2003. március 22.   -   2023. március 22. 

Dolhai Attila 20 éves jubileumát ünnepli a Budapesti Operettszínház színpadán…

Egy sikeres életpálya állomásai. Életképek, Dolhai Attila színpadi létezésének kiragadott pillanatai, melyek beivódtak a néző lelkébe. Emlékek, melyeken nem fog az idő…

2003 tavaszán kezdődött…

MOZART 2003.

Mozart szó szerint „berobbant” a színpadon is az életünkbe. Csupa szív, és szeretet a darab, talán mert annyira a szeretet éhségről szólt. Teljesen ismeretlen új előadás, ismeretlen színész, de a darab csupa tűz, és gyönyörűség, és energia. Az akkor még másodéves főiskolás Dolhai Attila körül izzott a levegő, még a díszletek is életre keltek.

 „A Föld csak az én zenémre vár, és mind aki hall majd, elalélva csodál…”  ez akkor még csak az ifjú művész reményeiben élt.

 Az Utolsó MOZART : 2011. május 04. 

Csodálatosan szép, szomorú este volt. Szívszorító emlék marad színésznek, nézőnek egyaránt. Minden egyes szereplő kétszáz százalékos volt, mintha csak az életükért játszottak volna. Ekkora ovációt, tapsorkánt ritkán hallani előadás után. A végén a három Mozart közösen énekelték a „zene az vagyok én”-t, és a közönség kórusban velük.

„Szeress hát, mert én így élek őszintén…” És mi szerettük nagyon, mind a nyolc évet, és a rengeteg felejthetetlen előadást. A vörös függöny előtt utoljára állt Dolhai Attila a kis Mozarttal. A két műsorvezető háromszor kezdett bele, de a tömeg nem hagyta szóhoz jutni őket, csak Attilát ünnepeltünk.  Meghajolt, és pillanatokra úgy maradt, ne lássuk a szemében csillogó meghatottságot.

RÓMEÓ és JÚLIA  2004.

Az egyik legszívszorítóbb jelenet, amikor Mercutio holteste felett egy pillanatra Attila kinézett a közönségre, az arcán ott tükröződött az egész tragédia, a felnőtté válás kényszerének a tragédiája.

A „Mi lesz az ár…” alatti finom,  megrázó játék, majd az önkívületben elmotyogott néhány szó színészi érettséget kívánt.  „Miért fáj…”  Csodálatos volt. Ennél a dalnál saját magával futott versenyt. Úgy formálta, alakította a hangi lehetőségeit, mint szobrász a márványt, és így a dal előadásról előadásra tökéletesedett. Apró nüanszokról volt szó csupán, de ezeknek a pici csiszolgatásoknak köszönhetően egyre elmélyültebb előadást kaptunk.

LILI  bárónő 2005. 

Illésházy László gróf

LILIKE… Ez a darab „lélek welness”, felüdülés mindenkor.

Tündéri darab, tüneményes művészekkel, akik élvezettel alakítják szerepüket, mindig tudnak újat adni. Mindig ámulatba ejt, milyen elánnal, átéléssel komédiáznak, és a közönség hatalmas kacagással, ovációval hálálja meg minden alkalommal. Hegyekbe hordott poénok, rengeteg baki, impro volt az évek során, és mégis mindig más, még mindig megunhatatlan.

Lenyűgöző, amit produkál estéről estére: vidám, laza alakítás. Lehetne a világ legrezignáltabb ember, Máté, Lehócska, és a többiek akkor is sportot űztek belőle, hogy ki tudja Attilát hamarabb megnevettetni, mert görcsösen ragaszkodik egy ideig a komoly ábrázathoz, de kis idő elteltével már permanens szájzug remegésben „szenved” rendre, és ezt nagyon élvezik a kollégák is. Szikrázik a levegő a jókedvtől. A Cigaretta keringő, és a „Szellők szárnyán” csodásan hangzik. A „…Szállj velem, repülj velem…” minden alkalommal elvarázsol.  Tökélyre fejlesztette az évek során: a „velem” leheletnyi bársonyfinom suttogás, lágyan, borzongatóan. Aki nem ismeri eléggé még a darabot, és a pici fortélyait, az szinte csak egy mélyről jövő sóhajt hall.

RUDOLF 2006.

Rudolf

„…én nem tudom miért történt mindez így…, melyik volt a döntő pillanat…” de ez lett az egyik legszebb történet sokunk számára, a legszebb zenével, nagyszerű alakítással… mennyi minden volt Attila arcára írva, sokszor szavak nélkül is… Az évek során hatalmas fejlődésen ment keresztül a színpadi játéka.

„ úgy szállnék bárhová, itt kő és jég ül szívemen…” A hétköznapi hős előadásában egy segélykiáltással felért mindig.  A színházban szinte megállt az idő, lélegzet visszafojtva hallgattuk, tapintható volt a feszültség. A dal után döbbent kriptai csönd, majd dübörgő taps. Ennek a dalnak, és a hangjának akkora ereje volt, falakat rengető…

CSókos  asszony  2007.

Dorozsmai Pista

 Előző szerepeihez képest nagy jellembeli változásra nem volt szüksége a szerepformáláshoz, itt is, ott is szerelmes, csapodár, kicsit léha, …a végén meg csingilingi boldogság!... Viszont a Csókos asszony áriájának a végén a színház falai megremegtek. A másik nagy kedvenc a részeg búsulása, meg az a telt, bársonyos hang, amin a „Mi muzsikus lelkeket” énekelte szívhezszólóan.

A hangjában szikrányi meggyőződés sem volt, ahogy panaszolta, hogy ő milyen boldogtalan. Előttünk egy fültől-fülig mosolygó, a jókedvtől ragyogó szemű fiatal férfi, ahogy ott áll, és panaszolja, hogy Ő milyen boldogtalan, miközben remeg a szája a visszafogott nevetéstől. Csodáltuk Attila profizmusát: amint Huszti Péter bejött a színpadra, rekordsebességgel hozzákomolyodott a jelenethez mindig.

SZENTIVÁNÉJI ÁLOM 2008.

Lysander

„Jó kis csiribáj”…”mert varázs lesz a szemén…” Ez a darab egyszerűen átrepítette az embert egy másik dimenzióba, újra és újra rá kell döbbenni, hogy mennyire szerettük ezt a darabot, a zenéjét, hogy mennyi féle érzelem kavargott benne, és mennyi érzelmet váltott ki. Az egyik pillanatban még sírva nevetettünk, a következőben már vissza a földre… A poén áradat gyakorlatilag betemetett minket. A Puccos taliga előtti monológot mindig tudta variálni, egy picit mindig más színt vinni bele. Szűnni nem akaró vastaps mindig! A másik gyönyörűség a Világok találkozása.  Azok a szépségesen telt, zengő hangok!

 BAJADÉR 2009.

Radjami indiai herceg

Egy csodaszép operett mese volt, meseszép díszletek, álomszép jelmezek, izgalmas, lendületes, olykor erotikusan sejtelmes zene. Ez a szerep különös telitalálat volt, tökéletesen illett Attilához. Nagyon eltalálta a figurát. Borzasztóan jól hozta a szenvedélyes, vágyakozó, szerelmes indiai herceget, és mindezt minden erőlködés nélkül. Olyan érzése volt a nézőnek az előadások alatt, hogy tekintetével, sejtelmesem búgó hangjával nem csak Erikát, hanem minket nézőket, is elvarázsol, hipnotizál. A prózája gyönyörű, megindító, néhol olyan mélyen búgó hangon szólalt meg, hogy borzongató volt.

