Ünnepel a Budapesti Operettszínház ezen a hétvégén. Fennállásának 100. évfordulóját nagyszabású gálával ünnepli.
E jeles alkalomból díszbe öltözött, nem csak a színpad a gálára, de az egész épület. A földszinten, az emeleten, az épület minden zegzugában tele kedves meglepetésekkel, szép kiállítású jelmezekkel a nagysikerű előadások csodás darabjaival. A raktárszínházban ötletes vetítéssel, a múlt emlékeivel. Itt most minden az elmúlt 100 évre emlékezett. Minderre a koronát a három estén át tartó jubileumi gála műsor tette fel.
Hogyan is lett a múlt század elején egy zenés szórakozóhelyből mára egy nyugodt szívvel állítható világhírű színház, az operett fellegvára?
Az egykori Somossy Orfeum épületét 1922-ben Ben Blumenthal amerikai vállalkozó bérelte ki, és építtette át színházzá. 1922. december 23-án nyitották meg kapuit Földes Imre és Buttykay Ákos Olivia hercegnő című operettjével. 1923-ban Budapest vezetése úgy döntött, hogy az operett kapjon saját otthont. A Fővárosi Operettszínház megnyitásával az operett műfaja a Népszínház és a Király Színház után egy új és végleges otthonra talált ezen a helyen. A színház 100 éves története során legfőbb szempont volt a klasszikus operett hagyományainak ápolása, modern művészi megoldásokkal való gazdagítása, megújítása. Budapest Bécs mellett az operett fővárosa lett, az operett játszás minőségileg magas színvonalával. Eltelt néhány évtized és a magyar operettből világszerte kedvelt exportcikk lett, igazi Hungarikum. Szerte a világban ismertté váltak nagy operett zeneszerzőink: Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Ábrahám Pál, vagy éppen Huszka Jenő, akinek Bob hercege olyannyira meghódította a közönséget, hogy sokan a létrejöttétől számítják az igazi magyar operett születését.
Fővárosi Operettszínház néven a teátrum első előadását 100 éve, 1923. február 9-én tartották.
Működését olyan legendás hírű művészek fémjelzik, mint Honthy Hanna, Németh Marika, Petress Zsuzsa, Zentai Anna, Feleki Kamill, Latabár Kálmán, Németh Sándor, Rátonyi Róbert, Sárdy János és sorolhatnám tovább...
1998. január 1-jétől a színház Budapesti Operettszínház néven működik.
A hatvanas évek közepétől kezdve a színház sokoldalú társulata rendszeresen, és nagy sikerrel musical bemutatókat is műsorára tűz. A Rock Színház 1996-os megszűnését követően beolvadt az Operettszínházba, ezzel új lendületet kapott a teátrum a musical műfaj irányába. Színpadán láthatók népszerű operett-szerzők, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Ábrahám Pál, Huszka Jenő, Szirmai Albert, Fényes Szabolcs és a sikeres musicalkomponisták Claude-Michel Schönberg, Jávori Ferenc, Kocsák Tibor, Szakcsi Lakatos Béla, Lévay Szilveszter, Tolcsvay László és Szörényi Levente munkái.
A színház musical és operett bemutatói egyaránt sikeresek, Magyarország egyik leglátogatottabb teátrumává vált.
A centenáriumi gálával a színház méltón ünnepelte az elmúlt 100 évet. Méltó főhajtás volt és köszönet ez az ünneplés mindazok felé, akik az elmúlt száz évben bármilyen formában munkájukkal hozzájárultak a színház sikeres működéséhez.
A gálán a színház társulatának valamennyi művésze fellépett. A repertoárban volt minden, mi szemnek, fülnek ingere…
Centenáriumi Operettgála, egy szavakkal nagyon nehezen leírható csodálatos este.
Egy végtelenül színvonalasra sikerült gála, sokszor hallott csodás melódiákkal és tele újdonsággal, sok ritkán felcsendülő dallal, aminek a néző a dallamát talán már hallotta, de ilyen nagyszerű előadásban még nem láthatta őket. Az operett kalandozás során részletek csendültek fel sok nagyszerű operett szerzőtől: a teljesség igénye nélkül volt Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Ábrahám Pál, Huszka Jenő, Fényes Szabolcs, Kacsóh Pongrác… szebbnél szebb dalok, fantasztikus előadásban…
A műsor különlegessége, hogy a rendező Homonnay Zsolt a legtöbb dalt többszereplős előadásban varázsolja a néző elé. A közönség pedig kiélvezheti a bársonyosnál bársonyosabb férfi hangok csodás, különbözően csillogó, andalító hangszíneit vagy éppen a csillingelő, egymást égig szálló hangjukkal túlszárnyaló, csábító primadonnák szépségét.
Minden elismerés megilleti az est rendezőjét, aki egy nagyon szépen összeállított műsort varázsolt a nagyközönség legnagyobb örömére. Voltak megható pillanatok, volt sírás, nevetés, pont mint az élet, mint az eltelt 100 év. Az est különleges rendezésének köszönhetően a dalokat több generáció énekelte egyszerre a színpadon és a háttérben a vásznon mindeközben a nagy elődök is.
