Hallelujah!
Szeretem a telet, szeretem a meleg szobából csodálni az esti szürkületben apró csillagokként alászálló hópelyheket. Szeretem, ha odafönn a felhők fölött Holle anyó megrázza pihe-puha dunyháját. Ilyenkor ezer szikrázó csoda hullik a mennyből. Idelenn minden útszéli fát, bokrot, az ősöreg fenyőt az udvaron hófehér vattapamacsokkal borítja. Mégis, ha ez a téli csoda jeges széllel, nyaktörő, csúszós utakkal, csontig hatoló hideggel párosul, akkor inkább lemondanék róla. Sokan lemondtunk volna róla tegnap este Debrecenben is, vagy legalább kicsit elnapoltuk volna a zord időjárást… Valaki ott fönn igazán szólhatott volna Szent Péternek, hogy hatalmas, mindenkit óvó esernyőjét borítsa egy kicsit a tájra...
Debrecen sétáló utcája, a fényárban úszó dekoráció, egyszerűen szemet gyönyörködtetően színpompás ilyenkor. A legtöbb ember boldogan készülődik az ünnepekre, ajándékokat vásárol, izgatottan készíti és várja a meglepetéseket. Elpakolja egy pici sarokba a mindennapok bosszúságait és egyszerűen csak örül.
Készülődünk az ünnepekre, egy kicsit lelassítunk az adventi időszakban, elgondolkodunk a világ dolgain… Az est felkonferálása közben Oláh István a Nagytemplom lelkipásztora elmondta, míg az Úr eljövetelére várunk, várjuk a karácsonyt, tegyük teljessé az ünnepre való hangolódást lelki feltöltődéssel, akár imádsággal, akár zenehallgatással…
Elmesélt egy régi történetet, melynek a lényege az volt: „Meg kell várnunk, amíg a lelkünk utolér bennünket.” Ez az este megnyugtató, végtelen szeretettel teli ünnepre hangolódás volt valóban. A Nagytemplom zsúfolásig telt izgatott várakozással teli emberekkel, akik végül olyan estét kaptak, melyből haza tudtak vinni sok szépséges pillanatot. Az itt jelenlévők lelke csordultig telt szeretettel…
Ez az ünnep, mely a legszebb az évben, azért is kell, hogy megálljunk egy kicsit és tudatosítsuk magunkban azt, hogy szeretve vagyunk és tudunk mi is szeretni. Ennek jegyében lett összeállítva egy végtelenül szívmelengető és megható Adventi koncert a Debreceni Református Nagytemplomban, amibe az est házigazdáján Dolhai Attilán és gyönyörű vendégén, legnagyobb lányán, Dolhai Lucán kívül a nagyszerű zenekar, a Sturcz Szmollbend is szívét lelkét nyújtotta felénk.
A zenekari szóló csodamuzsika után Dolhai Attila lépett színpadra, meleg szeretettel köszöntve a közönséget és egy lélekemelő templomi Ave Maria Gratia Plena-t énekelve varázslatos hangokon, megalapozva ezzel az est bensőséges ünnepre hangolódását, várva Jézus eljövetelére. Szívet-lelket gyönyörködtető volt, háttérként a színpad mögött fenségesen a kupoláig magasodó orgonával, melynek látványa még ünnepélyesebbé tette a dal nézőkre gyakorolt hatását.
Majd egy elbűvölő olasz dal következett Attila előadásában a Keresztapa csodálatos betétdala a szerelmi történet, ami magyarul anno Gyöngéden ölelj át címmel hódított.
Lenyűgöző volt… érzelemtől túlfűtött hangja szárnyalt és közben emlékeimben pergett a film egyik legszebb része, Al Pacino gyönyörű lánykérése, vallomása a parkban, amikor Kayt feleségül kéri… Nino Rota csodálatos zenéje anno nem véletlenül söpört be minden lehetséges díjat: Golden Globe, Grammy, Oscar… Hatalmas, nagyívű, érzelmektől túlfűtött dal volt, gyönyörű előadásban.
