darab a XVIII. század Franciaországának életét idézi, ahol a hatalmasok és gazdagok űzték kicsit sem sportszerű játékaikat, a darab aktualitását mégis az adja, hogy hűen ábrázolja az emberi kapcsolatokat. A ma is ismerős manipulatív játékainkat, a távolságtartást, az érzelmek eltitkolását, őszinte gondolataink elhallgatását, mely sokszor mégis az arcunkra van írva. Az egymás közötti kicsinyes harcaink sokszor mennyire álszentek… a „mindenki mást mond, mint amit gondol” igazságával szembesíti a nézőt…

A Budapesti Operettszínház csapata nagyszerű munkát végzett. A Veszedelmes viszonyok nagyon összetett, sok rétegből áll, olyannyira, hogy mindegyik miatt érdemes lesz újra és újra nézni, mert nem csak élményszámba megy, de komolyan elgondolkodtató alkotást sikerült létrehozni.

A darab azért sikerült nagyszerűen, mert egyszerre lehet imádni, gyűlölni, rajongani érte, vagy porba taszítani… pont mint maguk a szereplők teszik egymással.

Írta: Kókainé Ibolya

AJÁNLÓ…

Összevetés a több mint egy évvel ezelőtti bemutató és a mostani, 2022. január 7-i különleges előadás hatásairól, ahogy egy néző látta a darabot, akkor és most...

A bemutató utáni gondolataim a látottakról:

     2019. november 22.

JÁNOS VITÉZ... PREMIER

Úgy gondolom Kukorica Jancsi és Iluska szívszorító szerelmi történetét nincs az a magyar, aki ne ismerné. Teljesen mindegy, hogy azt Petőfi Sándor gyönyörűszép elbeszélő költeményéből, vagy épp Kacsóh Pongrác csodás daljátékának szívhezszóló dalai nyomán, de szerintem kishazánkban mindenki ismeri, hisz ez a darab nemzeti kincsünk.

Szerb Antal írta róla:

„ A magyar irodalomnak vannak sokkal nagyobb szabású alkotásai, mint a János vitéz, de a János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, hogy megérezzék a magyar szív verését. Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma. Ilyesmi, mint a János vitéz, a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül.”                                                           (Szerb Antal)

Ezzel tökéletesen megfogalmazta az eredeti mű jelentőségét, ami Kacsóh Pongrác daljátékára és annak most látott feldolgozására is nagyon igaz, mert a mostani előadással a Budapesti Operettszínházban egy olyan maradandó alkotás született, amivel az ember valóban szívesen büszkélkedik a külföldi ismerősök előtt, mert ez a darab látványos színpadra álmodásával és a darabban szereplő művészek fantasztikus játékával a világ bármely színpadán megállná a helyét.

A János vitéz máig tündöklő sikerének titka azt hiszem, abban rejlik, hogy a darab dalai, zenéje nemes, tiszta és magyar. Árad belőle a régi magyar falu levegője: „Én a pásztorok királya, legeltetem nyájam…”

Minden magyar büszkesége:

„ Három színű a zászló, harcra esketett…

Fényes győzelemre magyar vitézeim.

Mindenünk e zászló, sosem hagyjuk el,

A legszebb leányzó bokrétázza fel.

Pántlikát, pirosat emlékül tegyen…”

A darab csodaszép felnőtt mese, ami mégis attól válik széppé, hogy kortalan, mert minden korosztálynak megérinti a lelkét így vagy úgy, de mindenkinek mást jelent. A gyermekeknek a csodálatos mesevilágot, az álmaikban elképzelt gyönyörű tündérországot, délceg huszárokat, gyönyörű királykisasszonyokat. A felnőttek szemével nézve életük útvesztőit, bolyongást egy életen át, keresve az örök szerelmet, amit a legtöbb ember sosem talál meg… Egy álomvilágot, az élet és halál közötti határvonalat, ahol végre megtalálja az örök szerelmet és végre hazaér…

Mint ahogy Jancsi fájdalmasan megindítóan eldalolja a végén: „Pihenni vágyom szép Iluskám mellett…”

A darab rendezője újszerűen, de nagyon szépen egy egész élet történetét mesélteti el a kezdet és a vég és közte egy kalandos élet bemutatásával, egészen az élet végéig, sőt tovább… Ennek legszebb példája a harmadik szín, egy elképzelt világ, tündérország, mely akár a menyország is lehet hófehér, légies, megfoghatatlan tisztaságával. Végtelenül szépen keretbe foglalja a történetet az elején és a végén a két kicsi gyerek, egy kisfiú és egy kislány jelenlétével ábrázolva az élet örök körforgását, születést, halált, újjászületést.

