Don Quijote viszontagságos útja színpadon és a való életben...
Ajánló a darabhoz, mert érdemes rá.
Az írás a tavaly szeptemberi premier és azt követő tiszavirág életű előadások élményeiből született 2020. október 9-én... a darab egy néző szemével...
Viszontagságos vándorlásai után a búsképű lovag 2020 szeptember elején végre hazaért a Budapesti Operettszínházba, de sajnos az élet újra és újra átírta a forgatókönyvet és mi, akik újra szerettük volna vándorlásait nyomon követni, sajnos csak emlékezhetünk a lovag örökérvényű gondolataira és a csodálatos dalokra. Jósorsomnak köszönhetően a premier utáni pár alkalomban láthattam mindhárom szereposztást és bár sokan eléggé szkeptikusok a darab sikerét illetően, meg kell hogy cáfoljam. Minden alkalommal, amikor láthattam, siker volt az előadás, nagyon szerette a közönség. Ezt mi sem bizonyította jobban, minthogy a végén állva köszönte meg a művészek nagyszerű munkáját. Aki látta a premiert megállapíthatta, a járványhelyzet miatt márciusban elhalasztott előadásnak jót tett a kényszerpihenő, mert szeptemberre a darab beérett és így évadkezdésként egy nagyon erős, nagyon elgondolkodtató, nagyon formabontó, de a maga módján szép előadás született.
Maga a darab nem könnyű, azok a nézők, akik úgy ülnek be az előadásra, hogy nem ismerik az eredeti művet, azok számára elsőre értelmezhetetlen Miguel de Cervantes gondolatvilága. Azoknak elsőre az előadás kusza összevisszaságnak tűnhet. Én szeretek úgy menni egy előadásra, hogy előtte felkészülök a műből, hogy tudjam, mire számítsak. Fiatalon még minden szép és jó. Ennek a történetnek az üzenetét az ember egy bizonyos életkor után érti-érzi át igazán teljes mélységében, amikor már átélte, megtapasztalta az élet sötét oldalát is, amikor már volt olyan mélyen, hogy már nem tudott hinni a jóban…
Aki egy szokványos musical előadást vár, hatalmas, nagyívű dalokkal, csalódni fog, ez nem egy klasszikus musical. Stílusát tekintve sokkal inkább zenés dráma … A darab nem a musicaloknál megszokott klasszikus dallamvilágot követi, énektechnikailag nincs könnyű dolga a szereplőknek, hisz a spanyolos ritmusvilágú, gitárra íródott dalok nem a klasszikus nagyívű musical dalok kategóriájába tartoznak, megszólaltatásuk sokszor szinte operai minőségű előadást igényelnek, melyben a darab valamennyi szereplője tökéletesen helytállt.
A La Mancha lovagja című musical a Washington Square Színházból indult világhódító útjára 1965. november 22-én, és kezdeti sikerét mi sem bizonyítja jobban, már akkor több mint kétezer előadást ért meg. A darab egyik legismertebb feldolgozása az 1972-ben bemutatott amerikai-olasz filmdráma, melynek főszerepeit Peter O’Toole, és Sophia Loren alakította.
Budapesten a darab ősbemutatója 1971. május 7-én volt Darvas Iván Don Quijote és Galambos Erzsi Aldonza főszereplésével, melyet először a Fővárosi Operettszínház Seregi László rendezésében állított színpadra.
A Budapesti Operettszínház majdnem ötven év elteltével tűzte újra műsorra a La Mancha lovagját, hogy a darab örökérvényű üzenetét a 21. században is aktuális történetként láttassák és új generációkat hódítsanak meg az előadásnak…
Ezt a zenés drámát többnyire akkor veszik elő a színházak, amikor az embereknek biztatásra van szükségük, hogy hinni tudjanak valamiben, hinni tudjanak abban, hogy a nehézségek leküzdése után jobb lesz majd a világ… Sajnos ez a mostani nehéz élethelyzetben nagyon aktuális. A színház hitét, kitartását dicséri, hogy a járványhelyzet miatt fennálló nehéz helyzetben, a karantén miatt 2020 márciusában elhalasztott bemutató és a szeptemberi premier utáni kényszerkihagyás ellenére sem adták fel a reményt, hogy a darab végső tanulságával biztassák nézőiket, hogy küzdeni kell, mert az embereknek joguk van egy jobb életre. Sajnos a megváltozott világunkban nagyon sok szövege most talán figyelemreméltóbb értelmezést nyer, mint eddig bármikor…
Ezzel a darabbal a Budapesti Operettszínház valami nagyszerűt hozott létre. Utat mutatva a közönségnek a Don Quijote bőrébe bújt álmodozó Cervantes „itt” és „most” is érvényes hitvallásával: a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben is küzdeni kell egy szebb, jobb, élhetőbb világért, mert az emberi létnek értelmet „e küzdés maga” ad.