Majd a dalok szárnyán könnyedebb vizekre evezve olyan szerzemények hangzottak el előadásában, mint a 2012-ben megjelent Ragyogás album címadó dala, valamint a Piramistól az Ajándék, volt Edda Ünnep… Dolhai Attilából ekkor előbújt a „tanár bácsi” és végtelen szeretettel inspirálta, terelgette a nagyérdeműt az együtt éneklésben. Ettől kezdve nem volt megállás, titkon körbe pillantva látható volt, a nagytemplom közönsége, idős és fiatal, még a férfiak is, ami ritkaság együtt énekelte vele a dalokat, ő pedig élvezettel énekeltette a nézőket. Érezhető volt mennyire szereti, hogy együtt szárnyalunk, „megyünk” vele. Elhangzott pár saját szerzemény, a Karácsonyi lopakodó, a mikulásról. Közben beavatta a nézőket gyerekkora kedves vidám apró, emlékeibe és őszintén elmondta: Hálát ad a sorsnak, az életnek, hogy gyerekkorában ilyen élményekben része lehetett. Mindezt a hálát kifejezve egy bársonyos hangokon előadott Hallelujah-t hallhattunk fantasztikus előadásában.
És jött az est vendége, gyönyörű legnagyobb lánya Dolhai Luca. Attila röviden elmesélte első közös fellépésük történetét a tavalyi Eucharisztikus kongresszuson, majd elhangzott közösen a saját bevallása szerint első, még ifjúkori szerzeménye a Köszönöm Jóuram, az elmaradhatatlan gitárral. Köszönöm Jóuram… Őszinte egyszerűséggel úgy konferálta fel a dalt: „Van mit megköszönni…” Valóban.
Ez a közös dal jó volt bevezetőnek Luca izgalmának levezetéseként, mert utána következett előadásában egy szóló dal, Handel: Messiásából egy részlet. Fantasztikusan csodálatosan zengő, angyali hangokon, melyet a Nagytemplom sokat megélt falai gyönyörűen visszhangoztak.
Az elől ülő nézők láthatták, amint a büszkeségtől boldog apuka hátul a lépcsőnél lélegzet visszafojtva hallgatta és végigizgulja lánya bámulatba ejtő előadását. A dal végén végtelen szeretettel simított végig lánya reszkető kezén, majd úgy ölelte magához a tapsorkán közepette, mint aki soha nem akarja elengedni. Majd szerényen megjegyezte: „Bocsánat, egy kis magánélet, de megengedem magamnak” A közönség vele együtt örült Luca sikerének. A taps Attilának is szólt, mert már sokszor bizonyította egy profi előadó, de egy igaz ember is a színpadon, aki őszintén ki meri mutatni érzelmeit. Az egész este a szeretetről szólt és ahogy ezt a két kedves embert elnéztem, egy nagyon szép idézet jutott eszembe róluk:
" Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza. " /Sigmund Freud/
Az est egyik legszebb pillanata volt talán kettejük előadásában Wolf Péter: Ave Mariaja egymás kezét szorítva. Ahogy egymásra néztek a dal közben, a két egyformán csillogó szempárból érezhető volt az igazi Apa-Lánya szerelem… Egy ilyen előadás előtt ünnepélyesség, izgalommal teli várakozás van bennük is és ami a lelkükön rajta van, az látszik az arcukon is.
A másik ilyen csodadal volt az est során a Nézz rám Istenem, mely teljesen más volt most Dolhai Luca előadásában, mint egy éve a kongresszuskor. Ott az, akkor még egy félénk fiatal lány szárnypróbálgatásaként hatott, bár ott is csodaszép volt, a mostani előadását ha egy mondattal kellene csupán leírni: Szerénység, alázat mely magas művészi teljesítménnyel párosult. Hangjának szépsége, nemessége méltó volt a legjobban szeretett partnerhez… Miközben édesapja a dal indításakor a háttérben túlcsorduló szívvel, elérzékenyülten hallgatta.