A darab igazi küldetése szerintem a mai kor emberének mégsem ebben rejlik, vagy pont e mellett párhuzamosan igazából szól akaraterőről, kitartásról, arról, hogy egy szegény, nehéz sorból induló valakiből is lehet bárki, elérhet bármit, meghódíthatja a világot, csak erősen akarni kell, tűzön-vízen át. János vitéz kalandjainak sorát gyermek és felnőtt egyaránt a sajátjának, a hőssé válás csodás példájának tekintheti, hisz Jancsi bojtárgyerekből a betyárbecsületével huszárrá, hőssé válik! Bátorságot, elszántságot, reményt meríthetnek belőle a felnőttek is…

Bozsik Yvette balettművész, rendező, koreográfus odaadó munkájának köszönhetően egy mesésen gyönyörű előadás született, mely egyszerűen, mégis korhűen mutatja meg Petőfi korának világát, az egyszerű paraszti élet szépségét. A Kacsóh Pongrác által megálmodott darabot mai frissességgel, látványos, fordulatos, az apró részletekben rejlő szépségeivel, a daljátékot látványos táncszínházzal ötvözve…

A táncosokon látszik a sok munka, ami a gyakorlások mögött van. Amennyire egyszerre, tűpontosan tudnak együtt táncolni, akár a faluban a lányok gyönyörű körtáncát, vagy épp a huszárok indulóját csodáljuk, ahogy egy ütemre lendül a láb, azt egyszerűen élvezet nézni! Teljesen el tudnak varázsolni és tátott szájjal, gyermeki örömmel tudom nézni, ahogyan élnek és léteznek a színpadon! A legszebb mégis a tündérek légies tánca a csillagos égbolt alatt az élet tavánál, vagy épp a menyországban, ki minek képzeli… mint hófehér hattyú a csendes vízen, fenségesen suhantak, egyszerűen megfoghatatlan szépség áradt a táncukból. Teljesen be tudott szippantani az előadás, ez a csodavilág, a dalok, a táncok, mind-mind átjött és elvarázsolt.

Czigegler Balázs díszletei híven tükrözik az első felvonásban Petőfi korának, az egyszerű paraszti világnak a szépségeit, az elmaradhatatlan napraforgótengerrel. Hatalmas, pajtaszerű építményéhez foghatót még ma is láthat a Hortobágyon átutazó. A francia udvar királyi megjelenítését pedig rokokó stílusban. A palota hatalmas zongorája ékszerdobozként a kor stílusát idéző díszes falfestményekkel, tökéletesen jellemezve vele a hamis csillogást, a gazdagságot. A cikornyás vonalak, formák, mesés hangulatot árasztanak. Végül pedig a csodaszép mesevilág, tündérország tiszta, mennyei világát a csillagos égbolttal.

Berzsenyi Krisztina látványos, fantasztikusan szépséges, korhű motívumokkal díszített jelmezei gyönyörű kiegészítésként tökéletesen illeszkednek e három különböző világhoz és a szereplők jelleméhez, híven tükrözik azt… szemléletesen érzékeltetve a különbségeket: Iluska fiatalságát, szépségét, tiszta lelkét hófehér rokolyája, a gonosz mostoha korát és jellemét fekete, matyó hímzéses ruhájával szemléltetve. Vagy épp Jancsi gyönyörű hímzéssel díszített cifraszűr subája, ami melegséget áraszt. Nagyszerűen elválasztotta egymástól az egyszerű paraszti világot és a mesés részleteket: Kukorica Jancsi és Iluska egyszerű népies viselete és a francia királylány és udvarhölgyeinek túlcicomázott öltözete között hatalmas a kontraszt. A huszárok mentéjéről már nem is beszélve, ami szépen díszített, zsinóros, magyaros viselet a fess legényeken. Vagy épp „János vitéz őkegyelme, Szép Tündérországnak boldog fejedelme” huszár egyenruhája tündérországban már hófehérben.

Akik ezen a bemutatón művészetük legjavát adva igazán maradandót alkottak, szépet hagyva az utókornak, méltó utódokként örökítik tovább ennek a csodálatos alkotásnak minden nagyszerű pillanatát, elődeik mesés hagyatékát:

 Iluska: Bordás Barbara

Minden szava őszinte, igaz és természetes volt, egyszerűen mindent elhittem neki. Tökéletesen belesimult a szerepébe, egy félénk, mostohája karmai között szenvedő, szerelmes üde fiatal lányéba.

Bordás Barbara Iluskája annyira természetes, egyszerű és kedves, hogy ha az oly csodásan csengő hangja nem lenne, amivel már rögtön az elején leveszi a lábáról a nézőt, akkor is nagyon szeretném a játékát. Üde színfolt és jól esik nézni, hallgatni. Szerintem a közönség soraiban a legtöbb férfi azonnal beleszeretett az Ő piros pántlikás Iluskájába… Barbara finom, üde bája vonzza a tekinteteket és elvarázsolt egyaránt mindenkit.

Ő az, aki nem csak magas színvonalon képes énekelni mind operett, mind operai stílusú dalokat, de mélyrehatóan, szívbemarkolón és megrendítően is tud énekelni úgy, hogy a könny is kicsordul a néző szeméből. A szerepe minden rezdülésével együtt él és hitelesen játssza.

Káprázatosan alakítja a gyönge szerelmes lánykát, akinek szíve mindig ugyanazért az ágrólszakadt, bojtár gyerekért dobog. A búcsú Kukorica Jancsijától, Bordás Barbara és Dohai Attila duettje a legszebb pillanatok egyike, ami könnyeket csal a nézők szemébe, végtelenül megindító… Barbara hatására Attila játéka lágyabb, érzelmesebb, hangja bársonyos, éneklése árnyalt, mint ahogy alakítása is finom és esendő, csodaszépen jeleníti meg az óvó szerelem érzését. Puhán, könnyedén énekelt, egyszerűen-természetesen árad belőle a hang. A végtelen szerelem érzését kidomborítva hangi és színészi játéka tökéletes harmóniát alkotott.

