Don Quijote viszontagságos útja színpadon és a való életben...

Ajánló a darabhoz, mert érdemes rá.

Az írás a tavaly szeptemberi premier és azt követő tiszavirág életű előadások élményeiből született 2020. október 9-én... a darab egy néző szemével...

Viszontagságos vándorlásai után a búsképű lovag 2020 szeptember elején végre hazaért a Budapesti Operettszínházba, de sajnos az élet újra és újra átírta a forgatókönyvet és mi, akik újra szerettük volna vándorlásait nyomon követni, sajnos csak emlékezhetünk a lovag örökérvényű gondolataira és a csodálatos dalokra. Jósorsomnak köszönhetően a premier utáni  pár alkalomban láthattam mindhárom szereposztást és bár sokan eléggé szkeptikusok a darab sikerét illetően, meg kell hogy cáfoljam. Minden alkalommal, amikor láthattam, siker volt az előadás, nagyon szerette a közönség. Ezt mi sem bizonyította jobban, minthogy a végén állva köszönte meg a művészek nagyszerű munkáját. Aki látta a premiert megállapíthatta, a járványhelyzet miatt márciusban elhalasztott előadásnak jót tett a kényszerpihenő, mert szeptemberre a darab beérett és így évadkezdésként egy nagyon erős, nagyon elgondolkodtató, nagyon formabontó, de a maga módján szép előadás született.

A La Mancha lovagja című musical a Washington Square Színházból indult világhódító útjára 1965. november 22-én, és kezdeti sikerét mi sem bizonyítja jobban, már akkor több mint kétezer előadást ért meg. A darab egyik legismertebb feldolgozása az 1972-ben bemutatott amerikai-olasz filmdráma, melynek főszerepeit Peter O’Toole, és Sophia Loren alakította.

A Budapesti Operettszínház majdnem ötven év elteltével tűzte újra műsorra a La Mancha lovagját, hogy a darab örökérvényű üzenetét a 21. században is aktuális történetként láttassák és új generációkat hódítsanak meg az előadásnak…

Ezt a zenés drámát többnyire akkor veszik elő a színházak, amikor az embereknek biztatásra van szükségük, hogy hinni tudjanak valamiben, hinni tudjanak abban, hogy a nehézségek leküzdése után jobb lesz majd a világ… Sajnos ez a mostani nehéz élethelyzetben nagyon aktuális. A színház hitét, kitartását dicséri, hogy a járványhelyzet miatt fennálló nehéz helyzetben, a karantén miatt 2020 márciusában elhalasztott bemutató és a szeptemberi premier utáni kényszerkihagyás ellenére sem adták fel a reményt, hogy a darab végső tanulságával biztassák nézőiket, hogy küzdeni kell, mert az embereknek joguk van egy jobb életre. Sajnos a megváltozott világunkban nagyon sok szövege most talán figyelemreméltóbb értelmezést nyer, mint eddig bármikor…

Az előadás egyik pozitívuma, hogy a musicalt sok humorral fűszerezve mutatják be, a komoly emberi gondolatokat szórakoztató előadáson keresztül közvetítik a nézőknek. Igazi sírós-nevetős darabot alkottak mély emberi tartalommal. Nagyon jó elgondolás, hisz a színházban a dolgok mindig is összefüggtek, a komikum és a tragikum mindig együtt járt, mint ahogy a darabban is a két elválaszthatatlan útitárs. Ahhoz, hogy az egyik érvényesülni tudjon, kell a másik is. Vincze Balázs rendező-koreográfus jó érzékkel álmodott színpadra egy a mai kor emberének szóló, megható, nagyon gondolatébresztő előadást nagyszerű színészi alakításokkal… Egy olyan előadást, ami a nézőnek nem ér véget a bordó bársony legördülésével…

A díszlet tökéletesen szolgálja a rideg valóság és a szürreális álomvilág közötti átmenetet. A darab „játék a játékban” előadás az előadásban kerete ötletes lehetőséget kínál számára a művészet és a valóság, az álmok és realitás viszonyának színpadképpé formálásában. A tükörfalakkal borított üvegpalotában még hatásosabb Don Quijote bolyongása eltévelyedése, tébolya, mert ezt a tükrök visszaverik, felnagyítják.

Ahogy a szereplőket láttam, a hármas szereposztásból, akik hatással voltak rám:

A három nagy mesélő… "költő és bolond, hisz a költők is bolondok..."

És hogy milyen hely ez a La mancha, az álomvilágban élő főhős csodásnak látja, szerinte: „határtalan széles nagy síkság” a rabok szemével nézve csak egy „sivatag, bolondok hazája”

Homonnay Zsolt a darab himnuszát hangjában csodálatos érzésekkel és magasságokkal adja elő:

Megnyílik a csillagos éj.”

Aldonza / Dulcinea: Peller Anna, Nádasi Veronika, Dancs Annamari

Nádasi Veronika csodálatosan erős hangjával tökéletesen tudja az érzelmeket, a dühöt, az elkeseredést, a fájdalmat, a reményt, minden érzést megrendítően lefesteni. A darab egyik leg hatásosabb dala a Gödör dal három különböző előadásban teljesen más, de borzongatóan megrendítő, katartikus élmény.

Sancho: Serbán Attila, Kocsis Dénes, Sándor Péter

Ottó számomra az előző nagysikerű darabbéli szerepe óta az igazi, jóságos papbácsi, itt most vidám játékával tetézve és bár mindkét szerepből kihozza a maximumot, mert nagyszerű karakterszínész, de nekem ebben a darabban Atyaként jobban tetszett, talán mert kicsit több lehetősége van a szerepben…

Miklós Attila tökéletesen alakítja a karakán, agresszív, nyers hajcsár szerepét… Talán a mellékszereplők közül az ő játékában lehet érezni a legjobban a kemény agresszivitást, azt hogy erkölcsileg a rabok milyen mélyen vannak, mennyire romlottak…

Ez a darab, bár nehezen emészthető, attól válik nagyszerűvé, hogy tükröt tart a nézők elé, felismerheti az egyes szereplők jellemvonásaiban mindenki önmagát, milyenek vagyunk és milyenek lehetnénk…

Mindenkinek szívből ajánlom, érdemes adni a darabnak egy esélyt, mert hatalmas igazságokkal szembesít bennünket, amitől talán kicsit megváltozhat sokunk gondolkodása, általa talán kicsit jobbá válhatunk… Remélem, hogy nemsokára újra láthatom. Köszönöm az élményt.