Dolhai Attila szerintem az ilyen pillanatokban érzi át igazán a Mozart musical hatalmas, igaz gondolatát: „Az szeret, aki majd elenged téged, az szeret, aki könnyezve ért meg…”
A csodálatos összhang, a szárnyaló muzsika és a hatalmas zengő hangok harmóniájára nehéz szavakat találni. Mi nézők ilyenkor az átélt csoda hatása alatt megborzongunk, mosolyunk szivárványszín könnyprizmán át ragyog rájuk, és lélegzet visszafojtva issza minden pórusunk az ilyen felemelő dalokat. Azért nagyon jó lenne egyszer tudni azt is, vajon a színpadon állók ilyenkor mit élhetnek át, amikor érzik, hogy a zene és a belőlük áradó csoda egybeolvadva, ilyen pillanatokkal ajándékoz meg sok-sok embert… Csak remélhetjük, hogy ők is valami hasonlót éreznek-élnek át az ilyen felemelő pillanatokban, hogy tudják, hatalmas ajándék a sorstól, amit kaptak, nekünk pedig ajándék, mert szívük teljes szeretetével adják azt tovább. Attila szokta mondani a legszebb, kicsit elérzékenyült pillanataikban, hogy maguk is a csodálatos éneklésük hatása alá kerültek. Vajon ezeket a felemelő pillanatokat ők is így élik át… a színpadon állva úgy adni, hogy az lélektől lélekig hasson, ez óriási HATALOM.
A szép, meghitt pillanatok folytatódtak azután Zorán: Apám hitte, közösen előadott dalával.
Végtelenül igaznak tűnt Luca szájából hallani:
„Apám hitte az első éjszakát,
Apám hitte a gyűrű aranyát,
Apám hitte a szavak igazát,
S úgy hiszem, ez így volt szép.” Igaz hálának hatott édesapja felé.
Dolhai Luca, ha tükörbe néz, a saját arcában édesapja és édesanyja vonásait fedezi fel. Biztos vannak pillanatok, amikor erősebbek ezek a vonások, olykor haloványabbak, de eltűnni sosem tűnnek el. Ez a hasonlóság megnyugtató. Biztonságot ad. Eligazítja az embert az útján. Igazán fontos dolgokra emlékeztet. Ugye, milyen nagyszerű az, ahogyan az ember továbbviszi szüleinek a vonásait? És ugye, milyen nagyszerű az, ahogyan az ember őrzi mindazt, amit tőlük valaha kapott és kap? A Tőlük kapott vigyázó szeretet egy életen át végigkísér. Ez a szeretet az, amely nem szab feltételeket, nem követel, nem kételkedik. Ez a szeretet az, amely úgy tart meg magának, hogy közben el tud engedni. Gondolom Luca is érzi, hogy ilyen nagyszerű szülők, ilyen meleg családi háttér, ilyen támogató szeretet mellett lehet csak igazán szárnyalnia.
Csodálatos szikrákat szórtak ezen a sokáig felejthetetlen estén mindketten, a szeretet szikráit egymás és a közönségük iránt….
Az est végén Dolhai Attila igazi meglepetésként, egy ajándékként a színpadra hívta kedves kolléganőjét, Lévai Enikőt a Budapesti Operettszínház gyönyörű primadonnáját, aki hatalmas örömmel lépett az otthoni közönség elé, hiszen debreceni születésű.
Szeretettel nyújtotta át az Abigélből a Karácsony esti dalt, érzelmes, szép előadásában. Enikő az operettek mellett ebben a szép musicalben is otthonosan mozog egy ideje és azon gondolkodtam, ha ilyen dalokat hallok tőle, mennyire jól áll Enikőnek ez a Kocsák Tibor dal… nagyon érzi ezt a fajta zeneiséget is, Miklós Tibor gyönyörű dalszövege pedig megható az ő előadásában.
A műsor végén egy igazi dalpremierrel kápráztatták el Attilával ketten a közönséget. Bár a dal előtt Enikő bevallotta a gospel stílus nem igazán az ő műfaja, fantasztikusan énekelte életében először az Áldott a föld című dalt a nagyszerű zenekar sokoldalú tagjainak vokálozásától kísérve, a közönség legnagyobb ovációját méltán kiérdemelve.
Dolhai Attila december 12. adventi kalendáriumában a Hivatalos oldalán ez olvasható:
“ Az emberek elfelejtik, amit mondasz, elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen, amire emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük. “
Az előadás végén a tömegben kifelé a boldogan csillogó szempárokat nézve erre az adventi idézetre Attilának talán csak egyetlen válasz lehet ezért a csodaszép estéért:
„Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.”
/Marcus Tullius Cicero/
Köszönet a feltöltődésért, a meghitt szépséges estért.
Írta: Kókainé Ibolya
Fotók: Debreceni Nagytemplomi Koncertek