Ami ezeknél a jeleneteiknél gyönyörűséggel tölti el a nézőt az a kezek játéka. Csodaszépen jelenítik meg vele a vágyat, a játékos, szerelmes évődést, gyerekkoruk szép emlékével. Bozsik Yvette nagyszerű munkáját dicséri a mozdulat művészete, ami végigvonul az előadáson, emeli annak fényét.

Ők ketten a fiatalság hevével, de nagyon finoman érzékien játszanak, hangjuk szépen simult egymáshoz. Az elválásuk mély érzésekkel előadott dal, mely az ember szívéig ér, nagyon hiteles érzéki búcsú. Hatalmas, de nagyon egyszerű, szép érzelmek vihara dúlt a színpadon. Kettőjük nagyon erős, nagyon szép és meggyőző alakítása a szerelem gyönyörét és drámáját tárta a nézők elé.

„Megálmodtam réges-régen, hogy te lész az üdvösségem.

Te leszel a szívem párja, egymásé leszünk még te meg én.”

Egy csodaszép eskü az elválásuk, fájdalmas vallomás az örök hűségről…

 Bagó: Langer Soma

Langer Soma Bagóként drámai erejű játékával, kellő komolysággal, bársonyos baritonjával tökéletes választás volt a szerepre. Hangjának csodálatos mélységeivel igazán méltó utóda az 1961-es felvételen Bagót éneklő Melis Györgynek. Ennek legszebb bizonyítéka csodálatos, megrendítő, játéka, mely könnyeket csalt a nézők szemébe. A darab egyik legszebb dalát Ő énekli végtelenül szívfájdítóan, amikor Jancsit szembesíti a fájdalmas igazsággal, hogy már semmije nem maradt, csupán a végtelen szerelme halott Iluskája iránt:

 „Egy rózsaszál szebben beszél, mint a legszerelmesebb levél.

Nem tud az írni, aki küldte, és aki küldte már nem él.”

Szívbemarkolóan énekli, előadásának köszönhető ezen a ponton a darab sokkoló hatása. Végtelenül szép rendezői elgondolás, amikor a dal közben elered az eső, Iluskát még az ég is siratja… Szerintem könnyáztatta lelkünk fátyolán át csodáltuk mindannyian ezt a szívbemarkoló pillanatot. Olyan megfoghatatlan szépség áradt belőle, amit szó le nem írhat, amibe belefacsarodik az ember szíve. A dal előadása nyomán egyszerre volt megnyugtató és felkavaró, nemes érzelmeket ébresztett a lelkünkben, könnyekké olvasztott legtöbbünket a nézőtéren. Szívszorítóan fájdalmas előadásáról egy másik nagy magyar szép gondolatai jutottak eszembe:

„ Megszűnik az anyag, csak a lélek muzsikál.” Kodály Zoltán

 Francia királylány: Fischl Mónika

Fischl Mónika, egy igazi primadonna. Hangjával, játékával hitelesen formálja meg az elkényeztetett királylány karakterét. Az Ő francia királylánya egy nagyon érzéki, nagyon akaratos, végtelenül hiú szépség, aki jól bánik a karddal. Akit könnyed felszínesség jellemez, aki egyszerre csillog és vágyakozik kétségek között a „királyfira”, a délceg huszárkapitányra.

Mesés nő, gyönyörű hanggal, érzelemmel teli játékkal… nagyon jól illenek hozzá a fenséges, királynői szerepek, mert ízig vérig nő, figyelemfelkeltő. Gyönyörűen hozza szerepét, hangja csodálatos, mint maga az egész nő, egy igazi hercegnő a színpadon. Végtelenül elegáns lénye nagyszerűen illik a karakterhez. Bizonyította már számos szerepben, hogy kiválóan bánik a csábító típusú női szerepekkel. Ehhez elég megjelennie, körbenéznie, és, ha akarja, megáll a levegő. Magára vonzza a tekinteteket. Itt is beveti teljes rafinált női eszköztárát, hogy szíve választottját megszerezze. Amikor pedig János vitéznek mégsem kell, a sértett büszkeséget is nagyon meggyőzően láttatja. Csodaszép hangjával gyönyörűen játszott. Igazi primadonna-hang, ami különlegesen szépen szólt, betöltötte a termet… Játéka briliáns, nagyon élt a darabban… Úgy hozta az elkényeztetett, hisztis fiatal nőt, hogy bármennyire is rátarti, nem lehetett rá haragudni… A meseszép hatalmas zongorát pódiumnak használva Fischl Mónika gyönyörű hangjaival, megalapozta a második felvonás tündöklő hangulatát. Csodálatos hangokon, kétségek közt gyötrődve énekli:

„János vitéz te, én hős huszárom, te voltál szerelmem, te voltál az álmom…” Vitathatatlanul a darab királynője volt.

 Francia király: Bodrogi Gyula

Bodrogi Gyula a francia király mulatságos figuráját végtelenül szórakoztatóan alakította. Gyula bácsi, ez a drága lélek annyira alázatos a munkája iránt és látszik, hogy mennyi gyakorlás van benne, amivel még a legapróbb részletekre is odafigyelt és kidolgozta, hogy minden egyes szerep, amiben csak játszik, annyira az Övé lesz, hogy el sem lehet képzelni azt, hogy más játssza. A karakter általa életre kel, elvarázsol, megnevettet, boldogsággal tölt el.

