A Csönd után… az égig szárnyaló hangok bűvöletében, érzésekről…

Az egyik legjobb hagyománnyá vált az évek során, amit Dolhai Attila nyaranta évről-évre felelevenít: Ha nyár, akkor Kalocsa és a végtelen nyugalmat árasztó Érsekkert, buja növényzetével, a lemenő nap fényében vidáman csobogó szökőkútjaival, melyek felerősítik az esti szellővel tovaszálló dalokat. Bár éveken keresztül ezek a koncertek nyárindító szabadtéri rendezvényként vonultak be a köztudatba, az utóbbi két évben a vírushelyzet miatt nyárbúcsúztatókká váltak.

A tavalyi év a csönd éve volt a nagyközönségnek, de még inkább a művészeknek, hivatásukat illetően kétségbeejtően nagy volt ez a csönd, ezért váltak még nagyobb jelentőségűvé az ehhez hasonló esték, még sokkal értékesebbé...

A hallgatóság egy ilyen feszültséggel teli, befelé forduló időszak után annyira ki van éhezve az ilyen fergeteges hangulatú koncertekre, hogy a hűvösebb, őszbe forduló, didergős este sem tántorított vissza senkit. Élveztük az annál inkább forró hangulatot, melyet Attila és meghívott vendégei: Bordás Barbara és Peller Anna valamint a fantasztikus zenekar, a Sturcz Szmollbend tett hosszú időre emlékezetessé.

A koncert elején elhangzott dalok alatt a béke érzése tétován belopakodott az éjszakába és mint egy óriás pók a hálóját, fonta át a közönséget. Megnyugtató érzés volt újra itt lenni és hallani a csodálatos dalokat újra: Árnyékdal, L’ Amor, Az már nem én lennék... Ahogy a békés álmodozzással-emlékezéssel teli dalok átcsaptak vidám buli hangulatúakká, fokozatosan forrósodott a levegő színpadon és nézőtéren egyaránt. A koncert végén a közönség, már együtt harsogta velük a dalokat…

A koncert nagyszerű összeállításának dalai:

Peller Ancsa. Los Angeles, Egy kis rúzs, Férfi kell

Bordás Barbara: Slowfox Maryvel, Az már nem én lennék,

Dolhai Attila: Árnyékdal, L’ Amor, Eljött az óra, Szállj fel szabadmadár, Zöld a bíbor…, Színpad a szeretőm,

Barbi-Attila: Hogyha kell egy tánc, Time To Say Goodbye, Csábító asszonyaim…

Ancsa-Attila:Los Angeles, Kétség és ábránd, Szívemben bomba van,

Barbi-Ancsa: Ha legközelebb látlak, Don Quijote, és a fináléban közösen: Darabokra törted a szívem, Most kéne abba hagyni, Szóljon hangosan az ének… (mindenkitől elnézést, ha valami kimaradt…)

Peller Anna:

Ízig-vérig igazi nagybetűs NŐ, aki a végtelenségig dögös, csábító, szenvedélyes, vadító tud lenni, máskor pedig igazi szókimondó „Makrancos Kata”. Szikrázó szépség, aki megőrjíti, a pillanat tört része alatt lázba hozza a férfiakat. A Nekem férfi kell alatt a zenekar tagjait csábította Sturcz Andrással az élen, sikeresen mosolyt csalva kedves csellósunk arcára.

Attila mellett a rég nem látott vidám, tüzes partner. A kettőjüket jellemző felszabadultság és öröm, az egymás iránt érzett meleg szeretet az egész este hangulatán érződött, hogy jól érzik magukat a színpadon és még mindig élvezik egymás társaságát. Minden daluk ezt sugallta, ettől vált azután olyan nagyon, fergetegesen vidámmá az este…

Régi szépemlékű közös darab volt kettőjüknek a Csókos asszony melyből a Los Angelest olyan átéléssel adták elő, minden porcikájuk a dal ritmusát követte, olyan élvezettel, hogy öröm volt nézni.