Epilógus:

Több mint egy évet kellett rá várni, de a "nemsokára" végre eljött. Hatalmas várakozással, nyitott szívvel, kíváncsian várom az új beállók bemutatkozását, többek között Kerényi Miklós Máté alakítását Sancho bőrébe bújva és Cseh Dávid Péter bemutatkozását az atya szerepében ...

Az előadások megtekinthetők:

A Csönd után… az égig szárnyaló hangok bűvöletében, érzésekről…

Az egyik legjobb hagyománnyá vált az évek során, amit Dolhai Attila nyaranta évről-évre felelevenít: Ha nyár, akkor Kalocsa és a végtelen nyugalmat árasztó Érsekkert, buja növényzetével, a lemenő nap fényében vidáman csobogó szökőkútjaival, melyek felerősítik az esti szellővel tovaszálló dalokat. Bár éveken keresztül ezek a koncertek nyárindító szabadtéri rendezvényként vonultak be a köztudatba, az utóbbi két évben a vírushelyzet miatt nyárbúcsúztatókká váltak.

A tavalyi év a csönd éve volt a nagyközönségnek, de még inkább a művészeknek, hivatásukat illetően kétségbeejtően nagy volt ez a csönd, ezért váltak még nagyobb jelentőségűvé az ehhez hasonló esték, még sokkal értékesebbé...

A hallgatóság egy ilyen feszültséggel teli, befelé forduló időszak után annyira ki van éhezve az ilyen fergeteges hangulatú koncertekre, hogy a hűvösebb, őszbe forduló, didergős este sem tántorított vissza senkit. Élveztük az annál inkább forró hangulatot, melyet Attila és meghívott vendégei: Bordás Barbara és Peller Anna valamint a fantasztikus zenekar, a Sturcz Szmollbend tett hosszú időre emlékezetessé.

A koncert elején elhangzott dalok alatt a béke érzése tétován belopakodott az éjszakába és mint egy óriás pók a hálóját, fonta át a közönséget. Megnyugtató érzés volt újra itt lenni és hallani a csodálatos dalokat újra: Árnyékdal, L’ Amor, Az már nem én lennék... Ahogy a békés álmodozzással-emlékezéssel teli dalok átcsaptak vidám buli hangulatúakká, fokozatosan forrósodott a levegő színpadon és nézőtéren egyaránt. A koncert végén a közönség, már együtt harsogta velük a dalokat…

A koncert nagyszerű összeállításának dalai:

Peller Ancsa. Los Angeles, Egy kis rúzs, Férfi kell

Bordás Barbara: Slowfox Maryvel, Az már nem én lennék,

Dolhai Attila: Árnyékdal, L’ Amor, Eljött az óra, Szállj fel szabadmadár, Zöld a bíbor…, Színpad a szeretőm,

Barbi-Attila: Hogyha kell egy tánc, Time To Say Goodbye, Csábító asszonyaim…

Ancsa-Attila:Los Angeles, Kétség és ábránd, Szívemben bomba van,

Barbi-Ancsa: Ha legközelebb látlak, Don Quijote, és a fináléban közösen: Darabokra törted a szívem, Most kéne abba hagyni, Szóljon hangosan az ének… (mindenkitől elnézést, ha valami kimaradt…)

Peller Anna:

Ízig-vérig igazi nagybetűs NŐ, aki a végtelenségig dögös, csábító, szenvedélyes, vadító tud lenni, máskor pedig igazi szókimondó „Makrancos Kata”. Szikrázó szépség, aki megőrjíti, a pillanat tört része alatt lázba hozza a férfiakat. A Nekem férfi kell alatt a zenekar tagjait csábította Sturcz Andrással az élen, sikeresen mosolyt csalva kedves csellósunk arcára.

Attila mellett a rég nem látott vidám, tüzes partner. A kettőjüket jellemző felszabadultság és öröm, az egymás iránt érzett meleg szeretet az egész este hangulatán érződött, hogy jól érzik magukat a színpadon és még mindig élvezik egymás társaságát. Minden daluk ezt sugallta, ettől vált azután olyan nagyon, fergetegesen vidámmá az este…

Régi szépemlékű közös darab volt kettőjüknek a Csókos asszony melyből a Los Angelest olyan átéléssel adták elő, minden porcikájuk a dal ritmusát követte, olyan élvezettel, hogy öröm volt nézni.

Kétség és ábránd: imádom-imádtam mindig Frank Wildhorn dalait, legyen az most épp Rudolf, vagy Jekyll, mert nagyon tudja, hogyan kell az érzelmes hangulatot a végletekig fokozni gyönyörűen, drámaian… a Rudolf sok-sok csodálatos dala között mindig az egyik legnagyobb kedvenc duett volt ez a dal… Sokszor sok partnerrel énekelte már Attila, de most Ancsával a végtelenségig fokozta a dalban rejlő feszültséget. Férfi és nő párviadala volt, melyet egy nagyon felfokozott előadásban hallhattunk. Ez a dal kettejük előadásában számomra vetekszik a másik nagy ikonikus Wildhorn dallal, az ördögi tánccal, annyi érzelmet sűrítettek ebbe a pár percbe, közben pedig annyi cinkos vidámság is szorult belé, hogy szinte egy érzéki paródia lett a végére, a közönség legnagyobb örömére.

Bordás Barbara:

Bájos szerénység, alázat és magas művészi teljesítmény…..ez lehetne a mottója Barbarának. Az érzelmek és hangszínek elképesztően széles spektrumát vonultatta fel ezen a csodálatos estén.