Soha célba nem érő, kicsit szenilis öreg kujont formázott királyként zseniálisan. Olyan szerencsés lehetett, hogy megkapta a darab igazi tejfölszerepét. Egyszerűen tobzódott, látszott rajta, hogy imádja a karaktert, ahogy ugrált, ahogy beszélt… zseniális alakítást nyújtott a közönség legnagyobb örömére.

 János vitéz: Dolhai Attila

Életem legszebb emlékei közé tartozik, amikor kislány koromban az ágyam szélén ülve az apukám sokszor mesélt királyfikról, hercegkisasszonyokról, huszárkapitányokról és én mindig csillogó szemmel hallgattam. A mai napig él a vágy a lelkemben a szép felnőtt mesék iránt, csak ma már ezeket a meséket a színházban élem át és a mesélő, műfajának legjobbja: Dolhai Attila.

Mesél érzelmekről, szerelemről, szenvedélyről, barátságról, büszkeségről, emberségről, tartásról, örökérvényű igazságokról, az élet igazán nagy dolgairól... Ezekből olyan történetek kerekednek mindig, amelyek egyszerűen boldoggá tesznek, mint hajdanában az apukám meséi. És én újra és újra csillogó szemmel nézem-hallgatom, mert ez a kedves mesélő nagyon ért a mesék világához: hangja elringat, mint réges-régen apukámé, játéka pedig elvarázsol, valahányszor hallhatom...  Álomvilágba vagy épp tündérországba repít…

Nem volt ez másként a bemutatón sem, mert tündérmese minden tekintetben. Boldogan emlékeztem vissza, hogy annak idején az én rózsaszín kishercegnő lelkem is pont ilyennek képzelte apukám meséi nyomán a daliás huszárokat. Ilyen volt végig ez a huszár kapitány is. Határozott, erős, sziklaszilárd jellem, bátorság, tartás, előkelőség, tisztaság, egyenesség, egy mesebeli jósággal és bátorsággal felruházott katona…

Minden egyes művésznél a legfontosabb talán az, hogy aki színpadra lép, olyan különleges személyiséggel rendelkezzen, és olyan hatalmas energiákkal tudjon közölni, amelyek leveszik a lábáról a nézőt. Dolhai Attila ennek a képességnek maximálisan a birtokában van…

A közönséget már a belépőjével levette a lábáról, pedig akkor még nem is délceg katona, csupán egy nincstelen, forróvérű pásztorgyerek. Akinek egész magatartásából sugárzik a kicsattanó életöröm, aki származását büszkén viseli. Egyenes, büszke tartás, őszinte, tiszta tekintet, szeme huncut csillogása olyan „semmivel nem törődöm” önfeledt boldogságról mesélt Iluskája ölében… Végtelenül szeretem azokat az apró gesztusokat, vonásokat, amiket belecsempész a szerepbe, amelyek egy szempillantás alatt megmutatják a karakter igazi énjét.

Beszédes tekintetéről pedig, ami Dolhai Attilára annyira jellemző, egy ismeretlen nézői vélemény:

Előadás végén a hátam mögött ülő házaspár férfi tagjának egy mondatára lettem figyelmes, aki így jellemezte: „Dolhait közelről érdemes nézni…” mire a párja megjegyezte: „Igen, mert az erőteljes hangja a terem legtávolabbi zugába is elér, de ami az arcára van írva, amit a tekintetében látni, az érzelmek tökéletes megjelenítése, az valami fantasztikus. Nincs még egy ilyen kifejező, tiszta tekintetű művész.” Valóban Attila művészetében azt hiszem, ez az összetettség hat a nézőre igazán. Az egész lényével játszik, nem csak a hangjával, a testbeszéddel, de a végtelenül kifejező tekintettel is. Gondolom ez a házaspár is látta már a szikrát a szemében Koppányként, vagy az átható, világfájdalmas tekintetét, ami az ember retinájába ég, hogy muszáj máshová nézni, mert egyszerűen nem lehet elviselni azt a nézést… Ez a fájdalmas, reményvesztett tekintet kötötte gúzsba a nézők lelkét most is, amikor elveszetten szorítja Iluska rózsáját…

Talán ezért is tud olyan elemi hatással lenni játéka a közönségre mindenkor. Hangja csodálatos mélységei mellett talán ez sikerének másik titka, meg persze az, hogy a színészmesterség minden csínja-bínja régóta a kisujjában van.  A közönség szeretete árad felé és ez az áram oda-vissza átjárja őt is és a közönséget is. Ez inspirálja a mindig egy fokkal még tökéletesebb játékra… Új arcmozdulatokkal, új szemvillanásokkal és új hangszínekkel, minden mozdulatában, hanglejtésében, arcjátékában, szemzugában cinkos mosollyal illusztrálta az épp előadott dal minden sorát… egyszerűen tökéletesen benne élt a szerepben. Minden kétségbeesett pillantása beszédes volt… Arcán néha huncut, gyermeteg csibészséget:

„Én a pásztorok királya, legeltetem nyájam. Nem törődöm az idővel, a szívemben nyár van.

Szerelemnek forró nyara égeti a lelkem, amióta azt a kislányt egyszer megöleltem.”