Az előadás egyik pozitívuma, hogy a musicalt sok humorral fűszerezve mutatják be, a komoly emberi gondolatokat szórakoztató előadáson keresztül közvetítik a nézőknek. Igazi sírós-nevetős darabot alkottak mély emberi tartalommal. Nagyon jó elgondolás, hisz a színházban a dolgok mindig is összefüggtek, a komikum és a tragikum mindig együtt járt, mint ahogy a darabban is a két elválaszthatatlan útitárs. Ahhoz, hogy az egyik érvényesülni tudjon, kell a másik is. Vincze Balázs rendező-koreográfus jó érzékkel álmodott színpadra egy a mai kor emberének szóló, megható, nagyon gondolatébresztő előadást nagyszerű színészi alakításokkal… Egy olyan előadást, ami a nézőnek nem ér véget a bordó bársony legördülésével…
A történetről röviden, bár szerintem nagyon kevés az olyan ember, aki valamilyen formában ne találkozott volna a Búsképű lovag históriájával:
Sevillában börtönbe vetik Miguel de Cervantest, a kormány adószedőjét, aki költő és drámaíró is egyben. Művei eddig kevés sikert hoztak számára, most pedig az egyház ellen irányuló sértések miatt hamarosan az inkvizíció törvényszéke elé kerül. A tárgyalásig tolvajokkal, gyilkosokkal, szajhákkal zárják össze, akik a rideg valóságban élik mindennapjaikat álmok nélkül és akik saját törvényeik szerint bíráskodnak. Azt javasolják, hogy az új fogolynak kobozzák el minden vagyonát, így kéziratos regényét is Don Quijote lovagról, melynek története: Miguel de Cervantest az írót nagyon elszomorítja, hogy a világ nem úgy működik, ahogyan kellene. Regényt ír a társadalmi visszásságokról, melyben a főhős, Alonso Quijana kóbor lovag módjára útra kel, hogy igazságot tegyen. Cervantes, hogy megmentse művét, védőbeszéd címén előadja írását a bűnözőkből alakult bíróság előtt...
Erdős Júlia Luca formabontó díszletei tökéletesen támasztják alá a darab örökérvényű mondanivalójának lényegét, az időtlenséget, hisz ez a darab bármikor, bármely korban élhető-átélhető, csupán a változó világ miatt a középkori öszvérhajcsárok ma már motoros bandák képében jelenítik meg az erőszakot, a lényeg azonban mitsem változik. A monumentális díszlet egy többemelet magas, csupa rács, vaslépcsős, az amerikai börtönfilmekre emlékeztető börtönt szimbolizál, vele ellentétben a színpad másik fele egy modern többemeletes üvegpalota.
A díszlet tökéletesen szolgálja a rideg valóság és a szürreális álomvilág közötti átmenetet. A darab „játék a játékban” előadás az előadásban kerete ötletes lehetőséget kínál számára a művészet és a valóság, az álmok és realitás viszonyának színpadképpé formálásában. A tükörfalakkal borított üvegpalotában még hatásosabb Don Quijote bolyongása eltévelyedése, tébolya, mert ezt a tükrök visszaverik, felnagyítják.
Fekete Kata jelmeztervező mindehhez szemet gyönyörködtető ruhákat álmodott a mai kor emberének stílusában, bár nekem kicsit összemosódott a rabok és rabtartóik komor feketesége. A darab színessé válását, a jelmezek színvilágát Cervantes darabjának elképzelt szereplői alakítják, mert a rabok öltik magukra a felvállalt szerepek jelmezeit. A jelmeztervező nagyon jó érzékkel csupán a Herceget hagyja feketében, Ő az igazi sötét lovag szerepe szerint is a darabban.
Ahogy a szereplőket láttam, a hármas szereposztásból, akik hatással voltak rám:
Don Quijote / Cervantes: Homonnay Zsolt, Nagy Lóránt, Németh Attila
A három nagy mesélő… "költő és bolond, hisz a költők is bolondok..."