Minden apró mozdulatából sütött a méltóság, elegancia, magabiztosság. Méltó partnere volt Miklósa Erikának. A végén, annyi szeretettel, odaadással jött ki Erikával meghajolni. Érezni, látni lehetett a színház, a színjátszás iránti elhivatottságot, alázatot a szakma iránt és egy kis büszkeséget is, hogy mellette énekelhetett.

 KOLDUSOPERA  2010.

Bicska Maxi

 Koldusopera… A darab, ami megúnhatatlan volt.

Ennek a darabnak íze volt: a néző szinte a szájában érezte a vér ízét, a lazacét, a tojásét, az izzadtság, a testi szerelem ízeit, a könnyek sós ízét, a félelem fémes ízét…  a Koldusopera az érzékek kavalkádja volt. Amikor először láttuk Attilát a darabban, sokan azt hittük nem is Dolhai Attila van a színpadon: az a hűvös távolságtartó elegancia, az az érzelemmentesség, az üres mosolyok elhitették, hogy egy teljesen másik embert látunk, és épp ezért volt lenyűgöző.  Minden kis hangsúly, mozdulat a helyén volt, ahogy megrovón, érdektelenül szemlélte az embereit, vagy mikor szenvtelenül nézte végig Polly előadását, hogy aztán annál lelkesebb legyen Brownnal az Ágyúdal végi, túlfűtött suttogással.  A csúcs mégis Bicska Maxi „nagymonológja” volt: Attila olyan mélységet adott a hangsúlyokkal a mondanivalójának, hogy szíven ütött, és mindig megállapította a néző, hogy ez a darab veszélyesen aktuális, és hogy ezt mennyire lehet fokozni egy zseniális szónoklattal.

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR  2011.

Jézus

Dolhai Attila életének egyik jelentős mérföldköve volt a Szolnoki Szigligeti színház előadása. Pályájának meghatározó, kimagasló szerepei között tartják számon többek között Jézus alakítását. Estéről estére csodálatos előadásban volt részünk. Egy élettel és őszinte érzelmekkel teli darabban gyönyörködhettünk, égi tisztaságról, földi bűnökről, teljes szépségében, csodamuzsikával!

Változatos, színes, lágy dallamok, kemény ritmusok, zengő kórusok, színnel, fénnyel, erővel.  Mindez együtt lebilincselő, izgalmas, izgató a maga szenvedélyével, és nem utolsó sorban lélekgyógyító volt. Attila játéka olyan megindító hatású minden alkalommal, hogy megkönnyeztük. Ennél a darabnál nem kérdés, hogy a csúcspont dal a Gethsemane egyértelműen. Ez a dal az alázat dala, a dal maga az alázat. Egyszerűen döbbenetes volt látni, és hallgatni! Azt a Názáretit állította elénk, aki erőt, nyugalmat áraszt-sugároz magából, ám ugyanakkor esendő, sebezhető – emberi. Kitárt szívvel, természetes őszinteséggel játszott, hangja csodálatosan zengett, magasságai olykor az eget ostromolták. Ez a pár csodálatos előadás volt, amikor nemcsak hangilag, színészileg is felülmúlta minden addig nyújtott alakítását. Dolhai Attila ennél nemesebb küldetést nem is választhatott volna: A hangja, az őszinte, egyszerű, meghatódott ember a színpadon, lélekgyógyító hatással bírt sokunk számára. Felejthetetlen!

MISS SAIGON 2011.

Chris

Csodálatos ez a musical, engem zeneileg is lenyűgöz, és bár csak elszorult szívvel és torokkal tudtuk végignézni, olyan erős gondolatokat kaptunk, és olyan erős tartást, mely segített a hétköznapok csatáiban. A darab, a zene, a környezet, mind-mind tökéletes és előadásról-előadásra egyre jobb, egyre mélyebb. Szerettük nagyon.

A hotelszobás jelenet volt az egyik csúcspont a szerepformálásában. A drága amerikai srác, akinek hősnek kell lennie előbb a dzsungelben, a mocskos városban, majd évekkel később nappal mintaférjként, és éjjel rémálmai közepette is. Majd hősnek kell lennie, amikor széthullani látszik a lelke romjaira gondosan felépített kártyavár egy egyszerű hotelszobában, és a végletekig meggyötört lelke többé nem bírja a terhelést. Mindig elszorult a torkom, ha hallottam a fájdalommal teli magas hangokat, amin Elennek énekelt, szinte kapaszkodott, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba. Olyan tökéletes illúziót tudott nyújtani, mintha a szemünkbe nézve énekelte volna el gyötrelmei egy részét… Olyan erővel szakadt ki Chrisből a vallomás, olyan megrázó, és mégsem lehetett ítélkezni felette… Ezt az érzést olyan hitelesen tudta prezentálni! Ez is egy olyan művészi pillanat, amit annyira tisztának éreztem, mintha a saját lelkét meztelenítené le abban a pillanatban…

Kim halála, ahogy a karjában tartotta, és a pillantás, ahogy a fiára nézett, a néző lelkébe lyukat vágott, fájt a szívünk érte. Ilyenkor tudatosult bennem, hogy ez a szerep nem is könnyű, és nem is kevés! Végig erőteljes, és meggyőző játék, minden szava, mozdulata szíven ütött.

 CIGÁNYSZERELEM  2011.

Józsi, a cigányprímás

Vad, dühös, szerelmes, és gyűlölködő, birtokló, és elengedő, magányos óriás, zengő, hibátlan hanggal! Kedvenc jelenetem volt, amikor Józsi bevonul Zórikával a cigánytáborba: az a mulatós jelenet egyszerűen zseniális!   Ott, akkor Dolhai Attila mulatott, nem csak a Prímás Józsi. Teljesen belefeledkezve átengedte magát a zenének, nem ésszel, ösztönnel játszott. Sodró lendületű, magával ragadó zene, csoda magas, szépséges hangokkal. A Vad cigánylegény a mulatós jeleneteivel mindenkit teljesen levett a lábáról. A szerepformálása tökéletes volt, különösen a végén, a magányos távozás, ahogyan Józsi elengedi mindazokat, akiket szeretett, legalábbis a maga módján… értettük minden gesztusát, a szerelmet, a testi vágyat, a birtoklás hatalmát, és a döntését… Az ilyen előadásoknál tudatosult bennem, hogy általa az is megszereti az operettet, aki addig nem kedvelte. 

2012. július 27-28. Parasztbecsület

Turiddu

Egy csoda születésénél voltunk jelen mindannyian akkor Szegeden. Egy újabb mérföldkő volt Dolhai Attila életében. A musical, és operettekhez szokott fülünknek, ez maga volt a csoda, felülmúlta addigi önmagát. 