Vándorútja végén pedig az Élet tavánál színtiszta szerelmet, reményvesztett kétségbeesést, világfájdalmas elkeseredést láttam…

Attila minden hangja szívből fakadt és szívhez szólt. Petőfi az én szememben nem csak költő, festő is volt egyben, mert végtelenül szemléletes költészetével csodálatosan lefestette a tájat. Mint ahogy Dolhai Attila sem csupán színész, énekes, hanem az illúzióteremtés nagymestere, festő is egyben, mert olyan kifejező hangsúllyal tudja kiejteni a szavakat, szinte lefesti, amiről énekel, csak tovább kell gondolni és a néző lelki szemei előtt máris megjelenik a Tiszapart. Látja a zöldellő mezőket ahol pipacs és búzavirág nyílik, a kis falut, a fatornyos templommal, a békés csendben ismerősen konduló kedves harangszót. A sáros-poros szekérutat, a végtelen pusztát, a haza induló nyájat, mindezt teszi végtelen kifejezően, ezer színes árnyalattal hangjában. Attila tökéletes, tiszta kiejtése által minden szót érteni, együtt adatik meg a zene öröme, és a szavak hangulata, az érzelmek áradásával.

Az érzelmek áradásáról, a reményvesztett tekintetéről, a rózsaszállal a kezében, vagy amikor a honvágyát a francia királylány előtt olyan szomorú érzelmi töltéssel énekli, az könnyeket csal a szemembe:

„Egy távoli ország a Szülőhazám az,

ott élni jó, ott halni jó, csak oda vágyom.”

Úgy belesűrítette a dalba az összes fájdalmát, hogy visszatért tőle az a székbeszegezős, levegőt nem vevős, katarzis-közeli érzés a nézőben… szépséges volt. Ugyanez a honvágy tündérországban még fájdalmasabb, még szívszorítóbb előadásában a hazahívó furulyaszó hallatán, a vágy a hazai táj után, nagyon megindító. Alakítása egyszerűen hiteles és meggyőző.

A 2022. január 7-i, születésnapi előadás után, érzésekről…

Az előadás különlegessége, hogy Dolhai Attila ezen a napon ünnepelte negyvenötödik születésnapját...

A premier utáni elragadtatásom a darab iránt semmit nem változott az eltelt több mint egy év alatt, szép emlékként élt bennem az a pár előadás, amit akkor láttam, ezért fokozott érdeklődéssel vártam újra…

Szellemes, kedves, szívszorító, megunhatatlan előadás volt akkor és most végre újra elmerülhettünk a történetben. Már a nyitány első hangjai megalapozzák a pozitív, örömteli hangulatot, hiszen a zene csodálatos dallamai folyamatos udvarlás a léleknek és könnyebbé teszik az ingerek befogadását, emeli a darab fényét. A bemutató óta eltelt idő alatt az előadás semmit nem veszített az értékéből, sőt most sokkal elementárisabb erővel hatott mindenki játéka tökéletes egészet alkotva.

Iluska: Bordás Barbara lényéből fakadó kedvessége, kislányos bája, magabiztos színészi játéka és mindig csillogó hangja most is biztosítéka a magas művészi színvonalnak. Iluskáját most is visszafogottan fájdalmas, teljes naivitással ábrázolta. Megjelenítésében az árva lány egy finom árny. A néző szinte úgy érezheti, akkor is Jancsi mellett van, amikor a valóságban nincs, nem lehet. Képes elhitetni, hogy testi valójának emléke lelki támasz szerelmesének.

Francia királylány: Lukács Anita

Lukács Anita Fischl Mónikához hasonlóan egy igazi primadonna. Ebben az előadásban a királylány szerepét Mónika helyett ő játszotta. Hangjával, játékával hitelesen formálja meg az elkényeztetett királylány karakterét ugyanúgy, mint Mónika és mégis alakítása nyomán egy teljesen más kép alakul ki a nézőben a karakterről. Játékában kis iróniával egy végtelenül affektált, felsőbbrendűsége teljes tudatában lévő francia királylányt személyesít meg. Túlzottan finomkodó, mesterkélt viselkedése természetes alakítás, amely gyémánt tisztaságú énekhanggal párosul. Míg Mónika királylánya szerethetőbb, addig Lukács Anita a negatív vonásokat emeli ki jobban, de ez tökéletesen bele illik a képbe. Két nagyszerű művésznő, egyazon szerepet személyiségükből fakadóan teljesen más megvilágításban láttatja.

Dolhai Attila ezen az estén a színpadon ünnepelte negyvenötödik születésnapját. Mondhatnám hogy munkával ünnepelt, de sokkal inkább azzal, amit a legjobban szeret: örömöt adni sok-sok embernek.

Alakítása a bemutató óta sokban változott, sokkal árnyaltabbá, kifinomultabbá vált. Játékával jobban érzékelteti azt az utat, ahogy Kukorica Jancsijából János vitézzé, egy igazi hőssé válik. Nagyszerűen láttatja, a „semmivel nem törődöm” önfeledt, felelőtlenül szerelmes bojtárgyerekből, hogyan lesz végül hős vitéz. Aki megbűnhődik gyarlóságáért, amikor szerelmes vágya elvonja figyelmét a kötelességéről, aminek a gazdája nyája esik áldozatul. Attila negyven öt évesen ezen az estén olyan szemtelenül csibészes, életörömtől kicsattanó fiatal pásztorgyereket varázsolt a nézők elé, hogy sok pályakezdő tanulhatna tőle...

Hangja hatalmas változáson ment át a bemutató óta eltelt év alatt. Most sokkal erőteljesebb, árnyaltabb, tisztán csengő. Bársonyosan simogatja az ember lelkét. Egy erőteljes ősforrás tiszta csobogásának hallani.