Kétség és ábránd: imádom-imádtam mindig Frank Wildhorn dalait, legyen az most épp Rudolf, vagy Jekyll, mert nagyon tudja, hogyan kell az érzelmes hangulatot a végletekig fokozni gyönyörűen, drámaian… a Rudolf sok-sok csodálatos dala között mindig az egyik legnagyobb kedvenc duett volt ez a dal… Sokszor sok partnerrel énekelte már Attila, de most Ancsával a végtelenségig fokozta a dalban rejlő feszültséget. Férfi és nő párviadala volt, melyet egy nagyon felfokozott előadásban hallhattunk. Ez a dal kettejük előadásában számomra vetekszik a másik nagy ikonikus Wildhorn dallal, az ördögi tánccal, annyi érzelmet sűrítettek ebbe a pár percbe, közben pedig annyi cinkos vidámság is szorult belé, hogy szinte egy érzéki paródia lett a végére, a közönség legnagyobb örömére.

Bordás Barbara:

Bájos szerénység, alázat és magas művészi teljesítmény…..ez lehetne a mottója Barbarának. Az érzelmek és hangszínek elképesztően széles spektrumát vonultatta fel ezen a csodálatos estén.

A koncert végtelenül megható vallomása volt, ahogy Barbara felkonferálta az Elisabeth nagy dalát: Az már nem én lennék, hálát adva a Jóistennek, hogy ezt elénekelheti. Szívszorító volt és csodaszép.

Time To Say Goodbye a legszebb bizonyítéka volt, hogy e kiváló énekesnő micsoda affinitással bír nem csak az operettek iránt: hangjának szépsége, nemessége mennyire méltó a partneréhez. Attilával az est legszebb pillanatát teremtették meg, a koncert fénypontja volt a dal… akkor és ott valóban megállt az idő.

Kettejük rendkívül érzékeny éneklésének, valamint a zenekar értő és érző játékának köszönhetően különleges élményben lehetett részünk.

Dolhai Attila:

E gyönyörű dal alatt Attila érzelemtől túlfűtött hangján valamiféle minden feszültségtől megszabaduló, önkéntes kitárulkozás volt érezhető. Pehelyként suhantak tovább a kételyek művészben és a közönségében. Újult erővel bizonyította, a hangszer, melynek régi fényét oly sokan szívdobogva vártuk, mára tökéletesen meggyógyult. Hangja telt, kerek tökéletes egész, bársonyosan gömbölyű. A dal alatt mint a legerősebb gyémánt hasította ketté a csillagos égboltot, utat törve mindenki lelkéig. Nem voltak többé fáradt gondolatok, csak ez a két csodálatos Hang, mely bekúszott az ember bőre alá, borzongató gyönyörűséget okozva a hallgatóság soraiban. Az ilyen pillanatokban jön rá az ember, mennyire szüksége van a lelkének a zenére, mennyire felszabadító, feszültségoldó hatása tud lenni…

Andrásfalvy Bertalan fogalmazta meg egyszer tökéletesen a dal és a lélek kölcsönhatásáról:

„ Mindig volt valami, ami megvédte az embert az érzelmek viharaiban és ez a valami mindenki számára hozzáférhető volt. Ez volt a dal, a muzsika. Azért született meg, hogy feloldja a szorongást, kimondja a bánatot, azért is, hogy kikiáltsa az örömöt, a boldogságot, a szerelmet, a büszke dacot „a csak azért is-t” Mert a dal szükségletből született, az emberi lélek egészségének a biztosítéka. Nem műsor, nem szórakozás, nem szórakoztatás, hanem emberi igény, kenyér a lélek éhségére.”