Az est alkalomhoz illő indításaként a színház megnyitásakor elsőként bemutatott Olívia hercegnőből hallhattunk részletet. Majd nagyon szép gesztusként felcsendült egy csodálatos zenekari szám, Kálmán Imre: Montmartre-i Ibolya nyitánya a kivetítőn pedig megjelent az „Égiek társulata” emlékezve a valaha volt nagy elődökre… Öröm volt látni valamennyiük fotóját, jó volt kicsit emlékezni. Homonnay Zsolt nem bízott semmit a véletlenre, igazi örömünneppel akarta megajándékozni a közönséget, ezért mindjárt az elején hatalmas haccacárét csapott Szendy Szilvi, Gubik Petra, Peller Anna, Kardffy Aisha, Papadimitriu Athina, Laki Péter, Dénes Viktor, Kerényi Miklós Máté és Langer Soma fergeteges előadásával megalapozva az est vidám hangulatát. Ettől kezdve nem volt megállás, a felfokozott hangulat eredménye: minden egyes szám után a közönség vastapsa kísérte a dalokat.
Láthattuk a színház fantasztikus férfikoszorúját kacérkodni a lányokkal: Laki Pétert, Dénes Viktort, Peller Károlyt, Erdős Attilát, Csere Lászlót, Kerényi Miklós Mátét, Virágh Józsefet, Földes Tamást, Szolnoki Tibort, Langer Somát, Miklós Attilát, Faragó Andrást…
Gyönyörködhettünk a színház tüzes primadonnáinak: Fischl Mónika, Bordás Barbara, Kalocsai Zsuzsa és Bojtos Luca latinos táncában a Bál a Savoyban Tangolitája dallamára.
Mindenki fantasztikus volt, hisz mindenki szívvel-lélekkel szórakoztatott, az első rész leg szívmelengetőbb része mégis a My Fair Lady ma éjjel táncolnék dala és a meglepetés vendég volt. A dal az egyik legjobban kitalált rendezői fogás… A zenekar rázendített a dalra, a kivetítőn pedig megjelent Eliza Doolittle egy szegény, elhanyagolt, rossz modorú és rémes kiejtéssel beszélő virágáruslány, az örök Eliza: Lehoczky Zsuzsika. A film pergett, miközben mi a színház csodálatos primadonnái: Fischl Mónika, Süle Dalma, Kardffy Aisha és Szendy Szilvi előadásában hallhattuk a dalt, melynek végén jött az igazi meglepetés.
A takarásból előlépett mindenki Lehócskája. A zenekar meg csak játszott tovább és akkor Zsuzsika kicsit megilletődött hangon, de belekezdett a dalba, a zene elhalkult, Ő pedig végigénekelte a dalt. Szerintem a közönség soraiban sokan könnyfátyolon át néztük, de ezek az öröm könnyei voltak, hogy még egyszer láthatjuk, hallhatjuk Lehoczky Zsuzsát azon a színpadon, ami hatvanöt éven át az otthona volt. A közönség állva ünnepelte percekig. Megható az a szeretet, mely hídként ívelt a nézők és a színpadon elérzékenyült boldogsággal álló művésznő között, tapintható volt. Szeretetünk körbe ölelte Lehócskát. Könnyes csillogást csalogatott elő ez a pár pillanat színpadon és nézőtéren egyaránt.
Sok-sok olyan előadást éltem meg ebben a gyönyörű épületben, ami vastapssal végződött, de ezen a gálán minden egyes dalt vastapssal kísért végig a hálás közönség. A hangulat a tető fokán volt a műsor első számától a legutolsóig. Egyszerűen frenetikus hangulat uralta az egész előadást. Olyannyira, hogy az egyes dalok alatt, mint: a Bob hercegből a Bordal, a Csárdáskirálynőből, a Lányok, a lányok, a Csókos asszonyból az Éjjel az omnibusz tetején, a Mária főhadnagyból A bugaci határon és még sok-sok vígan mulatós dal alatt olyan érzése volt az embernek, mintha a közönség is legszívesebben felpattant volna és a színpadon mulatókkal együtt ropta volna hajnalig, vagy még inkább holnap hajnalig…
Az első felvonás végén a show-t a nézők egyik kedves bonvivánja Dolhai Attila lopta el mindenki elől. Kálmán Imre Chicagói hercegnőjéből Borisz mulatása (Szebb volt itt régen…) mint az orkán söpört végig a színpadon, felkorbácsolva az amúgy is fergeteges hangulatot… Attila körpanorámás mosollyal ropta az összes fellépő gyűrűjében, élvezve a méltán megérdemelt, frenetikus sikert.
Világszerte elismerik, hogy a magyarok énekelik, játsszák egyedül az operettet lendületes muzsikával, ilyen hévvel, tűzzel, akrobatikus táncokkal, gazdag látványvilággal és megdöbbentő érzéki-érzelmi viharokkal. Amikor a Budapesti Operettszínház bemutatta A Csárdáskirálynőt Németországban, a Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írta: "Sok városban található olyan hely, ahol jó zenét hallgathatunk. Az operettnek csak egy biztos címe van: Budapest, Nagymező utca 17."