Turiddu-Attila, Attila-Turiddu…elhittem. Remekül bánt a hangjával. Nem esett abba a hibába, hogy mindenáron operás akart lenni. Hallottuk a különbséget az operai tenor, és a saját tenorja között, pont ezt szerettem a legjobban, hogy olyan Attilásan énekelt. Egyszerűen átadta a hangját a szerepnek… átadta a testét a szerepnek… minden benne volt, amit már ismertünk tőle, mozdulatok, ahogy a száját megtörli, ahogy végig simítja a homlokát, ahogy a levegőbe csap, ahogy szeret, ahogy ellöki magadtól a partnerét, ahogy verekszik, ahogy dühöng… és mégis új volt!  Egyszerűen, természetesen ÉLT a színpadon… Belevitte a jelenetekbe a színt, a színházat, a drámát… a hangja pedig lélekből szállt az ég felé a csodás Dómtéri éjszakában. Turiddut felejteni nem tudom, legszebb élményeim közé tartozik, hogy hallhattam operát énekelni, és talán akkor izgultunk érte sokan a legtöbbet.

ELISABETH 2012

A Halál

A Nagyot nőtt az árnyék puha, finom vonzás, olyan sejtelmesen hívogató, sóvárgó, mégis fenyegető, a csalódott pillantás, ahogy a császár elvezeti a vágyott nőt, a leheletfinom kísértő csábítás a tükör mögül… És a kezek: csodálatosan játszott a kezeivel is. Az Útvesztőben azok a finom, éppen hogy nem érintő mozdulatok, a kábító hatású legyintés, a lágy intések melyekkel könnyedén irányíthat bárkit, a pillekönnyű, elragadtatott simítás, mikor megvizsgálja Sisit…

És a HANG: a hangszínek, a bársonyostól, az erőteljesig, a csábítótól a gyűlölködőig, finoman árnyalva, amolyan bőr alá bekúszós. Félelmetesen csodálatos, mennyi árnyalat, érzelem, indíték bújt meg a hangban. Egyszerűen simogatta a lelkünk minden lágy dallam, és felkorbácsolta az érzéseket minden szenvedélyesebb, erőteljes dallam.  Az évek során hatalmas fejlődésen ment át, nem csak a hangja, színészi játéka is. Tíz év kemény munkájának, a tehetségnek a megkoronázása volt ez az alakítás.

VIKTÓRIA 2013.

Koltay István huszárkapitány

Csodás díszletek, és tánc, vidámság, humor, minden mennyiségben, és csodás, szép ívű dallamok. Rögtön az első dal is, amit szívbemarkolóan énekelt a vén Kárpátokról, gyönyörű: amikor Koltay Istvánt letérdeltetik a kivégzéshez, ő pedig feláll, és zenei kíséret nélkül kezdi el énekelni:

„Valahol túl, a kéklő hegyeken túl… A kolomp szól, a nyáj most hazavonul…”  - na az ott az első öt percben, ebben az elfogódottan bámult, meghökkentően kegyetlen jelenetben… a nyers, elfogódott bátor hang, elszánt arc, ahogy állva várja a halált – katartikus volt. Végig határozott, erős, sziklaszilárd jellem, bátorság, tartás, előkelőség, tisztaság, egyenesség… és ezt nagyon jól át tudta adni. A következő jelenetben pedig már jöhet a klasszikus operett style, és a mi Bonvivánunk újra és újra valami csoda volt. Előkelő, egyenes, szerelmes, és csalódott, és a hangja gyönyörű volt mindig. A Lila akác…Gyönyörűen szólt. Nézői szíveket facsaró átéléssel, és pohárhajigálással, valahogy a Mi muzsikus lelkek sírva vigadása jutott róla eszébe a nézőnek, közben pedig zengett a csodahang, a színház falai visszhangozták.

GHOST 2013.

Sam Wheat

Sokszor úgy lehetett érezni, Attila minden érzelmét belesűrítette a szerepbe. Csodálatos volt nemcsak a hang, de az érzelemmel teli játék is. A döbbenetet, a csalódottságot, a kétségbeesést, („miért nincs erőm, hogy több legyek…”) ugyanolyan szépen át tudta adni, mint a csodálatos érzelmeket, („Ha elhagysz, végtelen éj csöndje vár…”)  „Nem is értem, hogy mit várok még, ostoba remény, hogy minden úgy lesz, mint volt rég...”

A csúcsponton pedig a segélykiáltásként ható szóló: fület simogató játszma a léthintán, tele hosszú, kitartott magas hangokkal, hajlításokkal, szépséges hangszínekkel... borzongató tudott lenni. A döbbenet és csalódottság, a kétségbeesés keverékét is képes volt szépségesen átadni, ezekért a pillanatokért érdemes színházba járni!

2013. MÁRCIUS 14. JÁSZAI DÍJ

Akkor már évek óta vártuk ezt a díjat sokan, mert magas színvonalra emelte a musical játszást az évek során. Annál is inkább meg kellett volna kapni már rég, mivel az utolsó négy évben mutatta meg legintenzívebben, milyen sokoldalú művész valójában. Egy sokszínű, magát több műfajban is jól érző, beskatulyázhatatlan, önálló egyéniség, akinek a világában több műfaj is harmónikusan, egymást kiegészítve megfért-megfér egymás mellett. Musicalek, operettek, opera, rengeteg koncert, csodaszép, kifinomult zenei világú CD-k… Attila azt nyilatkozta egy interjúban akkor, hogy ez a díj a szakmának szól. Sokan akkor azt gondoltuk, ez a díj, csak és kizárólag Dolhai Attilának szólt. Tíz év kőkemény munkájának, a folyamatos fejlődésnek, megújulásnak. Lehet hálás azoknak, akik segítettek ebben, de elérni Ő érte el, a kitartásával, szorgalmával, akaraterővel, és a hitével.

Ezzel a díjjal elismerték a musicalszínészt, azt a musicalszínészt, akinek hangi, és színészi képességei akkor már rég óta egyenrangúan kiemelkedőek voltak, művészi portréját a sokszínűség tette teljes egésszé. Bajadér, Koldus, Jézus, Cigányszerelem, Parasztbecsület, Elizabeth... Ritka, hogy a szakmában bárki ennyi mindent csinált volna ilyen színvonalon pár év leforgása alatt.

 AMERIKAI KOMÉDIA  2014.

Frank Anderson

Eszméletlenül jó volt látni, mennyire élvezte ezt a darabot! Szemtelenül lubickolt benne! Igazi örömjáték volt... A történet megértésével nem kellett különösebben megerőltetnünk az agysejtjeinket, de a darab nagyon szórakoztató volt. Bonyodalom, pia, fantasztikus táncbetétek és szívszaggatóan vicces pillanatok egyvelege az egész. Attila a főhőst, Frank Andersont alakította, a Tőle megszokott színvonalon énekelt, emellett csont nélkül volt Bel Ami: pillanatnyi kibillenés, rezzenés nélkül hozta a halálosan szerelmes életművészt, és elérte, hogy úgy érezzük, Frank Andersonra az életben sosem tudnánk haragudni. Ritka, hogy egy darab a humoros helyzetek, párbeszédek és dalbetétek ilyen színes egyvelege legyen.

Én és a kisöcsém  2015.