Azt hiszem ez a nagyszerű gondolat is egy ilyen borzongatóan szép előadásban prezentált dal után születhetett…

Attila előadásában az ilyen dalok lélekgyógyító hatással vannak az ember megfáradt lelkére. Baráti körünkben nem véletlenül vált szállóigévé egy-egy nehéz időszak utáni koncertre készülődéskor: „megyünk a legjobb Természetgyógyászhoz…utána kisimult lélekkel kezdjük újra…”

GENEZIS albuma az eddig megjelentek közül a legőszintébb vallomás érzéseiről, vágyairól, legbelső gondolatairól. Erről az est folyamán elhangzott dal:

Színpad a szeretőm…a dal, mely hivatása ars poetica-ja, igazi hitvallás. A világot jelentő deszkákhoz fűződő viszonyáról, a legőszintébb vallomás. Varázslatos hely a színpad, ahol, ahogy találóan megfogalmazta: „Hitből lesz tutajom, s vágyból evezőm…” Ahol meg tudja mutatni, hogy mit is érez valójában. Ahol felszabadultan kiteljesedik. Erről a varázslatról írja Tóth Mariann Színház-varázs című versében találóan:

„Néma csend és vastaps, ugyanazt jelenti.

Lelkemnek szárnyait magasba emeli.”

Szívvel-lélekkel előadott dal volt, mely alatt Attila felszabadultan igazi önmagát adva hatalmas energiával szárnyalt, kiadva a benne lévő összes feszültséget. A másik ilyen dal, mellyel szinte felrobbantotta a színpadot az örök kedvenc, a Zöld a Bíbor, frenetikus előadásban és természetesen ebből a hatalmas energiából nem maradhatott ki a Szállj fel szabadmadár sem végre...

Ezen az estén volt még egy dal, amit bár ezerszer hallottuk már, most mégis végtelenül érzékeny előadásban szólalt meg tőle: a Jekyll-ből az Eljött az óra. Egy ilyen nehéz időszak után amin keresztülment, most a dal minden sora nagyobb jelentőséggel bírt, teljesen átértékelődött:

„Eljött az óra, eljött a perc.

Ezerszer győzött le az Élet, mégis felkelsz...

semmi nem számít, célod hív, csábít.

Ha figyel rád az ég, tán csodát lát ma még!”

„Száz feladat vár még, nem is

élhetnél másképp!” És valóban figyelt rá az ég... és nem is élhetne másképp!

Dolhai Attila az évek során már sokszor tanúbizonyságot tett érzékenységéről, segítőkészségéről, emberségből, jólelkűségből, ha beteg gyerekek megsegítéséről volt szó. Szülőként elkötelezett segítője volt már számtalanszor az évek során beteg gyerekek családjának, életkörülményeik jobbá tételén fáradozva jótékonykodásával. Ilyen segítségre szoruló szülők Kalocsán Csefkó Zsolt és párja, akik 11 éves kislányuk, Csenge életben maradásáért harcoltak egy fővárosi klinikán, miközben a szétszakított családot próbálják minden erőfeszítésükkel összetartani. A tegnap esti koncert egyik fő célja a közönség boldogításán kívül adománygyűjtés volt a család megsegítésére, melyért köszönet illeti az est szervezőjét a KaloArt rendezvényeket és a fellépő művészeket. Csenge két hónapja sikeresen műszívvel éli mindennapjait, ami újabb plusz terheket rótt a családra anyagilag, fizikailag, érzelmileg egyaránt. Hatalmas törődést, odafigyelést, rendszeres ellenőrzést kíván a szülők részéről, de boldogságuk határtalan, mert a sok megpróbáltatás után Csenge tegnap este végre velünk együtt örülhetett a nézők soraiban.

Szívből kívánjuk, nőjj nagyra kicsi lány, hogy még sok ilyen koncerten mondhass köszönetet egyszerűen a jelenléteddel Attilának és minden segítőkész embernek, akik némán imádkoztak a gyógyulásodért…

Köszönjük Kalocsa, hogy újra itt lehettünk! Reménykedünk benne, hogy ez a szép hagyomány jövőre folytatódik és újra részünk lehet egy ilyen fantasztikus estében ezen a csodaszép helyen.

2021. augusztus 28.               Kókainé Ibolya