Avagy mire számíthat a nagyérdemű Dolhai Attila rock koncertjein...
2022. július 2.
Az egyik legjobb hagyománnyá vált az évek során, amit Dolhai Attila nyaranta évről évre felelevenít: Ha nyár, akkor Kalocsa és a végtelen nyugalmat árasztó Érsekkert, buja növényzetével, a lemenő nap fényében vidáman csobogó szökőkútjaival, melyek felerősítik az esti szellővel tovaszálló dalokat. Voltak itt koncertjei évekig, amik csak a musical rajongókat csalogatták, volt amikor ötvözte a musical dalokat operett egyveleggel. Ezeknek a koncerteknek azután mindig fergeteges mulatás a vége. Van azonban egy műfaj, ami szíve mélyén örökre ottmarad és ami időről-időre előtör belőle, ez a rock..
Egy rendhagyó koncert volt az elmúlt hétvégén Kalocsán, egy rock koncert. Egy szerzői est, Dolhai Attila saját szerzeményeiből, régi és új dalaiból. A 2006-ban elsőként megjelent Ébredjen a nap, az Olasz szerelem, a Ragyogás és a 2020-ban kiadott Genezis CD dalaiból összeválogatva. Tizenhat év érzései, gondolatai az életről, szerelemről, kapcsolatok kuszaságáról, érzésekről őszintén… Kicsit visszatekintés volt a múltba a kezdetekhez, a gyökerekhez, dalok melyek a szabadságvágyról szóltak akkor forró vérű fiatalként és a szabadságvágyról immár érett művészként. Azt szokták mondani, a férfi nem öregszik, csak érik. Ez főként akkor igaz, ha egy olyan emberről van szó, aki nap nap után bizonyítja a színpadon, hogy micsoda hatalmas energia és életöröm lakozik benne.
Ha ezt a kalocsai koncertet egy mondattal kellene jellemezni, talán csak annyit mondanék: Szokatlan volt, de szokatlanul JÓ volt! Mint a régi szép időkben, Attila szépemlékű koncertjein anno a Csiszi féle zenekarral.
Ez most új formáció, új csapat Brandenburg Máté zenekarával. Új dalok, új gondolatok, érzések, de ugyanaz a régi tűz lobog Dolhai Attila lelkében, a rock iránti szerelem örök tüze, az olthatatlan vágy, hogy kicsit újra régi önmaga lehessen, eggyé válva a kedves gitárral, felszabadultan, őszintén tombolva kiénekelhessen magából minden feszültséget, minden gondolatot, mert „egy gondolat a fejébe szállt…
A koncertet mi mással lehetett volna indítani, mint az első önálló CD, az Ébredjen a nap, Van ami sikerül dalával, melynek szövege ma is aktuális, Őszinte gondolatok érzéseiről…
„Mindenki azt akarja más legyek.
De én nem akarok semmit se már,
néhány gondolat a fejembe száll.
Ha hallod, hát ketten vagyunk, így többre jutunk…”
Genezis: Hello, Hello…
„Hello, Hello… Téged ismerlek régről,
Hello, Hello… Te vagy egy új barát… Jó volna tudni azt, hogy hogyan is élsz…” Ez a dal egyértelműen a közönséggel való szorosabb kapcsolat, kicsit a jobban megismerés érzését, vágyát sugallta.
A koncert repertoárja széles volt. Csupa őrületes rock és zúzós dal, néha lágyítva régi csodaszép érzelmes szerzeményeivel… ilyen andalító szépséges dalok voltak a Ragyogás lemezről a Nézőpont, az Olasz szerelemről az Ég tudja miért, vagy épp az első lemezről a Pillanat…
Ébredjen a nap: PILLANAT
Bár a dal egy szerelem szépségeiről, megélt pillanatairól szól, de mindeközben a vágyról is, a régi érzések újbóli megtalálásáról..
„Ami rég volt, megint újra várom,
Ami eltűnt azt, megtalálom…”
Pillanat… mely elszáll és egy életen át próbáljuk újra megtalálni… tulajdonképp minden dalban az emberi kapcsolatok szépségéről, gyötrelméről énekel, buktatókról, szakításról és a vágyról az újrakezdésre.
Ennek az érzésnek a hatására a továbbiakban olyan dalokat csalogatott elő gitárja húrjaiból a lelkünket megérintve, mint a Genezisről az Őrző város, a Ragyogás lemezről Két perc, az Olasz szerelem albumról a rólad szóló zene… mind-mind a boldogságkeresésről. A húrok közé csapva kicsit erőteljesebb hangot megütve pedig a Genezis CD-ről a Veled miért volt jó? következett.
Janicsák Veca, Dolhai Attila
Az est sztár vendége Janicsák Veca volt, akivel duettben adták elő a Halálos csók című dalt. Két erőteljes hang, mely a hangosítási problémák ellenére is nagyon jól szólt együtt.