Andersen

Egy nagyon vidám, jó hangulatú társasutazáson vett részt estéről estére, aki Velencében járt a társulattal.  Ez volt az a darab, ami előadásról előadásra egyre szórakoztatóbbá vált. Attila Andersenként kirobbanó formában volt. Nagyon erős, energikus előadások, lehengerlő („most mindenkit leveszek a lábáról”) stílus, nagyon vidám, őszinte öröm sugárzott a játékából… élvezte az előadások minden pillanatát. Andersen a darab során fokozatosan adta fel nőgyűlölő álláspontját… Lélegzetelállítóan bűvkörébe vonta Katót-Fridát a vallomásával:

„mert mi a nő kérem, két lábon járó gyönyörűség, aki bebalzsamozza a létet, és bearanyozza a férfi életét…”

Úgy játszott, hogy  egy pillanatra elhitette, van még férfi, aki így gondolja… tökéletesen hozta a régi filmek amorózó stílusát, aki a cél érdekében képes minden eszközt bevetni…. Éneklése a játékához igazodva, azt alátámasztva, csodásan bársonyosan simogató tudott lenni. A „megszerzem magamnak mindenáron” érzést kihangsúlyozva, női szíveket elolvasztó, amikor Pirikének búgja: „van egy kis pamlagom, ne hagyjuk parlagon…”

„A boldogság az álmokban van…” – Kató szerint… az öröm pedig a közönség soraiban volt, egy-egy jólsikerült előadás után ami üdítő, könnyed kikapcsolódást nyújtott mindig…

A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ 2015.

Edwin herceg

Ezek az előadások az érzelmek, a csodás hangok és a nagyszerű játék kavalkádja volt.

Egy nagyon kedves ismerős gondolataitól szebben megfogalmazni ennek a nagyon szép darabnak a lényegét nem lehet:

„A Csárdáskirálynő örök. És a miénk... Úgy értem, miénk, magyaroké, itthon és külföldön egyaránt. Nem csak azért, mert itthon és külföldön is játssza időről-időre az Operettszínház, illetve más hazai színházak is műsorra tűzik alkalmanként, hanem abból kiindulva, ahogyan fogadja a közönség: örömmel, értőn és megértőn, hálásan.”

Dolhai Attila Edwinje egy nagyon szerethető, esendő herceg volt, csupa vágy és szenvedély, Minden mozdulatában, a kisugárzásában ott csillogott a szerelem, de a birtoklási vágy is…. úgy ölelte át, mintha mindentől meg akarná óvni, és tartotta hosszan a karjában imádata tárgyát... Játékán érezhető volt, nagyon tudja, hogy a női lelkeket kell „simogatnia” a színpadon a mozdulataival is, nem csak a hangjával… Volt egy mindent elmondó, csak rá jellemző mozdulat, ahol szép lassan belehajlik Szilvia arca felé egy csókba. Lassú, lágy, de mégis olyan ellentmondást nem tűrően, Szilvia pedig kipördül az arca elől és eltáncol. A herceg ott egy pillanatra benne maradt ebben a mozdulatban, hajolva a közben eltáncolt arc felé... arcán látni lehetett a csalódottságot és két másodperc múlva a lány csuklóját elkapva, szorítja és már rántja magához az elmaradt csók azonnali pótlására.... hiszen férfiúi büszkeségén nem eshet csorba! Szenzációs, ahogy arca minden apró rezdülésével is kifejezi, alátámasztja az érzést, ami hangjában is ott lüktet a dalok alatt csodálatosan, a szerelem, az elkeseredettség, a vágy, a csalódottság… Apróságok, de ettől olyan kifejező, olyan hiteles a játéka... Az illúzió teremtés mestere, nem csak a simogató, puha takaróként körülölelő hangoké.

 EGY ANYA TÖRTÉNETE 2015.

Halál

Egy anya története… a Zeneakadémián…. gyönyörű, megrendítő mese…. Mese az önfeláldozó szeretetről, és az elengedésről. Egy édesanyáról, aki mindenét feláldozza, vérét adja, hogy gyermekét visszaszerezze a halál karjából…  Határtalan szeretetének ékes bizonyítéka, hogy a végén mégis képes elengedni... Frankó Tünde, Lukács Anita és Dolhai Attila, e három művész kimagasló, embert próbáló előadásának köszönhető a darab sokkoló hatása. Ezzel a szereppel mindhármukra sokkal nagyobb teher hárult, mind színészileg, hangilag, érzelmileg, fizikailag egy átlagos előadásnál. Olyan művészi pillanatokat valósítottak meg, amikor a szívüket-lelküket meztelenítik le, és rakták elénk estéről estére… Igazi művészetet létrehozni pedig csak így lehet…  A darab egyik legszebb dala, amikor az anya a végén elér a Halálhoz, és az szembesíti a fájdalmas igazsággal, hogy már semmije nem maradt, csupán a végtelen szeretete. Attila hangja tisztán zengő, erős, biztos pillér, szívbemarkolóan gyönyörűen énekelte:

„Szemed világot nem lát többé,

két szemed álom könnye őrzi szép fényét.

Fiad, hogy merre vitték, megmutatom, ha kéred.

Vakon is megtalálod, hisz lángol szereteted.”

A darab megrendítő, végtelenül szomorú, felkavaró volt, mégis a végén csodálatos felemelő érzés kerítette hatalmába a nézőt.... Csak elszorult szívvel és torokkal tudtuk végignézni, könnyekké olvasztott bennünket.

SYBILL 2015.

Petrov  

Szerelem…illúzió…varázs…SYBILL

Maga a darab mese a szerelemről, féltékenységről, kényes helyzetek szenzációs megoldásáról. Egy szerelmi sokszög története csodálatos dallamokkal, rengeteg humorral színpadra álmodva. Attila egy nagyon érzelemmel teli Petrovot alakított, amikor kiejtette, „imádlak Sybill”, abban minden benne volt: hogy igen, tudja mivel jár ez a szerelem, bármivel kell is szembenéznie, tisztában van a veszéllyel, de akarja Őt. Úgy énekelte a dalt: „Valami csoda varázs, minket úgy megbabonáz…”

Az évek múlásával hangja, játéka hatalmas változáson ment keresztül… előadása kifinomult, letisztult… a heves lendület helyét átvette egy nyugodt, kiegyensúlyozott előadásmód, melyhez változatlanul párosult egy csodálatosan zengő, bársony finomságú hang, és egy nagyon érett színészi teljesítmény… Arcjátéka szenzációs tudott lenni. Érdemes olyankor is rá figyelni, ha nem épp Ő van egy jelenet középpontjában. Amikor némán tűrte, hogy a nagyherceg udvarol Sybillnek, egyetlen hang nélkül is annyi minden volt az arcára írva: szerelem, szenvedély, reményvesztettség, keserűség… Arcán hol gyermeteg csibészséget láttunk, hol reményvesztettséget, hol pedig színtiszta szerelmet…

Hangja, játéka beérett, mint a jó bor… friss színt hozott az operettek világába is. A hangja puha, lágyan búgó, mégis határozottan csengő, egyszerűen megkapó, és mégis emberi volt. Petrovja egy érzékeny, szeretetteljes, kenyérre kenhető, szerető, és gyarló… egy igazi ember.