Az előadás második részében is voltak mosolytfakasztó meglepetések…
Szünetben a közönség beszélgetés foszlányait elcsípve sokan azon tanakodtak, lehet e ezt a fantasztikus hangulatot még fokozni a második részben. A vörös bársony felgördült és mindjárt az elején kiderült, lehet bizony, nem is akárhogy! Huszka Jenő Erzsébet című operettjéből a Délibábos Hortobággyal… élményszámba ment Mészáros Árpád Zsoltot bő parasztgatyában látni és hallani ezt a dalt énekelni Csere László, Oszvald Marika, Vásári Mónika, Kiss Zoltán, Kékkovács Mara, Lukács Anita és Pálfalvy Attila társaságában fergeteges hangulattal indítva.
A folytatásban Lehár Ferenc a Mosoly országának egyik legszebb dalával, Vágyom egy nő után az operett szekció három nagyágyúja: Homonnay Zsolt, Ninh Duc Hoang Long és Vadász Zsolt simogatta a női szíveket.
A második rész egyik legmeghatóbb része volt Frank Wildhorn Jekylljéből a gyönyörű hölgykoszorú: Polyák Lilla, Siménfalvy Ágota, Gubik Petra, Vágó Zsuzsi és Vágó Bernadett szívszorító dala a Sose sírhatsz, ha fáj a meseszép csillagos égbolttal a háttérben. A dal és a csodás látvány hatására a néző úgy érezhette a sok ezer kis csillag talán apró lyukak a mennyország padlóján, melyen keresztül a dal fájdalma tovaszáll…
Minden elismerés megilleti a nem mindennapi fénytechnikáért Somfai Pétert, a teátrum műszaki igazgatóját és a műszaki stábot, mert az apró szépséges megoldásaik emelték az est fényét, fantasztikusan széppé téve a hátteret a különleges megoldásokkal a dalok alatt. Az ilyen egyik nagyszerű megoldást láthatta a néző a Rebecca dal alatt, a dal valódi mondanivalóját kihangsúlyozva a rengeteg lámpa úgy zuhant alá, mint hulló csillag az égből, fantasztikusan szép hatást keltve a művészek mögött.
Lévay Szilveszter Mozartjából az örök Mozart, Dolhai Attila végtelenül felszabadultan énekelte a Zene az vagyok ént és a néző elgondolkodott, még mindig a zene Ő valóban.
Az est fergeteges hangulatára a koronát a Rómeó és Juliából a Lehetsz királlyal tették fel a musical nagyágyúi: Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Kerényi Miklós Máté, György-Rózsa Sándor, Szerényi László, szinte felrobbantva vele a színházat, hatalmas tombolást előidézve.
A teljes repertoárt képtelenség felsorolni, oldalakon keresztül lehetne róla írni. Ami még a második rész nagy pillanatai között kiemelkedő volt, (bár az előadás minden pillanata az volt!) és igazán megérintette a nézők szívét az a La Mancha lovagjából az Álomdal a színház fantasztikus férfijai: Németh Attila, Kerényi Miklós Máté, Langer Soma, Jantyik Csaba, Homonnay Zsolt, György-Rózsa Sándor, Péter Richárd, Balog Bodor Attila, Csuha Lajos, Dézsy Szabó Gábor szívhezszóló előadásában.
Az operettek lényegét, hogy mit is várunk tőle még ma is, Lehár Ferenc fogalmazta meg talán a legtalálóbban „Fejlődésem útja” című írásában hajdanán:
„ A zenekedvelő emberek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mély problémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jó kedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt lelkében is...”
A zenekedvelő emberek felüdülést vártak az Operettől, ezen a két estén is…
Ez a nagyszerű színház, az összes fellépő művész, a tánckar, az énekkar, a fantasztikus zenekar tökéletesen teljesítette a nagyérdemű óhaját és szívüket-lelküket beleadva egy olyan műsorral kápráztatták el a közönséget, mely fantasztikus élményt nyújtott számunkra. A Budapesti Operettszínház ismét bizonyította, az ünnepi gálák verhetetlen bajnoka minden téren. A legmagasabb szintű minőségi szórakoztatást nyújtják teljes odaadással. Igazi örömünnep volt.
Az est rendezője, Homonnay Zsolt ismét csodaszépet, nagyon színvonalas, színpompás műsort álmodott, ami szerte a világon, bármely színpadon megállná a helyét, hatalmas siker lenne… méltán büszkék lehetünk rá, hogy van egy ilyen nagyszerű színházunk és ilyen fantasztikus művészeink…
Kívánok a Budapesti Operettszínháznak még újabb 100 évig sok-sok ilyen magas színvonalú előadást mindannyiunk legnagyobb örömére.
Írta: Kókainé Ibolya
FOTÓ: Budapesti Operettszínház /Mahunka Balázs/
