Karácsonyest a közjóért Szentendrén…
KARÁCSONYI CSILLAGOK… FISCHL MÓNIKA ADVENTI KONCERTJE
Aki vasárnap esti programként ellátogatott Szentendrén a Pest Megyei Könyvtárba első karácsonyi ajándékát már kibonthatta, egy igazi, meseszép karácsonyesti ajándékot…
December 19-én, Advent utolsó vasárnapján a Szentendrei Teátrum szervezésében adott koncertet FISCHL MÓNIKA, a Budapesti Operettszínház közkedvelt énekesnője. Léleksimogató este volt. Igazi hangáhítat, a szeretettel egységben.
A fellépést a művésznő pro bono vállalta mindazért a szeretetért cserébe, amit kedves városától, Szentendrétől kapott az évek során. A pro bono kifejezés szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy a közjóért. Általában olyan esetekben használják, amikor valaki ingyenesen vállal el egy fellépést, annak érdekében, hogy az adott közösséget segítse. Jószolgálati, önként vállalt felajánlás, ajándék volt kedves városának.
Az operáról, az operettről sokan tartják úgy, hogy egy poros műfaj, de szerencsére vannak olyan kiemelkedő egyéniségek, személyiségek, akiken keresztül nagyon széles réteget lehet megszólítani, mindkét műfajt megismertetni, megszerettetni. Egy ilyen operett primadonna Fischl Mónika is.
A több mint két évtizedes pályafutása során bejárta az opera legjelentősebb fellegvárait, és a zene különböző műfajai közt is szívesen kalandozott itthon és külföldi színpadokon egyaránt. Széles repertoárján az opera mellett megtalálható az operett, a világzene, és csipetnyi pop-rock. Sokak számára ő a legismertebb hazai operetténekesnő, a nagybetűs primadonna: „Meseszép külső, finom elegancia, mennyei hang..." - írják róla a kritikusok. Nevét ma már mindenki ismeri, a vezető Operaházak és zenekarok, a közönség pedig csodálja, bárhol jár.
Ez alkalommal viszont önálló esten mutatta be változatos műsorát, melyben igazi önmagát mutathatta meg. Nem volt a tőle megszokott operett, vagy opera, csupán a lelkéhez oly közel álló dallamok.
Ez az igazi szabadság. Jóleső kikacsintás ez a szigorú komolyzenéből, ahol mindig a zeneszerző szándéka az elsődleges. Mindig nagy alázattal közvetítette azt, amit Donizetti, Verdi, Puccini vagy épp Erkel Ferenc lejegyzett, de ezen az estén bizonyította, néha a saját lelkének is jólesik egy kicsit megmártózni és lubickolni egy másik világban, amikor nem a szigorúan vett kotta dominál, szabad a dallamot díszíteni, egy-egy magas hangot beletenni vagy épp a mélységbe ugrani, és mindezt bravúrosan variálni. Ezen a különlegesen szép estén az improvizálási lehetőségek igazi örömzenélést jelentettek számára. Egy igényesen összeállított műsorral kápráztatva el az őt szerető közönséget, nagyszerű partnerek kíséretében.
Csodálatos előkarácsonyt, valódi családias meleget varázsolt a nézők elé őszinte egyszerűséggel. Az előadás szeretettel teli hangulatát egy gyönyörű ifjú hölgy emelte valódi családi produkcióvá: Fischl Mónika nagylánya Vadász Laura. Fantasztikus hangú fiatal tehetség, szülei reménysége.
A műsort a szédületes Sturcz Szmollbend zenekari nyitánya indította egy karácsonyi egyveleggel rögtön megalapozva az est hangulatát. Rendkívüli muzsikusok, akik szívvel, lélekkel zenélnek.
Az est narrátora a Szentendrei Teátrum igazgatója, Mónika jó barátja Lőrinczy György volt, aki bevezetőjében elmondta Fischl Mónika még soha nem adott koncertet szűkebb hazájában Szentendrén. Azt is elárulta Mónika mennyire fél, mert szavait idézve: nagyon izgul, mert nagyon más ott énekelni, ahol él. Igazi karácsonyi ajándék volt minden dal, ami előadásában felcsendült.
Mindjárt az elején Caccini: Ave Mariaja megható szépségű fohász volt, melyben Mónika az érzelmek és hangszínek elképesztően széles spektrumát vonultatta fel, mély érzelmi erővel telített megszólalásaival folytonos befelé figyelésre és a zene legmélyebb befogadására ösztönzött.
Majd jöttek sorban Szentendre hírességei: Németh Kristóf színművész egy valódi, ünnepi verssel, Reményik Sándor Kegyelem című versével ajándékozta meg a hallgatóságot. Schwarz Dávid Szentendre aranytorkú énektanára Josh Groban: You raise me up (Te erőt adsz) dalát énekelte lélegzetelállítóan csodás hangokon.