Vecával közösen énekelték a Színpad a szeretőm című dalt a Genezis albumról, mely egy őszinte vallomás. A dal, mely hivatása ars poetica-ja. Dolhai Attila igazi hitvallása a világot jelentő deszkákhoz fűződő viszonyáról, erről a varázslatos helyről, ahol, ahogy a dalban találóan megfogalmazta: „Hitből lesz tutajom, s vágyból evezőm…” Színpad, ahol meg tudja mutatni, hogy mit is érez valójában. Ahol felszabadultan kiteljesedik. Ez a színpad volt most az Érsekkerti szabadtéri színpad, ahol egy új rockcsapat született Dolhai Attilával az élén. Majd Janicsák Veca külön blokkja következett olyan tőle ismert dalokkal, mint a Könnyek az esőben, Gravitáció, majd a Most múlik, kicsit másként előadva… kicsit eljátszva a dal gyönyörű sorainak értelmét.
Attila visszatérését a színpadra ezután a blokk után talán úgy lehetne jellemezni, igazi együttlélegzős, őrületes tombolás volt a koncert végéig. Ilyet nagyon rég éltem át, utoljára régi szépemlékű rockos korszakában, azokon a felejthetetlen koncertjein… A műsor végére hagyta a Genezis album zúzós dalait: elhangzott a Mi van még? az Adrenalin, az Így volt. A végére tartogatott egy kis színházat is a nagyérdeműnek a nagysikerű Koppány dallal a Szállj fel szabad madárral. A közönség ovációjának a „következménye” volt azután az igazi ajándék, a régi nagysikerű Zöld a bíbor és a fekete…
Vannak dalok, melyek egy életen át végigkísérik az előadóját, amik szinte róla szólnak és mégis minden egyes alkalommal más és más az érzés, amit közvetít, mert más a tűz, ami hajtja. Ez a dal Attila előadásában hatalmas élmény minden ritka alkalommal. Életemben először 2008. júniusában hallottam tőle egy emlékezetes koncertjén Kerepesen, ami azt hiszem akkor meghatározó, mindent elsöprő élmény volt sokunk számára. Sosem titkolta a lénye egy darabja az igazi rocker. Az évek során megismerhettünk egy lírai beállítottságú operett és musical színészt, akit mégis ennyire lázba tud hozni és ennyire képes feloldódni az igazi, vérbeli rock dalokban… Ilyenkor látni, ez mennyire az ő közege, mennyire a lénye egyik oldala. Örül, ha végre gitárt foghat a kezébe és jó látni, mennyire élvezi. Mindig nagyon jó látni, ha azonos önmagával és azt csinálja, amit szeret és azt őszinte elkötelezettséggel, önfeledten teszi…
A közönség boldogan énekelte vele:
„Csillagok hullnak, születnek újak és te messze jársz…”
Valóban messze jár attól a Dolhai Attilától, akit anno a Kifutóban egy ország a szívébe zárt az Apáink útján dalért… ma már állócsillagként ragyog a zenés színházi élet egén, mégis a Genezis albummal és ezzel a koncerttel sokmindenki örömére most visszatért a gyökerekhez…
Őrületes tempóban táncolta, tombolta végig a koncertet. Az igazi, régi Dolhai Attila volt, akit régen annyira szerettünk ezért. Aki kicsit megőrül és ezt az őrületet átragasztotta a közönségre is. A tűz, ami benne ég, eszméletlen energiákat mozgósít. A közönség egyszerűen imádta mindegyik dalát, együtt-éneklésben, tapsolásban nem volt hiány, pedig a nézők összetétele nagyon vegyes volt a fiatal korosztálytól az idős nénik-bácsik is megtalálhatóak voltak a közönség soraiban ugyanúgy, mint az Attilát szerető, évek óta követő rajongótábora.
Jómagam még nem voltam olyan előadáson, koncerten, egyéb fellépésen, amiről a közönség minden tagjának ugyanaz volt a véleménye. Nem vagyunk egyformák, nem szeretjük ugyanúgy az egyes műfajokat, dalokat. Más-más lelkiállapotban ülünk be a nézőtérre, más elvárásokkal, vagy elvárások nélkül… Attila törzsközönségének egyetlen elvárása volt az estével kapcsolatban: Nagyot szóljon! Dolhai Attila ezt maximálisan teljesítette, élveztük az este minden pillanatát és érezhető volt ugyanez rajta is. Bár a végén elárulta számára ez egy nagyon régen várt koncert volt és ezért nagyon izgult az elején. Hálás, hogy bizalmat szavaztunk ennek a fellépésnek és megtiszteltük a jelenlétünkkel a koncertet.
A közönség ovációjának hatására a végére tartogatta a Genezis album talán legszebb dalát ráadásként, egy szál zongorával kísérve, Nagy Zsolt (Liszi) kíséretével énekelte, a Ha volna kedved dalát…
„Ha volna kedved velem lenni még…” Igen, volna kedvünk veled lenni még kedves Dolhai Attila, sok ilyen fergeteges hangulatot közösen átélve.
A koncert végén egyetlen dolog motoszkált a gondolataimban:
Lehetett volna hosszabb… a jóból sosem elég!
Írta: Kókainé Ibolya