 A Chichagói hercegnő  2016.

Borisz

Hatalmas zenei kavalkád, szenzációs, szemet gyönyörködtető koreográfiával, tanulságos mese felnőtteknek, végtelen humorral…Ennek az előadásnak a legnagyobb nyertese Dolhai Attila volt, aki már a bemutatón is hatalmas sikert aratott Borisz nagyhercegként, és ez csak fokozódott teljesen megérdemelten minden egyes előadással….

Ebben a darabban végre kibontakoztathatta színészi egyéniségének legerősebb oldalát: képes eszméletlen energiákat bedobva robbanni, és „felrobbantani” egy egész színházat, tomboló közönséget kreálni estéről estére. A taps csak inspirálta, szenvedélyesen ropta a közönség legnagyobb örömére még, még, és még… Ördögi kör, amint egyre nagyobb hévvel táncolt, a közönség hálája egyre erősödő viharos tapsorkán, ami még nagyobb lendületre ösztönte, elementáris erővel kifulladásig… tombolt az egész színház, a hangulat a tetőfokán hosszú percekig….Szenzációs, ehhez nagyon ért: tömegeket elvarázsolni, pillanatok alatt lázba hozni egy egész színházat, mosolyt varázsolni az arcokra…Őszinte sírva vigadós búsulásánál, amikor odaintette Bunda Miskát, „ játszd el szívrepesztő édesen a nótámat” és teli érzéssel, hogy az ember szíve tényleg belefacsarodott, rázendített:

„Hogyha vonód sír a húron, könnyes szemem csak lehunyom,

úgy merengek, hej de szép volt a régi nyár…”

Elhitette:  „az egész világ úgy megy el a búsba, ahogy gondolom”  érzést-hangulatot…. A dühöt, a becsapottságot, mindezt lazán tombolva, ziláltan… dacos, és büszke, dühödt lázadó, a másik pillanatban meg már sármosan  döglesztette az amerikai barátnők szívét is. Nagyon hihető volt minden megnyilvánulása… minden apró gesztusa, a hang, a mimika, az érzelmek, a tartás, a laza, élvezetes játék.

MARICA grófnő 2016.

Tasziló gróf

Szépeket, nagyokat, nagy ívű dalokat tudott ebben az operettben megmutatni… simogatta vele a női lelkeket rendesen…

Hejj cigány: Olyan istentelenül sírva mulatóst produkált, hogy attól összeszorult az ember szíve, könny szökik a szemébe, és bátorság a szívébe… olyan energiákat, tüzet mozgósított a dalnál, hogy döbbenetes… megrengette az erejével a színpadot… az előadás egyik nagy pillanatává vált, amikor Marica igaztalanul megvádolja, és férfiúi büszkeségében porig alázza, „kifizeti” egy rakás bankóval és Attila pedig rázendített:

„Ha szeretőd elhagy, húzasd a cigánnyal,

Ha a világ összedől is, húzasd a cigánnyal…”

Látni lehetett az arcán a mérhetetlen megalázottságot, a dühöt, az elkeseredést és közben a hangja tele érzelemmel… Olyan Igazi ősi Magyar hangja van, csupa erő, csupa tűz, hiányzik belőle minden mesterkéltség (ugyanúgy, mint játékából). Olyan természetességgel áradt belőle a hang, mint ahogyan mi hétköznapi emberek levegőt veszünk… A darab talán legszebb része pedig, amikor ezek után, hogy mentse a helyzetet, Liza elárulja az „úri társaságnak”, hogy Tasziló a báttya… Attila valami olyan érzelmi töltéssel, szívbemarkolóan tudta énekelni: 

„Kishúgom légy vidám, angyalom nézz reám…” olyan igazi, „széltől is óvó” szeretettel, hogy azt szerintem sokan megkönnyeztük…

A Víg özvegy 2017.

Daniló

Egy jó operett előadásnak ugyanaz a titka, mint bármilyen másik előadásnak: a jó színész. Lehet bármilyen blőd egy sztori, a jó színésznek elhiszem, akkor is ha mondja, akkor is ha énekli és akkor is ha épp nem csinál semmit, csak jelentőségteljesen „létezik” a színpadon… mert egyszerűen hatni tud rám.

Attilánál ez már nem kérdés: nagyon jó Daniló az elejétől, a szerelmes korhely szerepében és nagyon jó akkor is, amikor már kijózanodott és szmokingot öltött, mert akkor mintha egy teljesen másik színész jött volna vissza a színpadra, a laza, a lezser, az indulatoktól túlfűtött, a gúnyos, a vérig sértett, még némán is hiteles pasas…. Igazi színész csupa nagybetűvel a darab kezdetétől: már a belépője is nagyon egyedi, valódi színészi teljesítmény… tökéletesen hűen, naturálisan ábrázolta az alkoholtól kissé tudathasadásos, „szétcsúszott” ábrázattal, részegen támolygó, zavarodott figurát. Bár játszott már ez előtt is csélcsap, az alkoholt meg nem vető, nők kedvence figurát, Danilója valami teljesen más kategória volt.  Játéka igazi, életszagú, gyarló emberi tulajdonságok tökéletes megjelenítése. Nem volt cukros műmosoly, nem egy „karótnyelt” bonviván, aki csak kiáll és énekel, nagyon élt a szerepben. Teljesen új dimenzióba helyezte a szerepkör minden jellegzetes sajátosságát. Előadásról előadásra bizonyította, az operettjátszás és a hiteles emberábrázolás nem egymást kizáró fogalmak….

Luxemburg grófja 2018.

René

Ahogy játékát néztem, az ismerős, de mégis mindig váratlan és fordulatos mozdulatait, a testbeszéd, a mozdulatok és kezek játéka… Új, üde, élettel teli szerepformálása, a lelkében rejlő tudás és hit maradandót alkotott előadásról előadásra. Már elsősorban nem a „lányszíveket meghódító Rómeó” férfiassága vonz tömegeket a színházba, hanem szivárványként ragyogó, ezerárnyalatú, hajlékony művészete, a valóság és a játék harmóniája, a mindent felperzselő tűz, amellyel színpadra lép estéről estére, alázatossága és hite ebben, a mindennapok szürkeségében ritkán felvillanó szivárványon túli csodavilágban. Attila az a művész, aki képes magára vonni a figyelmet már megjelenésekor, aki hangjával és játékával képes megteremteni  a  PILLANATOT, amiért érdemes színházba járni …És a HANG. Néhány gondolat a Hangról, mely erős, öblös, kőszikla ha kell, lágy és bársonyos máskor, és csodálatos magasan rezgő … Amikor az első felvonás végén kétségek közt énekli:

„Várj, várj szép délibáb, ne szállj, ne szállj tova,

tán édes álom játszik velünk és vissza se tér soha.

Hátha e pillanat végzetünk,

hátha többet sorsunktól nem remélhetünk.”

Azt lehetett érezni, egy csodálatos hangszer a Hangja, a zenekar egyenrangú részeként, olyan tökéletes volt az együttcsengés.

KÉKSZAKÁLL 2018.

Saphír

Paródia a teremtés koronáinak gyengeségeiről….