A koncert végtelenül megható vallomása volt, ahogy Barbara felkonferálta az Elisabeth nagy dalát: Az már nem én lennék, hálát adva a Jóistennek, hogy ezt elénekelheti. Szívszorító volt és csodaszép.

Time To Say Goodbye a legszebb bizonyítéka volt, hogy e kiváló énekesnő micsoda affinitással bír nem csak az operettek iránt: hangjának szépsége, nemessége mennyire méltó a partneréhez. Attilával az est legszebb pillanatát teremtették meg, a koncert fénypontja volt a dal… akkor és ott valóban megállt az idő.

Kettejük rendkívül érzékeny éneklésének, valamint a zenekar értő és érző játékának köszönhetően különleges élményben lehetett részünk.

Dolhai Attila:

E gyönyörű dal alatt Attila érzelemtől túlfűtött hangján valamiféle minden feszültségtől megszabaduló, önkéntes kitárulkozás volt érezhető. Pehelyként suhantak tovább a kételyek művészben és a közönségében. Újult erővel bizonyította, a hangszer, melynek régi fényét oly sokan szívdobogva vártuk, mára tökéletesen meggyógyult. Hangja telt, kerek tökéletes egész, bársonyosan gömbölyű. A dal alatt mint a legerősebb gyémánt hasította ketté a csillagos égboltot, utat törve mindenki lelkéig. Nem voltak többé fáradt gondolatok, csak ez a két csodálatos Hang, mely bekúszott az ember bőre alá, borzongató gyönyörűséget okozva a hallgatóság soraiban. Az ilyen pillanatokban jön rá az ember, mennyire szüksége van a lelkének a zenére, mennyire felszabadító, feszültségoldó hatása tud lenni…

Andrásfalvy Bertalan fogalmazta meg egyszer tökéletesen a dal és a lélek kölcsönhatásáról:

„ Mindig volt valami, ami megvédte az embert az érzelmek viharaiban és ez a valami mindenki számára hozzáférhető volt. Ez volt a dal, a muzsika. Azért született meg, hogy feloldja a szorongást, kimondja a bánatot, azért is, hogy kikiáltsa az örömöt, a boldogságot, a szerelmet, a büszke dacot „a csak azért is-t” Mert a dal szükségletből született, az emberi lélek egészségének a biztosítéka. Nem műsor, nem szórakozás, nem szórakoztatás, hanem emberi igény, kenyér a lélek éhségére.”

Azt hiszem ez a nagyszerű gondolat is egy ilyen borzongatóan szép előadásban prezentált dal után születhetett…

Attila előadásában az ilyen dalok lélekgyógyító hatással vannak az ember megfáradt lelkére. Baráti körünkben nem véletlenül vált szállóigévé egy-egy nehéz időszak utáni koncertre készülődéskor: „megyünk a legjobb Természetgyógyászhoz…utána kisimult lélekkel kezdjük újra…”

GENEZIS albuma az eddig megjelentek közül a legőszintébb vallomás érzéseiről, vágyairól, legbelső gondolatairól. Erről az est folyamán elhangzott dal:

Színpad a szeretőm…a dal, mely hivatása ars poetica-ja, igazi hitvallás. A világot jelentő deszkákhoz fűződő viszonyáról, a legőszintébb vallomás. Varázslatos hely a színpad, ahol, ahogy találóan megfogalmazta: „Hitből lesz tutajom, s vágyból evezőm…” Ahol meg tudja mutatni, hogy mit is érez valójában. Ahol felszabadultan kiteljesedik. Erről a varázslatról írja Tóth Mariann Színház-varázs című versében találóan:

„Néma csend és vastaps, ugyanazt jelenti.

Lelkemnek szárnyait magasba emeli.”

Szívvel-lélekkel előadott dal volt, mely alatt Attila felszabadultan igazi önmagát adva hatalmas energiával szárnyalt, kiadva a benne lévő összes feszültséget. A másik ilyen dal, mellyel szinte felrobbantotta a színpadot az örök kedvenc, a Zöld a Bíbor, frenetikus előadásban és természetesen ebből a hatalmas energiából nem maradhatott ki a Szállj fel szabadmadár sem végre...

Ezen az estén volt még egy dal, amit bár ezerszer hallottuk már, most mégis végtelenül érzékeny előadásban szólalt meg tőle: a Jekyll-ből az Eljött az óra. Egy ilyen nehéz időszak után amin keresztülment, most a dal minden sora nagyobb jelentőséggel bírt, teljesen átértékelődött:

„Eljött az óra, eljött a perc.

Ezerszer győzött le az Élet, mégis felkelsz...

semmi nem számít, célod hív, csábít.

Ha figyel rád az ég, tán csodát lát ma még!”

„Száz feladat vár még, nem is

élhetnél másképp!” És valóban figyelt rá az ég... és nem is élhetne másképp!

Dolhai Attila az évek során már sokszor tanúbizonyságot tett érzékenységéről, segítőkészségéről, emberségből, jólelkűségből, ha beteg gyerekek megsegítéséről volt szó. Szülőként elkötelezett segítője volt már számtalanszor az évek során beteg gyerekek családjának, életkörülményeik jobbá tételén fáradozva jótékonykodásával. Ilyen segítségre szoruló szülők Kalocsán Csefkó Zsolt és párja, akik 11 éves kislányuk, Csenge életben maradásáért harcoltak egy fővárosi klinikán, miközben a szétszakított családot próbálják minden erőfeszítésükkel összetartani. A tegnap esti koncert egyik fő célja a közönség boldogításán kívül adománygyűjtés volt a család megsegítésére, melyért köszönet illeti az est szervezőjét a KaloArt rendezvényeket és a fellépő művészeket. Csenge két hónapja sikeresen műszívvel éli mindennapjait, ami újabb plusz terheket rótt a családra anyagilag, fizikailag, érzelmileg egyaránt. Hatalmas törődést, odafigyelést, rendszeres ellenőrzést kíván a szülők részéről, de boldogságuk határtalan, mert a sok megpróbáltatás után Csenge tegnap este végre velünk együtt örülhetett a nézők soraiban.