Meggyőző játékával és lenyűgöző énekhangjával tökéletesen testesítette meg azt a hős vitézt, aki Kosztolányi Dezső korabeli kritikája szerint három hős mitológiai alak tulajdonságaival is fel van ruházva. Véleménye szerint János vitéz tulajdonságai harmonikus ötvözete az akkád eposz hősének Gilgamesnek és a két nagy görög mitológiai alaknak, Orpheusnak és Odüsszeusznak, akik életük során hasonló utat jártak be, mint kedves vitézünk. Gilgames, akinek egy istennő ajánlotta fel kezét-szerelmét, de ő visszautasította és az örök élet keresésére indult… Orpheus, aki lement szerelméért az alvilágba, hogy visszahozza… Odüsszeusz, akinek vándorlása kedves vitézünkéhez hasonlatos, viszontagságos kalandok végén a hazatéréssel. Ha hősünket ilyen szemmel nézzük, nem csoda, hogy a nagy színházkritikus Kosztolányi anno egyszerűen a „magyar Odüsszeiának” nevezte a János vitézt… Attila ezen az estén nem csak egy forrófejű suhancot keltett életre mesterien, de sokszínű játékával elhitette egy igazi hőst látunk a színpadon, egy daliás, huncutmosolyú sok szenvedésen átesett huszárkapitányt is.

Valódi, kivételes színészegyéniség, aki magas fokú színpadi intelligenciával képes bármit elhitetni az arra fogékony nézővel. Csodásan zengő hangja simogatja az ember lelkét, játéka pedig szállni tanítja a képzeletet… Az 1961-es felvételen János vitézt Ilosfalvy Róbert énekelte, aki az ötvenes-hatvanas évek egyik legnagyszerűbb magyar operaénekese volt. A korabeli kritikák írták róla:

„Nemcsak minden regiszterében csillogó, fényes és átütő erejű hanganyagával, hanem a szerepek mind hangi árnyalatokban, mind színészi játékban megnyilvánuló átélésével aratta nagy sikereit.”

Ugyanezek a gondolatok fogalmazódhattak meg a nézőkben, akik ezen a számára jeles napon látták, hallották Dolhai Attilát a színpadon... Munka-szerelem részéről... Igazi örömjáték volt!

Mostoha: Papadimitriu Athina

Athina hatalmas, kellemes meglepetés, nagyszerű színfoltja volt ennek az előadásnak számomra, mert ezt a szerepet vele előzőleg nem volt szerencsém látni. Játékával mesterien mutatta meg, hogyan lehet felszabadultan mókázni a színpadon. Mert egy zsigerből utálni való boszorkány féle mostoha lenni, egy végtelenül gonosz és csúf boszorkány. Szinte sugárzott róla, hogy elemében érzi magát a kicsit sem pozitív szerepben, amivel viszont inkább szimpátiát váltott ki a nézőkből, mint ellenérzést, mert elvetemültsége mögött érezhető volt esendősége is.

Végül pedig az előadások kapcsán, akiknek odaadó munkájáról még muszáj említést tenni:

A premieren teljesen lenyűgözött a tánckar nagyszerű munkája, ezen az előadáson viszont volt alkalmam megfigyelni a színház fantasztikus emberekből álló énekkarát is, akik szintén gigászi munkát fektettek az előadásba végtelen zenei igényességgel, csodálatos hangokkal. Mind válogatott, kiváló énekesek, akik csodálatosan helyt álltak, játszottak is nem csak énekeltek. Közülük is kiemelkedett sokoldalúságával Altsach Gergely, aki a nyitó jelenetekben tisztán csengő énekhangjával a falu népét erősítette, majd a francia királyi udvarban epizódszerepben is helytállt. Az énekkar tagjai lelkes, örvénylő sokarcú tömegként töltötték ki a történetet ugyanúgy Jancsi falujában, mint a francia udvarban. Nagyszerű összjáték, fantasztikus hangok jellemezték őket.

Bartoló: Altsach Gergely

Kiélveztem az előadás minden gyönyörét régen is és most újra… tobzódtam ebben az igazi felnőtteknek szóló tündérmesében, mert néha borzasztóan nagy szüksége van a lelkünknek arra, hogy kicsit megálljunk a szürke hétköznapok állandó rohanásában és újra átéljük azt, amikor gyerekként igazi rajongással, szívvel-lélekkel bele tudtunk merülni az ehhez hasonló mesék tündérvilágába.

A premier utáni első elragadtatásban úgy gondoltam, és most újra felfedezve a darab szépségeit, ezek a gondolatok csak még inkább felerősödtek bennem:

Minden megvan ebben az előadásban, ami a nézők szívéhez szól és megérinti azt: szépség, harmónia, lelki felfrissülés. Ilyen előadások után mindig rácsodálkozom a színház, és a zene mágikus erejére, úgy élem meg, hogy: Újra és újra szerelmes leszek a színházba! Beleszeretek az ott uralkodó hangulatba, a varázslatba, az illúzióba, a zseniális színészi játékokba. A művészet célja ennél a darabnál valóban a gyönyörködtetés, a lélek gazdagítása.