Teljesen új szerepkörben mutatkozott be ebben a darabban, igazi táncos komikus, ráadásul vágyakozó, kissé félszeg, eleinte kicsit gyámoltalan, szerelmes jófiú, aki el akarja érni, hogy önmagáért szeressék és aki a darab végén azért megküzd szerelméért és elnyeri jutalmát… Sokkal inkább kihívás volt ennek a szerepnek a megformálása színészileg, mint hangilag.

Tökéletesen hozta a szerepkör minden jellegzetes stílusjegyét, hatalmas élvezettel vonultatta fel színészi játékának összes komikus eszköztárát, fergeteges grimaszaitól kísérve a közönség legnagyobb örömére, aki a cél érdekében képes mindent eszközt bevetni….  Arcán hol bárgyúság, hol ördögi vigyor, hol kéjsóvár kifejezéssel, hol „megdöglök érted” szerelmes vágyakozással, hol dühös indulatoktól hajtva… Élvezet volt figyelni pimaszul szellős játékát, pajkos arcait.

István a Király  2018.

Koppány

Dolhai Attila Koppánya végtelenül összetett figura. Játékában hatalmas a kettősség. Egyfelől ott van a hatalmas, megingathatatlan, sziklaszilárd erő, a mindent elsöprő akarat, de közben nyugalmat áraszt-sugároz magából, ám ugyanakkor végtelen esendő, sebezhető is egyben. Hatalmas, markáns hangján, ha megszólalt az félelmetes tudott lenni. Mintha az ég dördülne meg, vagy a menny akarna ránk szakadni, amikor a temetésen „Géza trónja engem illet…” felkiáltással István fölé tornyosult. A Szállj fel szabad madár pedig igazi rockos hanggal, erős indulatokkal és érzelmekkel frenetikus hatást gyakorolt a közönségre.

Kőkemény és agresszív, provokatív, egész kiállása, dölyfössége, a szúrós tekintete, amivel ölni lehetne. Játéka igazi tekintélyt parancsoló volt. Fejedelmi, dacos, büszke, ellentmondást nem tűrő, tombolva, ziláltan, az igazáért harcoló, dühödt lázadó… Sugárzott belőle az igazi, férfias, ősi magyar erő, a végletekig az elveihez ragaszkodó, az ősi hagyományokat tisztelő harcos tragédiáját tökéletesen ábrázolta. Kifinomult játékával el tudta érni, hogy Koppány vívódását megértsük, ezáltal a negatív figurát végtelenül esendő hőssé formálta… Attila Koppánya jó ember. Ezt a kétlelkű alakot egyszerűen nem lehet nem szeretni, hisz nem gonosz, csupán a végletekig hisz… hisz az igazában. 

Lelkileg hatalmas utat járt be az extázistól, amint büszkén mutat körbe a népén, a teljes magába roskadásig a veszteség súlya alatt és ezt Attila minden apró részletet végtelenül kidolgozott játékával tökéletesen érzékeltette is a nézővel. Érzelmileg atomjaira hullott… Koppánya tettére eszmélve az önvád súlya alatt lelkileg teljesen összeroppant, amint a halott katonát a karjaiban tartotta. Hatalmas fizikai, de főleg lelki erő kell egy ilyen mélységű alakításhoz.

Maya 2018.

Charlie

Színes, szélesvásznú mese felnőtteknek, avagy egy idegenlégiós sors Afrikában: ahol minden megtörténhet… Egy részeg éjszaka, egy idegenlégiós és egy útszéli virág története… Játékával elhitette, egy igazi bohém fickó, aki valójában menekül a bűntudata elől, így lesz belőle igazi Rejtő Jenőt idéző, kicsit könnyelmű, kicsit felelőtlen légiós tiszt Tangerben…

A darab első felvonása közben Attila hitelesen megélt lerészegedését látva, a végtelen elkeseredését figyeltem mindig. Kicsit furcsa érzés fogott el, hogy már átéltem egy hasonló történést, egyszer rég ezen a színpadon. Olyan dezsavű érzés kerített hatalmába, mert a színpadkép és Attila arcán a végtelen reményvesztettség felidézte Christ, a hős amerikai srácot és a Saigoni füstös lokált, valahogy nagyon hasonló volt… még a mérhetetlen elvágyódása is, vissza előző életéhez… Annyira érzelmessé tudta tenni az egész jelenetet és mikor elmerengett a távolba, szinte érezni lehetett a fájdalmát, tapintható volt a keserűsége. Ezzel szemben a darab második felvonásában, a fény városában már igazi szívtipró…

Attila színészi sokoldalúságát bizonyítja, hogy képes egy tragikus hős bőrébe bújni és mélyen átérzett szerepformálásával katarzis élményt okozni és ugyanakkor képes lazán ilyen lehengerlő sármőrt is alakítani, ha egy szerep úgy kívánja. alakítására hatványozottan igaz: A sárm igazából valami titokzatos férfias bájt kölcsönöz számára, ami adódhat a mosolyokból, amire nála igazán nem lehet panasz, mert zenél a mosolya, ami hol kisfiúsan ártatlan, hol csibészesen huncut, de mindig igazi, őszinte, szívből jövő. Adódhat a tipikus, Dolhais mozdulatokból, abból ahogy beszél, ezek mind olyan külső emberi megnyilvánulások, ami amúgy belülről fakad... Azt, ha valaki sármos egy határozott, magabiztos, de azért "huncutul aranyos" pasira szokták mondani és Ő ezt a színpadon nagyon jól hozza, ez a szerep a legtöbb bonviván szerepével együtt tökéletes volt erre. Utánozhatatlanul hozta a régi filmek amorózó stílusát, az elszánt férfit, aki a cél érdekében képes mindent eszközt bevetni, éjfélkor kinyittatni az összes párizsi virágboltot….

CAROUSEL – Liliom  2019.

Billy Bigelow

A darab a ki nem mondott érzelmek emberközeli megmutatása szívszorító érzékenységgel…

Liliomként nagyon erős színészi játékával teljesen levetkőzte minden emberi jóságát, szinte a néző úgy érezte, kibújt a bőréből, a jófiút, aki valójában, az öltözőben a fogasra akasztotta. Teljesen más emberré vált a szerep kedvéért… Hatalmas színészi bravúr. Élete egyik legszebb, és legmélyebb színészi játékát nyújtotta a szerepben. Hitelesen alakított egy magát erősnek mutató férfit, ugyanakkor egy végtelenül érzékeny figurát, akinek hatalmas lelke van. Az első felvonás legszebb pillanatait teremtette meg, amikor felfogja, hogy gyermeke lesz. A durva, kifelé érzéketlen (valójában nagyon is érzékeny), nagy és erős férfi teljesen elérzékenyülve, büszkeségtől dagadó mellel, felelősséggel gondolt a gyerekére. A darab egyik legszebb jelenete, amikor a házak között bolyongva teljesen beleéli magát az apaság gondolatába, a saját felelőssége gondolatába, hogy milyen lesz majd az ő fia, mit meg nem tenne érte, mert jobb sorsot szán neki, mint az övé és ha lánya lesz, a széltől is óvná…

„Mit tudnék én tenni érte, csavargó, pénz nélkül… de apa kell a lánynak, védőszárny, én kicsikém, kicsi babám, drága gyöngyvirág… érte én lopnék, én csalnék, én ölnék, én halnék, úgy ám!” Gyönyörű dal, és egy nagyszerű igazi életszagú játék…

ONCE – Egyszer  2019.