Szívből kívánjuk, nőjj nagyra kicsi lány, hogy még sok ilyen koncerten mondhass köszönetet egyszerűen a jelenléteddel Attilának és minden segítőkész embernek, akik némán imádkoztak a gyógyulásodért…

Köszönjük Kalocsa, hogy újra itt lehettünk! Reménykedünk benne, hogy ez a szép hagyomány jövőre folytatódik és újra részünk lehet egy ilyen fantasztikus estében ezen a csodaszép helyen.

2021. augusztus 28.               Kókainé Ibolya

Monte Cristo grófja beszámolóm utóélete…

Örömmel töltött el és egyszerre elkezdtem emlékezni, hogyan is kezdődött… Az írás mindig meghatározó volt az életemben. Mindig szerettem írni, sokkal jobban, mint beszélni. A gondolataimat, érzéseimet mindig könnyebb volt leírni, mint kimondani. Szinte kisiskolás koromtól írok. Első cikkem tizenhárom évesen jelent meg az akkori Ifjúsági Magazin (IM) oldalán. Teltek-múltak az évek, az írás elmúlt, helyét más fontos dolgok vették át az életemben (család, gyerekek).

Aztán egyszer a mindenható, vagy valaki odafönn úgy gondolta ezt kár lenne veszni hagyni és a sors az utamba sodort valakit, egy művészt akiért úgy éreztem megéri újrakezdeni írni. Eleinte csak magamnak, később másoknak, hogy akik nem olyan szerencsések, mint én, hogy élőben lássák, kicsit azok is élvezhessék, amilyen nagyszerű dolgokat hoz létre a színpadon, kicsit jobban-többen megismerjék mindazt, amiért él, amiben hisz… Az első, meghatározó találkozás már több mint tizenhét éve volt, attól a pillanattól írok újra.

Egy Csodavilág és egy Csodadarab…

A Csodavilág:

Aki azt hiszi az Alföldről, hogy az csak egy unalmas, végeérhetetlen síkság, hatalmasat téved. Csodákra lehet lelni az ország rejtett zugaiban. Az egyik ilyen csodavilág Szarvason található…

Az Alföld gyöngyszeme Békés megye nyugati végében, gyönyörű tájképi környezetben bújik meg. Békéscsabától 47 kilométerre, a Hármas-Körös holtágának partján fekszik. Szarvas város területén van a Magyar Királyság, a történelmi Magyarország földrajzi középpontja, amelyet emlékmű jelöl a holt-Körös partján.

Kevés magyar kisvárosban akad annyi csodálatos látnivaló, mint Szarvason. A legszebb persze maga a táj, a Holt-Kőrös gazdag növény és állatvilága, de az ide látogatóknak érdemes megcsodálni az arborétum gyönyörű zöldjét, a város szép kastélyait (Csáki, Mitrovszky kastélyokat). A Mini Magyarország makettpark, ahol Magyarország szépséges történelmi épületeinek kicsinyített mása között sétálva megcsodálhatjuk országunk kincseit egy helyen.

Ha Szarvason sétál az ember, lépten-nyomon találkozik Tessedik Sámuel vagy a Bolza grófok nevével, hisz fontos szerepük volt a város történetében. A Bolza család nevéhez fűződik többek között a város legismertebb látnivalójának számító Szarvasi Arborétum alapítása. Bolza Pál számára az úgynevezett Pepi-kert növényvilágának gazdagítása egy életen át tartó szenvedély volt. A város rajtuk kívül is sok kiemelkedő egyéniséget adott az országnak. Itt született többek között Melis György operaénekes, Gyóni Géza költő, Ruzicskay György festőművész is…

A várost körülölelő holtág, a közeli Hármas-Körös, az arborétum, a Körös-Maros Nemzeti Park védett területei és a Vízi Színház önmagukban is megérnek egy utazást. A Holt-Kőrösön, a tájba karcsúan belesimuló hídon átsétálva az égbe magasodó mocsári ciprusok között bújik meg az országban egyedülálló Vízi színház, melynek különlegessége: egy színház a víz fölött. Nyaranta estéről estére elkápráztatja az ezer fős közönséget élőzenés operett és musical előadásain kívül a hely különleges atmoszférájával is. A Szarvasi Vízi Színház egy finoman megformált várkastély és egy amfiteátrum szelíd ötvözeteként épült fel. A látványa egyszerűen mesés… Tízedik jubileumi évadát kezdte meg idén nyáron a Szarvasi Vízi színház gyönyörű, csodálatos természeti környezetben. Szépséges táj, és kivételes atmoszféra öleli körül az előadásokat.

A Csodadarab, amiért érdemes ide utazni:

Alexandre Dumas – Pozsgai Zsolt – Szomor György Monte Cristo Grófja című musicaljét, melynek bemutatója 2011. október 7-én volt, 2012 nyarán játszották a Szarvasi Vízi Színház színpadán először és mind máig nyaranta hatalmas, töretlen sikerrel.

A regény, Monte Cristo grófja kamasz lánykorom első és mindmáig az egyik legkedvesebb olvasmánya, mely életem során sokszor visszaköszönt egy-egy fontos döntés meghozatalakor és soha nem hagyott elveszni az élet útvesztőiben. A regény üzenete a legszebb, éltető gondolat volt sokszor:

„Minden emberi bölcsesség belefér e szavakba: Várni és remélni!”