Szerb Antal gondolatai érvényesek a János vitéz Budapesti Operettszínházi előadására is, mely szerintem nagy jelentőségű a színház történetében:

„Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma.”  Mert az egyik fő mondanivalója ennek a csodaszép mesének amellett, hogy bárki hőssé válhat nemes cselekedeteivel, az a régi értékeink megőrzése: az Alföld, a nyáj, a sárga cserebogár és a furulyaszó hazahívja a Tisza partjára a szerelmeseket mert Tündérország trónjánál, bármilyen hatalomnál értékesebb a hazaszeretet és a honvágy. Generációk nőttek fel úgy az utóbbi évtizedekben, hogy a hősiesség és az ősi magyar értékeink, a nemzeti önérzet megőrzése kezdett elhalványodni.

Kiss-B. Attila a Budapesti Operettszínház főigazgatója mondta a bemutató kapcsán anno:

„János vitéz valós figura és igazi hős volt…

A mai világban már alig akadnak hősök, pedig szükségünk lenne követendő példaképekre…”

Ezzel a darabbal csodálatos hagyomány tisztelet született az Operettszínházban. Igazi beavató színházat hoztak létre.

Szívből ajánlom mindenkinek: felnőttnek, gyereknek egyaránt, mindegy, hogy ismeri, látta már máshol-más előadásban a darabot. Aki ismeri és máshol már látta, annak egy új élményben lesz része, egy szívszorító János vitéz verziót nézhet meg, aki pedig még nem ismerte és először látja, az egy nagyon erős alapot kap az örök emberi értékekről…

Ez a János vitéz előadás a tisztaság, az egyszerűség és a jóságba vetett hit dicséretét zengi.

 Írta: Kókainé Ibolya

Karácsonyest a közjóért Szentendrén…

KARÁCSONYI CSILLAGOK…  FISCHL MÓNIKA ADVENTI KONCERTJE

 Aki vasárnap esti programként ellátogatott Szentendrén a Pest Megyei Könyvtárba első karácsonyi ajándékát már kibonthatta, egy igazi, meseszép karácsonyesti ajándékot…

December 19-én, Advent utolsó vasárnapján a Szentendrei Teátrum szervezésében adott koncertet FISCHL MÓNIKA, a Budapesti Operettszínház közkedvelt énekesnője. Léleksimogató este volt. Igazi hangáhítat, a szeretettel egységben.

A fellépést a művésznő pro bono vállalta mindazért a szeretetért cserébe, amit kedves városától, Szentendrétől kapott az évek során. A pro bono kifejezés szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy a közjóért. Általában olyan esetekben használják, amikor valaki ingyenesen vállal el egy fellépést, annak érdekében, hogy az adott közösséget segítse. Jószolgálati, önként vállalt felajánlás, ajándék volt kedves városának.

Az operáról, az operettről sokan tartják úgy, hogy egy poros műfaj, de szerencsére vannak olyan kiemelkedő egyéniségek, személyiségek, akiken keresztül nagyon széles réteget lehet megszólítani, mindkét műfajt megismertetni, megszerettetni. Egy ilyen operett primadonna Fischl Mónika is.

A több mint két évtizedes pályafutása során bejárta az opera legjelentősebb fellegvárait, és a zene különböző műfajai közt is szívesen kalandozott itthon és külföldi színpadokon egyaránt. Széles repertoárján az opera mellett megtalálható az operett, a világzene, és csipetnyi pop-rock. Sokak számára ő a legismertebb hazai operetténekesnő, a nagybetűs primadonna: „Meseszép külső, finom elegancia, mennyei hang..." - írják róla a kritikusok. Nevét ma már mindenki ismeri, a vezető Operaházak és zenekarok, a közönség pedig csodálja, bárhol jár.

Ez alkalommal viszont önálló esten mutatta be változatos műsorát, melyben igazi önmagát mutathatta meg. Nem volt a tőle megszokott operett, vagy opera, csupán a lelkéhez oly közel álló dallamok.

Ez az igazi szabadság. Jóleső kikacsintás ez a szigorú komolyzenéből, ahol mindig a zeneszerző szándéka az elsődleges. Mindig nagy alázattal közvetítette azt, amit Donizetti, Verdi, Puccini vagy épp Erkel Ferenc lejegyzett, de ezen az estén bizonyította, néha a saját lelkének is jólesik egy kicsit megmártózni és lubickolni egy másik világban, amikor nem a szigorúan vett kotta dominál, szabad a dallamot díszíteni, egy-egy magas hangot beletenni vagy épp a mélységbe ugrani, és mindezt bravúrosan variálni. Ezen a különlegesen szép estén az improvizálási lehetőségek igazi örömzenélést jelentettek számára. Egy igényesen összeállított műsorral kápráztatva el az őt szerető közönséget, nagyszerű partnerek kíséretében.

Csodálatos előkarácsonyt, valódi családias meleget varázsolt a nézők elé őszinte egyszerűséggel. Az előadás szeretettel teli hangulatát egy gyönyörű ifjú hölgy emelte valódi családi produkcióvá:  Fischl Mónika nagylánya Vadász Laura. Fantasztikus hangú fiatal tehetség, szülei reménysége.

A műsort a szédületes Sturcz Szmollbend zenekari nyitánya indította egy karácsonyi egyveleggel rögtön megalapozva az est hangulatát. Rendkívüli muzsikusok, akik szívvel, lélekkel zenélnek.

Az est narrátora a Szentendrei Teátrum igazgatója, Mónika jó barátja Lőrinczy György volt, aki bevezetőjében elmondta Fischl Mónika még soha nem adott koncertet szűkebb hazájában Szentendrén. Azt is elárulta Mónika mennyire fél, mert szavait idézve: nagyon izgul, mert nagyon más ott énekelni, ahol él. Igazi karácsonyi ajándék volt minden dal, ami előadásában felcsendült.