Németh Attila olyan karakterről mesél, akiben él a jobbítás szándéka. Bár úgy érezzük, távol áll tőlünk ez a figura a maga páncélos lovag kinézetével, de a lelkünk mélyén mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk: megvan a saját magunk szélmalomharca és szívünk Dulcineája, vagy épp búsképű lovagja. Így éljük meg a párkapcsolatainkat és az embertársainkhoz való viszonyainkat is. Ki-ki vívja saját, sok esetben szélmalom harcait, s győzködi magát, a mindenek feletti jóba vetett hit, a tisztalelkűség, a soha fel nem adás értékeiről. Németh Attila mindezt a viaskodást játékával szívszorítóan hitelesen tárja a néző elé, dalaiban tele mélyről fakadó érzelemmel… Az Ő Don Quijote-ja igazi régi vágású úriember, akiben még él a női nem tisztelete, a gyengék védelme, egy igazi lovag.
És hogy milyen hely ez a La mancha, az álomvilágban élő főhős csodásnak látja, szerinte: „határtalan széles nagy síkság” a rabok szemével nézve csak egy „sivatag, bolondok hazája”
„inkább azoké, akiknek van képzeletük…ne azt szeresd ami vagy, csak amivé válhatsz. Ne mondj magadnak semmi mást, csak amit a lelked súg. Hidd, hogy élni érdemes és legyőzöd a gonoszt. Tiszteld a nőt…"
A szerepformálásának nagyon szép íve van, drámaisága megindító, hatalmas alázattal teszi a dolgát. Tökéletesen tudja elhitetni, hogy amit játszik, az nem játék, az inkvizíció börtönébe zárt író halálfélelme, ha darabjának kézirata elveszik, akkor az életműve semmisül meg …
Nagy Lóránt játékának nagyszerűségét az adja, hogy hatalmas az összhang hű fegyverhordozójával.
Németh Attilának a drámaisága, Homonnay Zsoltnak szárnyaló hangja teszi a néző számára vonzóvá Miguel de Cervantes, alias Don Quijote alakját.
Homonnay Zsolt a darab himnuszát hangjában csodálatos érzésekkel és magasságokkal adja elő:
„Álom, mit nem láttak még,
És győzni, hol nem győztek még.
A bánatot eltűrni némán,
Ott járni, hol nem jártak még.
A vágyad nem elérhető,
De látod a távoli célt.
A lélek, csak az segít tovább.
Megnyílik a csillagos éj.”
Aldonza / Dulcinea: Peller Anna, Nádasi Veronika, Dancs Annamari
Peller Anna Aldonzája a reményt régóta nem ismerő szajha, akiben mégis benne van a jó és a tisztaság utáni vágy, aki Dulcineaként a rideg valósággal dacolva nemesül meg a darab végére. Végtelenül laza alakítás, kifelé minden mindegy, nem törődöm szajha, akit a sok szenvedés, a becstelen bánásmód rideggé tesz minden normális emberi közeledéssel szemben, de lelke mélyén mégis egy érző lény, aki ezzel a védekező viselkedéssel palástolja valódi gyengeségét, a jó, a szépség utáni vágyát. Látszólag ellenáll Don Quijote ábrándjainak, mégis az egyedüli menekülési útvonalat látja ebből az embertelen világból a lovag oldalán egy szebb élet reményében, az álmok birodalmába. Játékával egy nagyon összetett személyiséget tárt a nézők elé. Szerepformálásával tökéletes képet rajzol, a meggyalázott útszéli söpredékből hogyan válik megdicsőült szépséggé. Egy közönséges utcalányból az a tiszta nő lesz, akit Don Quijote lát meg benne.
Dancs Annamari Aldonzája hármójuk közül a legkeményebb szerepformálás. Kifelé egy hitvány nő, pénzéhes, végtelenül nyers személyiség, de a karaktere megformálásában mégis benne van a költészet, a szemérem és a frivolitás is.
Nádasi Veronika csodálatosan erős hangjával tökéletesen tudja az érzelmeket, a dühöt, az elkeseredést, a fájdalmat, a reményt, minden érzést megrendítően lefesteni. A darab egyik leg hatásosabb dala a Gödör dal három különböző előadásban teljesen más, de borzongatóan megrendítő, katartikus élmény.
Sancho: Serbán Attila, Kocsis Dénes, Sándor Péter
Két bolond egy pár… A főhős kissé bolond figurája mellé kell egy hasonlóan gyengeelméjű segítőtárs is. Ennek a hű fegyverhordozónak a karakterét Serbán Attila, Kocsis Dénes és Sándor Péter különböző egyéniségükből adódóan másként, de végtelen humorral töltik meg.
Sándor Pétert drámai alakításaiért szerettem… eddig. El nem tudtam képzelni komédiázni, de bizonyította, azt is nagyon tud, bár az ő Sanchoja álmodozóbb kicsit, de vidám álmodozó. Kellemes csalódás volt.