A történet röviden, bár meggyőződésem, kevés az olyan ember, aki ne ismerné valamilyen formában, könyvben, filmen…

Edmond Dantest, a szép jövő előtt álló, fiatal tengerészt őszinte és becsületes embernek ismeri mindenki. Két szerelme van, a tenger és a gyönyörű Mercedes, akivel már a házasságot tervezgetik. A terveket azonban váratlanul beárnyékolja egy árulás, mely nemcsak menyasszonyától fosztja meg a fiatalembert, hanem szabadságától is. Legjobb barátja, Fernand annyira féltékeny rá sikerei, de leginkább Mercedes miatt, hogy titokban feljelenti őt. Ártatlanul elítélik és If várának hírhedt börtönébe zárják. Dantest ezután már csak a bosszú gondolata élteti. Egy napon felbukkan cellájában egyik rabtársa, Faria abbé, s az idős tudós nemcsak atyai barátja, hanem tanítója is lesz a magányos tíz év alatt. Miután csodával határos módon a fiatalembernek sikerül megszöknie a börtönből, már nem, mint Edmond Dantes lép a világ elé, hanem egy rejtélyes és dúsgazdag különc, aki Monte Cristo grófjának nevezi magát. Ügyesen elvegyül a francia előkelő társaságban, és módszeresen megkezdi terve végrehajtását, melynek egyetlen célja: bosszút állni azokon az embereken, akik tönkretették az életét.

A történet, szívszorongató szépsége a mai napig lenyűgöz, ami lelkem színpadán most végre kiegészült a csodálatos zenével és a meghatóan szép dalszövegekkel.

Ez az a musical számomra, melyre Müller Péter gondolatai teljesen találóak:

"Amikor egy igazán neked szóló, jó könyv kerül kezedbe, olyan érzésed van, hogy vártad már, és most megérkezett. A címét se tudtad, azt se, hogy megírták, és íme itt van. Úgy olvasod, mint egy neked szóló üzenetet így van ez a zenehallgatással is…” (Müller Péter)

Nyolcadik éve töretlen siker a Monte Cristo Grófja, teltházas, frenetikus ováció, vastapssal a végén. Péntek este felemelő érzés volt látni felállva tapsolni ezer embert, szűnni nem akaróan ünnepelni a színpadon boldogan álló művészeket. Örülök, hogy én is részese lehettem. Valamennyi szereplő nagyszerű játéka magával ragadó volt, álomvilágba repített. Ezt az eufórikus érzést a gyönyörű dalok csak fokozták.

Szomor György:

Edmond Dantes alakítója, a darab zeneszerzője egyben szövegírója is. Fantasztikusan szépséges zenéje és dalszövegei, (melyek néhol könnyekig meghatóan szépek) érzékeny lelkének egy darabját tárja a néző elé. Nagyszerű alakításáról, a lenyűgöző színészi játékáról, lenyűgöző hangjáról, nagyszerű rendezéséről csak szuperlatívuszokban lehet írni. Tisztán, ércesen zengő hangjától, ami péntek este a csillagfényes éjszakában az eget hasította ketté, miközben a nézőkön jeges borzongás futott végig, a lomhán folydogáló Kőrös vize is felkorbácsolódott, miközben Edmond Dantesből Monte Cristo grófjává vált egész lényével:

„A kocka fordult,

Vissza már nincs út!

A lelkem sötét oldalán

Ott áll e sorsom űzte árny.

Ismerd meg, világ!

Monte Cristo grófját!”

Az Ő grófja elegáns, titokzatos, olykor könyörtelen, olykor jóságos, igazságosztó és majdnem-mindenható, szép és erős, játékával tökéletesen megmutatja egy sziklaszilárd férfi belső vívódásait, a szerep emberi nagyságát. Tökéletes alakítás!

Csodálatos dalszövege is egy üzenet:

„Hurcolván nagy terheit a vén idő szalad

A végtelenből szűken mér, megérint és tovább halad.

Érkezés, búcsúzás, álom tán, hogy élsz

Létezés, elmúlás csak percek, mit elhord a szél

Száguld az élet, nem vár, eléget

Száguld, csak nézed, hogy múlik, hogy vége.”

Gubik Petra:

Mercedes alakítója méltó partnere Szomor Györgynek a színpadon, mind hangja mind játéka egyszerűen elbűvölő. Játéka csodálatos ívet jelenít meg a boldog fiatal lánytól, az érett, az élet megpróbáltatásaitól reményvesztett, megtört asszonyig. Petra gyönyörűen, végtelenül kifejezően mutatta meg a fiatal Mercedes egyszerű, tiszta lelkét. Fantasztikus lenyűgöző hangja, játéka és e kettő összhangja nála. Szeretem Petra elbűvölő fiatalságát, de ami ebben a fiatal törékeny teremtésben mindig lenyűgöz, az játékának végtelen drámai ereje. A darab során a néző ezt akkor érzi át igazán, amikor Mercedes szinte már önkívületi állapotban könyörög a grófnak fia életéért, miközben lelkében egy kétségbeesett szerelmes nő vívja elkeseredett harcát régi szerelméért… Érzelmektől túlfűtött hangjának szívbemarkoló hatása tud lenni. Az Egy élet, több halál dal alatt csodálatos, megrendítő, játéka könnyeket csalt a nézők szemébe. Fiatal kora ellenére hatalmas tehetség, kivételesen erős, szuggesztív egyéniség, aki fantasztikus drámaisággal tud játszani. Végtelenül kifejező játékával a darab egyik legszebb pillanatát teremti meg a színpadon:

A két főszereplő mellett kiemelkedő alakítást nyújtott a fiatal Edmond Dantest alakító Gulyás Attila, akinek gyönyörű lírai dalai szívszorítóan szépségesen szóltak. Csodás hangja mellett nagyszerű játékával is kitűnt. Tökéletesen hozta a szerelmes, határozott tengerészt, majd a kétségbeesett férfi viaskodását önmagával. Ez a jelenet a darab egyik érdekessége, mert a Miért című dalt Monte Cristo grófjával éneklik ketten a színpadon, ezzel érzékeltetve a gróf fiatalkori önmagával való vívódását. Lenyűgöző nem csak a dal, de maga a rendezői elgondolás is… Elismerést érdemel, mint ahogy hatalmas elismerés a darab összes szereplőjének, mert szívvel-lélekkel játszották szerepeiket.

Minden méltatást megérdemel az érdekes díszlet megoldásokért a díszlettervező: Fekete Péter és a fantasztikusan szép és hatásos látvány vetítést megálmodó Madár. A csodaszép jelmezekért a jelmeztervező Papp Janó, valamint a tánc és énekkar a nagyszerű háttérmunkáért. Köszönet illeti a Gulyás Levente vezényelte nagyszerű zenekart, akik a darab szerves részeként, még egy kis kalózkalamajkára is kaphatóak voltak pisztollyal a kezükben.