Pár nappal ezelőtt, december 16-án rendezték meg a MAGYAR KÓRUSOK NAPJÁt annak emlékére, hogy 1882-ben ezen a napon született Kodály Zoltán. Mónika estjének egyik vendége a Musica Beata vegyeskórus volt, melyben az énekesek legtöbbje szintén Szentendrén él. A kórussal közösen énekelték Mónika, lánya Lara és Dolhai Attila Wolf Péter: Ave Mariaját meghatóan csodálatosan.
Fischl Mónika segítőtársa végig az est folyamán, kedves kollégája, a Budapesti Operettszínház művésze Dolhai Attila volt, aki nemrég egy új dalt mutatott be a közönségének Köszönöm Jóuram címmel. A dal saját szerzeménye, mely igazi hitvallás a hétköznapi ember kételyeiről végtelen őszinte szöveggel, a hála dala a mindenhatónak:
„ Ha vádol a szív, ellened vív, ne hagyj el soha,
szeress akkor is, ha gyermeked mostoha.
Ha kétked a száj, kérded mi fáj, szememben félelem.
Imába burkolom tévelygő életem.”
„A hóesés, az örök megtisztulás, a tavaszi szél az örök megújulás.
Ott vagy mindenütt, télben és szélben, lágy hóesésben, ott vagy száz alakban,
Emberi szívben, jóakaratban. Bennem így ébred a remény.
Köszönöm Jóuram, köszönöm énekkel, köszönöm Jóuram, hogy velem leszel.”
Sokan fejtegették az évek során Attilával kapcsolatban, vajon mi vitte előre az évek alatt… az ilyen mélyérzésű dalai hallatán tudatosul az emberben, hogy talán a magába és a Jóistenbe vetett hite, melyet nem vesztett el soha egyetlen percre sem. Mindkettő nagyon kell, csak ha a kettő együtt jár, az adhat óriási erőt, hitet, akaratot.
Mónika és Attila duettjei mind a boldog karácsonyvárást idézték: volt fehér karácsony, téli csodaország, Hát boldog karácsonyt. Csupa-csupa vidám, elbűvölő dallal varázsolták el a hallgatóságot. Volt móka, kacagás…
A szívük melegét adták, a bennük továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallottak felőlük, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre, de bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk. Ennek legszebb bizonyítéka volt Mónika és lánya csodálatos duettje a The Prayer – Nézz rám Istenem, mely alatt a két fellépő szíve csordultig volt szeretettel egymás iránt. Csodálatos anya - lánya összefonódás volt.
Az ilyen meseszép előadásban elhangzó dalok után a nagyérdemű úgy érzi, a zene a legtitokzatosabb és legemelkedettebb dolgokat is elmondja, amit a lélek érez és megálmodik. A végtelent tárja fel, a végtelen szeretetet.
Az este legcsodálatosabb pillanatai voltak, amikor Mónika a gyerekkoráról mesélt és felelevenítette a Magyar Rádió Gyerekkórusában eltöltött boldog gyermekéveit, majd a színpadra szólította a régi kórustagokat, akikkel még mindig különleges kötelék fűzi össze. Ezután olyan pillanatoknak lehetett tanúja a közönség, amit egy életre magával visz, nem felejt soha. Mónika a régi kórustagok gyűrűjében elénekelte egy társuk emlékére: Krutoy: Credoját végtelenül megrendítően, méltó emlékezésként. Olyan katartikus élmény volt, amit könnyek nélkül nem lehetett… könnyek a színpadon és nézőtéren egyaránt.
Antal Imre fogalmazta meg egyszer rég a Gyerekkórussal kapcsolatban. „az énekszó ott cseng majd a lelkükben életük végéig” és valóban, mindegy hogy múltak az évek… Csodálatosan felemelő volt. A legszebb pillanatok.
Azt hiszem bátran állíthatom sokan rég vártunk-vágytunk már egy ilyen különleges estére, koncertélményre az ünnepi koncertek sorában.
Csodaszép, elringatós koncert volt, sírós, nevetős, érzelmekben gazdag varázslat… Szimpatikus, minden apró jelet értő zenekarral, szupercsodálatos dalokkal, tele új élménnyel, szépséges hangokkal, és nagyszerű, csupaszív emberekkel, akik mindent megtettek, hogy örüljünk.
Az est méltó befejezéseként a Csendes éjt énekelték együtt színpadon a fellépők és a nézőtéren velük együtt a szeretettel egységben mindenki.
Írta: Kókainé Ibolya