Kocsis Dénesről a Sybill óta tudom, hogy nagyszerű komikus is, de a bemutatón fergetegesen játszotta a hű szolga szerepét. Játékát tetézte kicsit Chaplinre hasonlító, dülöngélő járásával, ami már önmagában is mosolyt csalt a körülöttem ülők arcára. Mindhárman tökéletesen ábrázolták a kicsit bugris, kicsit bolondos, mindig vidám „közmondáslexikon” álmodozót, aki teljes odaadással követi gazdáját. Aki lelkesít, aki felsegít, aki a maga együgyű módján védelmez, mert annyira hisz benne… Mindegyikük Sanchoja a darab igazi örömforrása…
Atya, Borbély: Magócs Ottó
Ottó számomra az előző nagysikerű darabbéli szerepe óta az igazi, jóságos papbácsi, itt most vidám játékával tetézve és bár mindkét szerepből kihozza a maximumot, mert nagyszerű karakterszínész, de nekem ebben a darabban Atyaként jobban tetszett, talán mert kicsit több lehetősége van a szerepben…
Herceg / Carrasco / Tükörlovag: Gömöri András Máté
Gömöri András Máté tökéletesen alakítja a herceg szerepét, kiaknázta a szerep a szerepben rejlő lehetőségeit, hisz egy szerep, de három különböző karaktert formál meg hitelesen… Ő a tökéletes ellenfél, aki a végsőkig ellenáll a lovag által festett rózsaszín világnak, aki tagad minden jót, szépet, aki már nem hisz a csodákban. A darab végén Don Quijote látszólag elbukik, de a darab igazi vesztese mégsem ő, hanem a Herceg, mert őt már a hite végleg elhagyta. Ő már nem hisz egy jobb élet reményében. A második felvonás elején megrázó, fölényes erővel próbálja a búsképűt ráébreszteni a rideg valóságra: „Mi van, beszartunk? Segíts Cervantes! Hol van a bátorság, hol van a hősi póz, mit ér a hit?! Ez itt a valóság!!!”
Gömöri András Máté alakítása lenyűgöző, tökéletes arcjáték, testbeszéd, mind kőkemény ellenállást sugall, ahogy sétálgat, roppant szigorú és gonosz tekintettel figyelve a színielőadást. Nagyszerűen hozza a végsőkig negatív figura megformálását mindhárom szerepben: a Herceget, aki a sötét oldalon áll a lovaggal szemben, Carrascot, aki doktorként észhez akarja téríteni a lovagot és Tükörlovagként pedig az igazság szembesítésével, a rózsaszín világ befeketítésével összetöri a főhőst és látszólag minden szereplő álomvilágát. A hit viszont Aldonza-Dulcinea személyében képes felülemelkedni, győzedelmeskedni, amire a Herceg nem képes. Bravúros alakítás.
Pedro: Miklós Attila
Miklós Attila tökéletesen alakítja a karakán, agresszív, nyers hajcsár szerepét… Talán a mellékszereplők közül az ő játékában lehet érezni a legjobban a kemény agresszivitást, azt hogy erkölcsileg a rabok milyen mélyen vannak, mennyire romlottak…
Ez a darab, bár nehezen emészthető, attól válik nagyszerűvé, hogy tükröt tart a nézők elé, felismerheti az egyes szereplők jellemvonásaiban mindenki önmagát, milyenek vagyunk és milyenek lehetnénk…
Miguel de Cervantes a színház és a színészmesterség fontosságát ebben látja:
„…nincs semmi, ami élénkebben tárná fel előttünk, mik vagyunk, s miknek kellene lennünk, mint a színpad és a színészek.” /Cervantes/
Mindenkinek szívből ajánlom, érdemes adni a darabnak egy esélyt, mert hatalmas igazságokkal szembesít bennünket, amitől talán kicsit megváltozhat sokunk gondolkodása, általa talán kicsit jobbá válhatunk… Remélem, hogy nemsokára újra láthatom. Köszönöm az élményt.
Epilógus:
Több mint egy évet kellett rá várni, de a "nemsokára" végre eljött. Hatalmas várakozással, nyitott szívvel, kíváncsian várom az új beállók bemutatkozását, többek között Kerényi Miklós Máté alakítását Sancho bőrébe bújva és Cseh Dávid Péter bemutatkozását az atya szerepében ...
Írta: Kókainé Ibolya
Az előadások megtekinthetők:
2021. november 4. 18:00
2021. november 5. 19:00
2021. november 6. 15:00
2021. november 6. 19:00
2021. november 7. 11:00
2021. november 7. 15:00
