2020. szeptember 2.
Kicsit BÜSZKESÉGEM…
Monte Cristo grófja beszámolóm utóélete…
Nemrég kaptam kézhez Szarvas város polgármesterének köszönőlevelét írásomért.
Örömmel töltött el és egyszerre elkezdtem emlékezni, hogyan is kezdődött… Az írás mindig meghatározó volt az életemben. Mindig szerettem írni, sokkal jobban, mint beszélni. A gondolataimat, érzéseimet mindig könnyebb volt leírni, mint kimondani. Szinte kisiskolás koromtól írok. Első cikkem tizenhárom évesen jelent meg az akkori Ifjúsági Magazin (IM) oldalán. Teltek-múltak az évek, az írás elmúlt, helyét más fontos dolgok vették át az életemben (család, gyerekek).
Aztán egyszer a mindenható, vagy valaki odafönn úgy gondolta ezt kár lenne veszni hagyni és a sors az utamba sodort valakit, egy művészt akiért úgy éreztem megéri újrakezdeni írni. Eleinte csak magamnak, később másoknak, hogy akik nem olyan szerencsések, mint én, hogy élőben lássák, kicsit azok is élvezhessék, amilyen nagyszerű dolgokat hoz létre a színpadon, kicsit jobban-többen megismerjék mindazt, amiért él, amiben hisz… Az első, meghatározó találkozás már több mint tizenhét éve volt, attól a pillanattól írok újra.