Srác

Rövid életű kirándulás volt a Madách színház szinpadára, ahol nagyon szép, hatásvadász mentes alkotás született ezzel a darabbal, bármiféle manír nélkül. Hétköznapi, egyszerű szereplőkkel, akik mégis különlegesek, hiszen a művészet uralja a lelküket. A zene az, ami összeköti őket egymással, a Lányt és a Fiút.

Dolhai Attila rajongóinak mindig hatalmas élményszámba ment, amikor régi koncertjein gitárt ragadott és saját maga kísérte első lemezének, az Ébredjen a napnak csodaszép dalait. Azóta eltelt sok-sok év, a gitár időről időre előkerült és bár volt egy hosszabb lemondás, most ezzel a szereppel bizonyította, hogy élete kihagyhatatlan része a gitár. Gitárral a kezében teljesen megváltozik az egész ember, teljesen átlényegül, megszűnik a külvilág, átszellemült játéka közben eggyé válik a zenével. Amikor a második felvonásban a hangstúdióban a lemezfelvételkor felénekelte a dalt, abban az egész lelke benne volt... Az egyik legszebb dalban fogalmazódik meg a gondolat az óceán partján, a víz morajlása közepette: „Kell, hogy önmagad légy...” Egy nehéz éjszaka után a hajnali kórus csodája... Dolhai Attila ebben a szerepben valódi önmagát adta, ez a szerep számára telitalálat volt minden szempontból, maga a kiteljesedés…

Ezzel a szereppel Attila talán önmagából is szeretett volna megmutatni valamit. Zene iránti szeretete, elhivatottsága, hite hosszú évek óta töretlen, talán ezért alakította olyan hitelesen szerepét, mert a valóságban is átélte-átérezte már ezeket a pillanatokat… Ez az őszinteség tette helyre, tette hitelessé alakítását.

János Vitéz 2019.

János Vitéz

Minden egyes művésznél a legfontosabb talán az, hogy aki színpadra lép, olyan különleges személyiséggel rendelkezzen, és olyan hatalmas energiákkal tudjon közölni, amelyek leveszik a lábáról a nézőt. Dolhai Attila ennek a képességnek maximálisan a birtokában van… A közönséget már a belépőjével levette a lábáról Kukorica Jancsija, pedig akkor még nem is délceg huszár, csupán egy nincstelen, forróvérű pásztorgyerek, akinek egész magatartásából sugárzik a kicsattanó életöröm, aki származását büszkén viseli. Egyenes, büszke tartás, őszinte, tiszta tekintet, szeme huncut csillogása olyan „semmivel nem törődöm” önfeledt boldogságról mesélt Iluskája ölében…

Beszédes tekintetéről pedig, ami Dolhai Attilára annyira jellemző, egy ismeretlen nézői vélemény: Nincs még egy ilyen kifejező, tiszta tekintetű művész.” Valóban Attila művészetében azt hiszem, ez az összetettség hat a nézőre igazán. Az egész lényével játszik, nem csak a hangjával, a testbeszéddel, de a végtelenül kifejező tekintettel is. Gondolom ez az ismeretlen is látta már a szikrát a szemében Koppányként, vagy az átható, világfájdalmas tekintetét, ami az ember retinájába ég, hogy muszáj máshová nézni, mert egyszerűen nem lehet elviselni azt a nézést… Ez a fájdalmas, reményvesztett tekintet kötötte gúzsba a nézők lelkét János vitézként is, amikor elveszetten szorította Iluska rózsáját… Talán ezért is tud olyan elemi hatással lenni játéka a közönségre mindenkor. Hangja csodálatos mélységei mellett talán ez sikerének másik titka, meg persze az, hogy a színészmesterség minden csínja-bínja régóta a kisujjában van.
 

SZÉTSZAKÍTOTTAK  2020. - ÖRÖK HŰSÉG 2022.

Volt egyszer egy pandémia, mely az egész addigi életünket gyökeresen megváltoztatta. A bezártság, az egymástól, szeretteinktől való elszigeteltség 2020 tavaszán sok embert késztetett arra, hogy átértékelje addigi életét, mi a fontos számára valójában.

Volt egy művész aki, mert nagyot álmodni… Nem véletlen a művész definiálás, hisz Dolhai Attila nem egyszerűen színész, nem egyszerűen énekes, egy sokszínű egyéniség, aki számtalanszor, több műfajban bizonyította az évek során sokoldalúságát, de szerzőként, szövegíróként, rendezőként ekkor mutatta meg lelkének egy darabját először. A Budapesti Operettszínház nagyszerű csapatával, kiváló kollégáival színpad és díszlet nélkül hoztak létre egy rendhagyó alkotást, ami a pandémia alatt kialakult kényszerhelyzetben, komfortzónájukból kilépve színpadi szerep helyett, otthoni környezetben, telefonjuk kamerája előtt, egy rövidfilmes alkotás lett. Dolhai Attilának hite és kitartó munkája eredményeként Dér Zoltán családjának, fiatal éveinek feldolgozásával egy érdekes, új műfaj született, a karanténfilm.

Keserédes, egyszerű, megható, nagyon emberi történet mesél el, az egyszerű emberek életének egy nagyon nehéz időszakát, de általa közelebb hozza az embereket, minket, magyarokat egymáshoz… Ezzel az alkotással nagyon találóan sok mindenre rámutat, próbál segíteni, megértetni, hogy mik az igazi értékek… erőt ad, tartást, hitet, mások elfogadását, az igaz összetartozás érzését erősíti az emberekben… Attila darabja nagyon szép példája annak, hogy az összetartozás érzését így is lehet erősíteni az emberekben, hittel, szeretettel emlékezni. Megmutatni mások fájdalmát és ezzel a kiállással kicsit enyhíteni is azt. Ennek a nagyszerű alkotásnak az alapgondolata lehetne József Attila: A Dunánál című csodálatos verse: „s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.”  Ilyen érzésekkel, gondolatokkal telve a szerzőpárosnak, Dolhai Attilának és Cári Tibornak nagyon szép, megható, léleksimogató és komolyan elgondolkodtató művet sikerült megálmodnia. Nagyszerűt, maradandót alkottak…

Az első Dolhai Klub alkalmával, ahol végre kötetlen beszélgetés alakult ki művész és közönsége között a nézők elárasztották kérdéseikkel. Az elhangzott legérdekesebb kérdés az est folyamán és a rá adott legszebb, őszinte válasz mindent elmond Dolhai Attila igaz emberségéről, művészetéről...

A kérdés az volt: mire a legbüszkébb pályafutása során? A válasz pedig a Szétszakítottak.

A Szétszakítottak című drámájából 2022. tavaszán Örök hűség címmel a Nemzeti Filmintézet színházak és filmesek együttműködését támogató pályázatának keretében egy zenés történelmi film készült.

NINE – Kilenc  2021.