Végül, de nem utolsó sorban mindenképpen említést kell tenni a Vízi színház nagyszerű kezdeményezéséről, hogy a nagyot hallókra is gondoltak. A színpad jobb oldalán egy jeltolmács végig „kommentálta” számukra az előadást. Sajnos az úriember nevét nem tudom, de ha valaki végig az előadás alatt egyetlen pillantást is vetett végtelenül odaadó munkájára, az láthatta, hogy az arra rászorulók számára nem csupán jelelte az előadás minden apró mozzanatát, de minden porcikájával benne élt a jelenetekben. Szívvel lélekkel illusztrálta is a pofonokat, az ölelést, mindent, ami a színpadon történt. Hatalmas elismerést érdemel, mert nem egyszerűen jeltolmácsként, színészként is tökéletesen helytállt.

Utószó:

A darab alapgondolatára asszociálva: Mindenki életében vannak pillanatok, ami szinte tökéletes, tele fénnyel, reménnyel. Az ilyen pillanatok örökké velünk maradnak. Még évek múlva is tisztán emlékezünk rájuk. Ilyen tökéletes pillanatokat éltünk át ezen a csodahelyen, ennek a csodaelőadásnak minden percében…

A táj szépsége, a színház különleges atmoszférája és az előadás magas színvonala együtt olyan felemelő élményt adtak, melyeket szerintem mindenki meghatározó emlékként őrizhet egy életen át.

Köszönjük az élményt Szarvas! Köszönjük a darab megálmodójának: Szomor Györgynek!

Szívből ajánlom mindenkinek, aki szívet, lelket, szemet gyönyörködtető, végtelen nyugalmat árasztó környezetben szeretne pihenni, de aki mégis élményekben gazdag, tartalmas kikapcsolódásra vágyik. A város egyszerűen gyönyörű, mint ahogy maga a darab is, mely mára szinte összeforrt a Vízi színházzal… Ha nyár, Szarvas, akkor Vízi színház és Monte Cristo… Egy város az ország szívében, melyben benne van az egész ország, minden szépségével… Ezt egyszer mindenkinek látnia kell. 

Írta: Kókainé Ibolya

BESZÉLGETÉS ÉLETRŐL, HITRŐL…

Pusztaszabolcs egy kedves kisváros Fejér megye keleti részén, melynek története több ezer éves múltra tekint vissza. Az Árpád-kori település neve akkor még Szabolcsként szerepelt a korabeli krónikákban. A Puszta előtagot sokkal később 1875-ben kapta, amikor a Vármegye Törvényhozása „községesített puszták”-ként hozta létre Pusztaszabolcs néven. Ekkor kerültek a szabolcspusztai területek báró Fould-Springer család birtokába melyet azután 1920-ban Fould-Springer Mária örökölt. A birtokon 1925-1927 között felépítettek egy nagyon szép eklektikus stílusban épült kastélyt, mely később Fould-Springer Mária, Wooster Frankkal kötött házassága révén a Fould-Springer- Wooster kastély néven szerepelt.

Ennek a valaha jobb napokat látott kastélynak a csodás kertjébe hívta meg a város szülötte, Zsuffa Tünde írónő egy kötetlen beszélgetésre életről, hitről, csodákról, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökei közül: a rockzenész Szikora Róbertet, a világhírű idegsebészt Csókay Andrást, az író, költő Lackfi Jánost, a musical – és operetténekest Dolhai Attilát és a színészt Pindroch Csabát.

Még mindig a tegnap este hatása alatt, visszagondolva ezernyi gondolat kergeti egymást odabent. Millió dolgot tudnék írni róla, sőt sajog a szívem, hogy nem tudok átadni mindent, amit kaptam… Sokkal több volt ez az este, mint csodálatos, egyszerűen nem találom rá hűen a szavakat. Most mégis megpróbálom, mert úgy érzem egy ilyen estéről egyszerűen muszáj írni, hogy mindenki kicsit átérezze ennek a jelentőségét, az is, aki nem lehetett ott… Ennek az írásnak az olvasásába csak az kezdjen bele, aki rászánja az időt és érdekli ezeknek a nagyszerű, mélyérzésű embereknek az őszinte gondolatai…

Ők öten a NEK hírnökei közül meséltek hittel teli életük szépségeiről és megpróbáltatásairól a lemenő nap fényében. A hallgatóság itta minden szavukat és senkinek fel sem tűnt, hogy szép lassan ránk esteledett. A csillagfényes éjszakában őket hallgatva úgy éreztem a hithez és embertársainkhoz fűződő kapcsolataink sokunkban átértékelődött, ennek a végtelenül békés, szeretettel teli estének hatására.

Az est moderátora Zsuffa Tünde írónő bevezetőjében irányt mutatott beszélgetőtársainak, arról beszéljenek, ki milyen útmutatást hozott otthonról, mi vitte rá őket, hogy hitüket őszintén felvállalják mindenki előtt…

Az írónő meggyőződése, mai világunkban „Hitről, Istenről, Gondviselésről beszélni bátorság…”

Ez az öt Bátor ember az est folyamán azután nagyon őszintén tárta fel a hittel teli élet csodáit, megpróbáltatásait saját életükön keresztül. Lélektől-lélekig ható, történetek hangzottak el a beszélgetés során a több mint két órában egy meghatóan szépre sikerült estét szerezve a hallgatóságnak. Volt itt sírás-nevetés és sok-sok őszinte megnyilvánulás… igazi Példamutatás…

A résztvevők felfedték emberi gyengeségeiket… meséltek megpróbáltatásokról, melyek erősebbé tették őket. Mindezt a hitük erejével, mely minden viszontagságot kibírt, ugyanakkor a megpróbáltatásokkal teli út göröngyeit könnyedén átlépték a segítségével. Lélekben megerősödve bátrak, egyre merészebbek lettek, hitüket őszintén felvállalták a nagyközönség előtt.