Mindjárt az elején Caccini: Ave Mariaja megható szépségű fohász volt, melyben Mónika az érzelmek és hangszínek elképesztően széles spektrumát vonultatta fel, mély érzelmi erővel telített megszólalásaival folytonos befelé figyelésre és a zene legmélyebb befogadására ösztönzött.

Majd jöttek sorban Szentendre hírességei: Németh Kristóf színművész egy valódi, ünnepi verssel, Reményik Sándor Kegyelem című versével ajándékozta meg a hallgatóságot. Schwarz Dávid Szentendre aranytorkú énektanára Josh Groban: You raise me up (Te erőt adsz) dalát énekelte lélegzetelállítóan csodás hangokon.

Pár nappal ezelőtt, december 16-án rendezték meg a MAGYAR KÓRUSOK NAPJÁt annak emlékére, hogy 1882-ben ezen a napon született Kodály Zoltán. Mónika estjének egyik vendége a  Musica Beata vegyeskórus volt, melyben az énekesek legtöbbje szintén Szentendrén él. A kórussal közösen énekelték Mónika, lánya Lara és Dolhai Attila Wolf Péter: Ave Mariaját meghatóan csodálatosan.

Fischl Mónika segítőtársa végig az est folyamán, kedves kollégája, a Budapesti Operettszínház művésze Dolhai Attila volt, aki nemrég egy új dalt mutatott be a közönségének Köszönöm Jóuram címmel. A dal saját szerzeménye, mely igazi hitvallás a hétköznapi ember kételyeiről végtelen őszinte szöveggel, a hála dala a mindenhatónak:

„ Ha vádol a szív, ellened vív, ne hagyj el soha,

szeress akkor is, ha gyermeked mostoha.

Ha kétked a száj, kérded mi fáj, szememben félelem.

Imába burkolom tévelygő életem.”

„A hóesés, az örök megtisztulás, a tavaszi szél az örök megújulás.

Ott vagy mindenütt, télben és szélben, lágy hóesésben, ott vagy száz alakban,

Emberi szívben, jóakaratban. Bennem így ébred a remény.

Köszönöm Jóuram, köszönöm énekkel, köszönöm Jóuram, hogy velem leszel.”

Sokan fejtegették az évek során Attilával kapcsolatban, vajon mi vitte előre az évek alatt… az ilyen mélyérzésű dalai hallatán tudatosul az emberben, hogy talán a magába és a Jóistenbe vetett hite, melyet nem vesztett el soha egyetlen percre sem. Mindkettő nagyon kell, csak ha a kettő együtt jár, az adhat óriási erőt, hitet, akaratot.

Mónika és Attila duettjei mind a boldog karácsonyvárást idézték: volt fehér karácsony, téli csodaország, Hát boldog karácsonyt. Csupa-csupa vidám, elbűvölő dallal varázsolták el a hallgatóságot. Volt móka, kacagás…

A szívük melegét adták, a bennük továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallottak felőlük, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre, de bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk. Ennek legszebb bizonyítéka volt Mónika és lánya csodálatos duettje a The Prayer – Nézz rám Istenem, mely alatt a két fellépő szíve csordultig volt szeretettel egymás iránt. Csodálatos anya - lánya összefonódás volt.

Az ilyen meseszép előadásban elhangzó dalok után a nagyérdemű úgy érzi, a zene a legtitokzatosabb és legemelkedettebb dolgokat is elmondja, amit a lélek érez és megálmodik. A végtelent tárja fel, a végtelen szeretetet.

Az este legcsodálatosabb pillanatai voltak, amikor Mónika a gyerekkoráról mesélt és felelevenítette a Magyar Rádió Gyerekkórusában eltöltött boldog gyermekéveit, majd a színpadra szólította a régi kórustagokat, akikkel még mindig különleges kötelék fűzi össze. Ezután olyan pillanatoknak lehetett tanúja a közönség, amit egy életre magával visz, nem felejt soha. Mónika a régi kórustagok gyűrűjében elénekelte egy társuk emlékére: Krutoy: Credoját végtelenül megrendítően, méltó emlékezésként. Olyan katartikus élmény volt, amit könnyek nélkül nem lehetett… könnyek a színpadon és nézőtéren egyaránt.

Antal Imre fogalmazta meg egyszer rég a Gyerekkórussal kapcsolatban.  „az énekszó ott cseng majd a lelkükben életük végéig” és valóban, mindegy hogy múltak az évek… Csodálatosan felemelő volt. A legszebb pillanatok.

Azt hiszem bátran állíthatom sokan rég vártunk-vágytunk már egy ilyen különleges estére, koncertélményre az ünnepi koncertek sorában.

Csodaszép, elringatós koncert volt, sírós, nevetős, érzelmekben gazdag varázslat… Szimpatikus, minden apró jelet értő zenekarral, szupercsodálatos dalokkal, tele új élménnyel, szépséges hangokkal, és nagyszerű, csupaszív emberekkel, akik mindent megtettek, hogy örüljünk.

Az est méltó befejezéseként a Csendes éjt énekelték együtt színpadon a fellépők és a nézőtéren velük együtt a szeretettel egységben mindenki.

Írta: Kókainé Ibolya