Guido Contini

Történet az alkotói válságról, avagy mit jelentenek a nők a férfinak…

A darab a híres olasz filmrendező alkotói válságát volt hívatott érzékeltetni… Dolhai Attila Guido Contini világhírű filmrendező szerepében alakításával tökéletes ívet rajzolt egy szakmai és magánéleti válságban lévő férfiról, akinek cselekedeteit erősen befolyásolja a kapuzárási pánik, és aki ezer százalékon pörög, hajszolva a sikert.  Nagyszerűen tárta a néző elé Guido bizonytalan lelkiállapotát, akinek viselkedése bár a külvilág felé pózol, azonban csak arra fókuszál, hogy belső magányát, bizonytalanságát elrejtse mindenki elől. Amikor azonban élete fonala teljesen összekuszálódik, kibillent lelkiállapotában rendkívül önző, gondolata csak saját maga körül forog. Őrült ámokfutása nagyon jól felépített alakítás volt… Sok szempontból kísértetiesen hasonlított élete első nagy sikeréhez a Mozarthoz. A kisfiú én és a felnőtt művész párhuzama itt is visszaköszönt, alkotói válsága, sikeréhsége itt azonban nem torkollik tragédiába… Játékával az érzelmek hatalmas skáláját vonultatta fel: az ő Guidója érzékeny, befolyásolható, vágyakozó, fantáziadús, hisztérikus, szoknyabolond, az élvezeteket hajszoló, léha, szószegő, hazug, szélhámos, depresszióra hajlamos, menekülő, akaratgyenge, sértődékeny, szétesésre hajlamos is egyben, egyszóval zseni. Vonzódik a független nőkhöz, gyűjti őket, mint aki egzotikus madarakat gyűjt…

ÉRDEMES MŰVÉSZ  2022.

2022. március 11. Budapesti Operettszínház közleménye:

„Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy kiemelkedő művészeti munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át Dolhai Attila, Jászai Mari-díjas színművész, énekes.”

ÉRDEMES MŰVÉSZ... nem tudom, a magas bizottság milyen kritériumok alapján ítél oda egy ilyen rangos díjat? Csak azt tudom jól választottunk! Mi, akik követjük pályáját, már régóta tudjuk, mennyire ÉRDEMES, mennyire méltó rá. Érdemes: Művészete, a belé vetett hite, példamutatása, okán.

Kerényi Miklós Gábor mondta Attiláról anno a Jászai díj átadása után egy interjúban: „Dolhainak zenéből van a szíve, zenéből van a lelke.” Sokan már akkor nagyon büszkék voltunk rá, azóta bizonyította, csinálhat bármit, mindenben sikeres tud lenni. Azt, hogy mi valójában hosszú távú sikere titka, volt egyetemi tanára, Kerényi Imre fogalmazta meg találóan vele kapcsolatban egy televíziós beszélgetésben:

„A siker nem csak a tehetségtől függ… hiszen tehetséges ember sok van. A siker titka a tehetség, és a személyiség találkozása. Az is kell hozzá, hogy valaki jó ember, igaz ember legyen…” Sokszor bizonyította, mennyire az.

Az ég tartja a földet  2022.

Walter lovag

Az Ég tartja a Földet musical a világ legismertebb magyar szentje, Árpád-házi Szent Erzsébet történetét dolgozza fel. Dolhai Attila Walter lovagként a szív hangjait szólaltatta meg dalaiban. Erős bástyaként óvja, védi, apja helyett apja, szinte az árnyéka Erzsébetnek. Nagyon szép alakítás volt, őszinte, határozott, mélyérzésű játék. A nézőben olyan benyomást keltett, ebben a szerepben megtalálta önmagát. Walter lovag a mű szerint nemes ember… Dolhai Attila alakításában valóban nemes ember, a szó legszebb értelmében, nem csak rangját illetően, de emberi mivoltában is. Követendő emberi példa sziklaszilárd tartásával, szívjóságával… Ilyen példaképekre nagy szükség van a mai világban, hiszen maradandó élményt nyújtva tanítja a mai kor emberét a színpadon, magánemberként pedig egy példás élettel.

Jekyll és Hyde  2022.

Jekyll és Hyde 

Attilának pályafutása során szerepeit tekintve voltak meghatározó korszakai és azokat meghatározó szerepei: volt egy kezdeti lázadó korszaka ifjú Mozartként, volt hősszerelmes Rómeó, érett művészként pedig megmutatta másik oldalát is a rosszfiú karakterekben, mint a Liliom, vagy épp Koppány alakításában, de minden szerepben arra törekedett, hogy megmutassa a karakter jó oldalát is és ezzel mindig elérte, hogy a néző is felmentse az épp alakított negatív figurát. A darab során felhangzik a sokak által oly nagyon szeretett dal, Eljött az óra… Dolhai Attila számára ezzel a szereppel valóban.

Mária Főhadnagy  2023.

Draskóczy Ádám

A darab három szálon futó szerelmi története között mindegyik a szerelem más és más fajtáját tárja a néző elé. Farkasházy Antónia és Draskóczy Ádám, Antónia földbirtokos szomszédja, majd a harcok idején Kossuth jobb keze között a beteljesületlen szerelem keserédes vágyódásának lehettünk tanúi. A darab egyik legszebb szerelmes duettjében a Draskóczy Ádámot alakító Dolhai Attila és Fischl Mónika szívfájdítóan énekli:

„Nem tudom, hogy mi lesz a vége, de mégis jó így szenvedni érte,

a szív majd megbékül, könny nélkül nincs igaz boldogság… oly régen várok rá…”

Attila kifejezően tárta a néző elé a féltékeny férfi sértett büszkeségét, mert szíve hölgye mást tüntet ki figyelmével. Fantasztikus tartással, drámaisággal viseli csalódottságát, mikor végül közli Antóniával, nem fut olyan szekér után, ami nem veszi fel… a történetben, valahányszor megjelenik a színen, igazán él a színpadon, van kisugárzása, huszárként természetesen létezik az egyes szituációkban, van tartása, nagyszerűen használja a szerepformáláshoz színészi eszközeit. Hitelesen formálja meg a komoly, felelősségteljes kötelességtudattal cselekvő huszárt.

 Utószó:

Kedves Dolhai Attila szeretnénk még sokszor olyan boldognak látni, mint 2013. márciusában a Jászai díj átadása előestéjén, a Szentivánéji előadás előtti pillanatokban. A piros bársony előtt állt kedves Lysanderünk már talpig jelmezben, Kerényi Miklós Gábor pedig bejelentette az örömhírt. Az egész színház állva ünnepelt hosszú-hosszú percekig… Akkor úgy álltál ott, mint anno az első Mozart sikered utáni tapsorkánban: Mint aki el sem hiszi, de szeretné átölelni az egész világot örömében, de legalább is az egész közönséget… Örülök, hogy részese lehettem Veled ennek a csodaszép húsz évnek. Kívánok még több mint húsz sikerekben gazdag évet ezen a színpadon a hálás közönség szeretetétől övezve.

        „… hisz az éneklésnek a tisztelet, és a csodálat jár valamennyi halandótól:

                             Minden dalos embert múzsa tanított dalra…”

                                                                                  ( Homérosz: Odüsszeia )

Írta / összeállította: Kókainé Ibolya

Fotók: Dolhai Attila Hivatalos Oldala / Budapesti Operettszínház /