Pindroch Csaba elmondta, Hitről, Istenről, Gondviselésről beszélni valóban nagy bátorság manapság. Úgy fogalmazott: „Ha heroinista lennék, a környezetem sokkal jobban elfogadná, mint azt, hogy hiszek Istenben.” Hogy mégis miért vállalta fel nyilvánosan? Elmesélte, sok támadás érte vallásossága miatt… Egy csomó embert indokolatlanul megnyert magának, akik addig színészként nem szerették, de egy csomót el is veszített, ismerőst-ismeretlent, kollégát, mégis kiáll hitéért, mert úgy fogalmazott „kevesen vagyunk”. Együtt, egymást erősítve jobb legyen.

Lackfi János végtelen humorával, mesélt életének apró csodáiról, utat mutatott a jelenlévőknek: Hogyan szeressük ellenségeinket? A hit útjának az állomásai a megbocsátás. A kulcsszó: akarom! Ha ezt őszintén akarjuk, a szívből való megbocsátás szintjét elérjük. Ő is elmesélte, mióta elvállalta hogy a NEK hírnökeként száll síkra a hitért, nagyon sok támadás érte. Az interneten kommentekben támadják, kikezdik a hírnököket, sokan galád módon, arctalanul mocskolódnak. Az igazságtalan vádak szíven találják és ez nagyon fáj. Megtanulta a Jóisten elé vinni és lerakni fájdalmát.

Szikora Róbert Zsuffa Tünde kérdésére, mesélje el ő tulajdonképp mikor tért meg, elmondta, a hit az nem magától jön, bár őt ötnaposan megkeresztelték, fiatal éveiben eltávolodott a Jóistentől. A hetvenes években egy beatzenész élete olyan hordalékkal járt, úgy belemerült az élet élvezetébe, hogy kezdett teljesen kiégni. Mindez folytogatta, csalódott, kiégett volt, amikor egy megpróbáltatásokkal teli napon fáradtan betévedt egy templomba kicsit megpihenni, szétnézni. Kint a perzselő nyári kánikula, negyven fok, a templomban kellemes hűvös, tömjénillat, végtelen nyugalom. Rajta kívül senki nem volt bent. Órákon át ült ott, nézegette a freskókat a falon, végtelen nyugalom töltötte el a szívét és arra eszmélt, hogy térdepel a padban és három szót ismételget: „Ne haragudj, bocsáss meg, szeretlek.” Akkor ott úgy érezte, bár a teste teljesen elnehezült, a lelke végtelenül megkönnyebbült. A templomból már más emberként lépett ki akkor. A pillanatok, melyek odabent óráknak tűntek olyan sokkszerű élmény volt számára, mert mint elmondta, „nem természetes, hogy a Jóisten utánad nyúl” de vele ezt tette akkor, nehogy végleg elmerüljön…

Csókai András az írónő kérdésére: „Csókai mikor értél végleg „haza”? A világhírű idegsebész megható őszinteséggel beszélt élete tragikus eseményéről, tíz éves fia elvesztéséről, hétköznapi problémáiról, melyen majdnem az élete múlt, végtelen egyszerűséggel. Elmondta nehéz ennyi művész között beszélnie. Elismerése beszélgetőtársai iránt nagyon szép gondolat… Szerinte a szent és a művész között nagyon sok a hasonlóság, mert a művész be tud látni a menyországba és a pokolba, a szent viszont benne él…

Az élet egyik legnagyobb tragédiája, amikor valaki elveszíti szeretett gyermekét. Hatalmas fájdalomként élte meg, majd teljesen tönkrement házassága súlyába majdnem belerokkant. Hatalmas szenvedésként élte meg, amit a saját bűneivel okozott feleségének. Csodaként élte meg megtérését negyvenkét éves korában. Meggyőződése, hogy a lelkiismeret Krisztus homályos hangja, mert, ahogy fogalmazott: „díjazza a Jóisten a bűnbánatot…” És valóban, hogy mennyire díjazza az élő példa rá, mert Krisztus segítségével megmentette házasságát diákkori szerelmével és még két gyermekük született. Az örök szerelem kulcsáról vallja: „A legfontosabb a megbocsátás, még akkor is, ha nem kérnek tőled bocsánatot.” Mindeközben olyan szeretettel nézett a közelben ülő élete párjára, aki élete minden bűnét megbocsátotta, hogy az ember akaratlanul is elkezd hinni az örök szerelemben…

Mesélt munkája kapcsán szent meggyőződéséről, hogy valójában a Jóisten gyógyít és a legjobb ötletei betegeivel kapcsolatban imádság közben jönnek és hogy ezt az orvostársadalom mennyire nem fogadja el. Mesélt élete legnagyobb sikeréről a szétválasztott sziámi ikrekről, melyet isteni csodaként élt meg…

Zsuffa Tünde a beszélgetés során elmondta, hogy augusztus 16-tól adásba kerül egy 12 részes portréfilm a 12 hírnökről. Aki a beszélgetéseket készítette Kuzmányi István, a Magyar Kurir és az Új Ember főszerkesztője. A hírnökök közül a jelenlévők közül már páran túl vannak ezen a beszélgetésen, Dolhai Attila tegnap délelőtt volt. Az írónő elmesélte, az interjú után órákkal felhívta őt Kuzmányi és elmondta Tündének, hogy még mindig Dolhai hatása alatt van…

„Dolhai olyan mély és megrendítő volt úgy, hogy Dolhai nem beszélt tragédiákról. Valamit hozott otthonról, egy természetes szerénységet, egy természetes intelligenciát, magától értetődő szeretetet, ami belém égett. Nagyon nehéz lesz űberelni ezt a többi hírnöknek…” Úgy hiszem, ez mindent elmond Dolhai Attiláról…

Attila alig tudott megszólalni ilyen felvezetés után.

És hogy Ő mit hozott otthonról, mit kapott kapaszkodónak az élethez? Elmondta ilyen dolgokról nagyon nehéz beszélni, mert az elején még nem biztos, hogy felismerjük és ha igen, mit csinálunk vele? A vízválasztó, amikor mindez tudatosodott benne az, amikor szülő lett. Amíg nem jönnek az élet nagy leckéi, addig ez nem tudatos. Mesélt a párválasztás bizonytalanságáról. Beszélt arról, bármikor, ha tanácstalan volt, mit is kezdjen a félelmeivel, az élet leckéit kivel beszélje meg, mindig egy kívülálló, egy pap tanácsát kérte. Mesélt édesanyja örökérvényű tanácsairól: „létezik egy mindenek feletti jóság, bízd rá magad. Úgy lesz, ahogy a Jóisten akarja, az lesz neked a legjobb.” Elmondta, a szentségeket, amit kapott ajándékba, égi áldásként élte meg. Attila szerint, ha csak beszélgetni megyünk egy pappal, már az is sokat számít.

Zsuffa Tünde elmesélte, amikor Erdő Péter bíboros átadta a hírnököknek a díszoklevelét, ő az arcukat figyelte meghatotta a látvány, hogy Pindroch Csaba és Dolhai Attila szeme könnyes volt… ekkor döbbent rá, hogy milyen jó választás volt mind a tizenkét hírnök és tudta ők bátran harcolnak majd együtt, egymást támogatva egy igaz ügyért, egy jobb világ megteremtéséért. Ez a kongresszus a szeretet ünnepe lesz!

Attila erre válaszul elmondta, azért sírt, mert végre megszabadult egy görcstől, hogy megvallhatja e vagy sem, miközben mélyen vallásos családban éli mindennapjait. Nagy szabadságot adott neki a felkérés, hogy végre felvállalhatja a hitét a nyilvánosság előtt. Különösen jó érzés volt számára.

Mesélt nemrég lezajlott hangszál műtétjéről és a lelkében dúló kételyekről hivatását illetően. Akik ismerjük őt, akkor nagyon sokan imádkoztunk érte, a gyógyulásáért, a Jóisten segítségéért. Bennem tulajdonképpen ez alatt a beszélgetés alatt tudatosult, miért nem hagyták őt elveszni az égiek…

Minden embernek kell, hogy legyen egy életfeladata… amihez szükséges az addig megtett út minden apró lépése. Senki nem az lenne, aki, ha nem pontosan a vele történteket élte volna át. Pont azokat kell életünk során megélnünk, tapasztalnunk, tanulnunk, amik azután elvezetnek életfeladatunkig, akár jók ezek, akár nem. Sokan imádkoztunk érte, hogy újra a színpadon állhasson erősen, egészségesen, mosolygósan, egekig szárnyaló hanggal, hisz Ő arra született, hogy örömöt adjon sok-sok embernek.

Dolhai Attilát közel tizennyolc éve ismerem. Meggyőződésem, hogy életünk során nem véletlenül találkozunk emberekkel, minden embernek feladata van az életünkben. Az első Mozart előadásakor tudtam, nekem ezzel a sráccal valami dolgom van az életben… Tizennyolc év kellett hozzá és egy ilyen beszélgetés, hogy rájöjjek, mennyi mindent kaptam tőle, mennyi mindenre megtanított az évek során. Többek között miatta visszataláltam ahhoz, amit gimnazista koromban annyira szerettem:

Mindig szerettem írni, sokkal jobban, mint beszélni. A gondolataimat, érzéseimet mindig könnyebb volt leírni, mint kimondani. Első cikkem tizenhárom évesen jelent meg az akkori Ifjúsági Magazin (IM) oldalán. Teltek-múltak az évek, az írás elmúlt, helyét más fontos dolgok vették át az életemben (család, gyerekek). Aztán egyszer a mindenható, vagy valaki odafönn úgy gondolta ezt kár lenne veszni hagyni és a sors az utamba sodort valakit, egy művészt akiért úgy éreztem megéri újrakezdeni írni. Eleinte csak magamnak, később másoknak, hogy akik nem olyan szerencsések, mint én, hogy élőben lássák, kicsit azok is élvezhessék, amilyen nagyszerű dolgokat hoz létre a színpadon, kicsit jobban-többen megismerjék mindazt, amiért él, amiben hisz… ez a művész Dolhai Attila. Sok minden másra is megtanított és megerősített a hitemben…

Tegnap este értettem meg azt is, miért éreztem mindig azt vele kapcsolatban, hogy a Jézus Krisztus szupersztárból a Getshemane ha megszólal tőle, teljesen más értelmet kap a dal, senki úgy nem tudja átadni, mint Ő. Talán azért mert ő valódi mélyről fakadó értéssel énekli, tényleg átérzi Jézus vívódását.

Végezetül egy apró momentum erről a csoda estéről és Attiláról: Zsuffa Tünde elmesélte, hogy amikor egy ilyen beszélgetésen Szegeden voltak, a beszélgetés végén egy idős néni odament Attilához, de ő nem értette, mit mondott neki a néni, csak a könnyes szemét látta és a néni átölelte őt. Attila utána elmesélte a többieknek, hogy ez neki akkor mennyire jól esett. Ezen tegnap este elkezdtek Csabáék viccelődni, hogy a beszélgetés végén mindenki ölelje meg Attilát… valóban jól esett, nekünk is…

Dolhai Attila nemrég egy interjúban úgy fogalmazott: „ mindenki, a boldogságot keresi, de boldog csak úgy lehet, ha boldoggá tesz másokat.” És valóban, ezek a nagyszerű emberek népszerűségükből fakadóan képesek arra, hogy hatással legyenek mások életére, képesek bárkit megváltoztatni, ezért fontos hogy ezt megfontoltan tegyék, saját életük példájával…

Számomra nagyon tanulságos, csodaeste volt. Nagyon sokat kaptam ezektől a nagyszerű emberektől: hitet, erőt, tartást, szeretetet, a megbocsátás képességét, útmutatást, megerősítést.

Különleges, jó érzés töltött el. Köszönöm nekik!